kapubanner for mobile
Szerző: Filius Ágnes
Megjelent: 7 éve

Tanácstalanul a pályaválasztási szakembernél




A SKOOL hiánypótló kezdeményezésként indult 3 évvel ezelőtt. Az USA-ban kifejezetten tinédzserkorú lányoknak fejlesztették ki ezt a módszertant. Ebben a korban éri ezeket a tiniket az első IT-benyomás, és nem mindegy, mit is hoz ez az attitűdformáló időszak. Amerikában is, de itthon még inkább elterjedt az a nézet, hogy a lányoknak nem való az informatika. Nem elég „lányos”. Hogy ez valójában mit is jelent, igazából senki sem tudja.

Éppen ezért csak lányok vesznek részt a képzésben, így sokkal bizalomtelibb a légkör- mondta Major Zsófia. A SKOOL célja nem az informatikus-képzés. Az 1360 lányból nem fog ugyanennyi IT-szakember válni, csak az lenne a jó, ha belelátnak abba, milyen érdekes is ez a világ, és ne érezzék, hogy ők a nőiségük miatt ki vannak ebből az iparágból zárva. „Ha valaki jogász lesz, vagy HR-es, vagy tanítónő, egyaránt jó, hasznos tudás az informatikai alap” -foglalta össze a SKOOL törekvéseit Major Zsófi.

„Milyen jó lett volna, ha 15 évvel ezelőtt lett volna valamilyen, hasonló kezdeményezés, és nem állok a szüleimmel tanácstalanul a pályaválasztási tanácsadó irodája előtt” - sorolta a régi, rossz hatású történéseket Bobály Dominika, a Graphisoft GDL fejlesztő munkatársa, aki mentorként is támogatja a SKOOL-os lányokat, illetve aki maga is példakép, mert programozóként dolgozik. Ha régen az informatikáról, mint reális pályalehetőségről beszélnek Dominikával a szakemberek, biztos egyszerűbb lett volna az élete. Így építészetre jelentkezett, majd egy véletlen folytán, az egyetemi időszak második felében kezdett el számítástechnikával foglalkozni. Akkor azt annyira sajátjának érezte, hogy a kedvéért „újrázott”. Ismét beiratkozott, és az elejétől kezdve elvégezte azt is. A terület, a szakma nagyon érdekelte, de szörnyű tapasztalatai voltak az oktatás során. 350 hallgatóból ezidőtájt csak három volt a lány, és a férfitanárok egy része ignorálta őket teljesen, a másik része pedig sértő módon viselkedett. Nem volt ritka a „szőkenős” poénkodás például a tanteremben. A teljesítmény mellett azonban ők sem tudtak szó nélkül elmenni. Aki jó minőségű oktató munkát szeretett volna végezni, az „észbe kapott”, és nehezen bár, de elfogadták a tényt, hogy ezen a területen is vannak lányok, akik ugyanolyan tehetségesek, mint a fiúk. „Ez 15 évvel ezelőtti tapasztalat, a gyakorlat mára sokat változott ugyan, de a sztereotípiák nem szűntek meg. Ezen még dolgozni kell.” - mondta Dominika.

Skool
Én is képes vagyok!

Klement Kriszta a férjével együtt felszolgálóként dolgozott. Majd jöttek a gyerekek, abbahagyta a munkáját, és otthon maradt velük. Amikor már a legkisebb is elég nagy lett, elgondolkodott azon, hogy az eredeti szakmájába, a vendéglátásba a nagycsalád mellett milyen esélyekkel, és lehetőségekkel tudna visszatérni. Nagyon rossz körülményekkel szembesült. Ami reményt adott a számára, az a kislánya, Dea által megismert világ. Dea már ovis korától robotikával szeretett volna foglalkozni, de nem tudták, ki fogja a számára ezt a tudást megtanítani. Kriszta 3 évvel ezelőtt beütötte a keresőbe a robotikát, mint kulcsszót, és a SKOOL érkezett meg válaszként. Deát elküldték- korkedvezménnyel, mert akkor még nem volt 12 éves- a nyári táborba, ahol a robotika mellett kódozni, weboldalt szerkeszteni, és projektmenedzsmentet is tanult. És mindezek mellett olyan női példaképekkel találkozhatott, akik egyszerűen, érthetően elmesélték, milyen nehézségekkel kell nekik megküzdeniük a siker érdekében. „Ezek a példaképek motiválták Deát a kreativitásra, és a tanulásra is” - mondta az édesanya.

Ráadásul, nemcsak Deát motiválták ezekre a tevékenységekre, hanem az IT-világ megismerése Krisztát is arra ösztönözte, hogy merjen váltani, valami újba kezdeni. Elkezdett programozni, és angolul tanulni. Most két online „iskolába „jár”, amely igazából kétféle, magyar startupok által fejlesztett applikációt jelent. „Nagyon élvezem, mert egyrészt olyan változások részese lehetek, amit nem mondhat el akárki. Velem együtt fejlődnek ezek a cégek. Másrészt, én osztom be az időmet, akkor tanulok, amikor nekem megfelelő, ami a három gyerekem mellett nagyonis jó lehetőség”.


Tervek: vidékre, és hátrányos helyzetűeknek erőteljesebben segíteni



Az IT-világ a lányok előtt még nincs sarkig tárva. Sok a tennivaló, és nemcsak a budapesti Belvárosban. A SKOOL már kilépett a fővárosi térségből, és Skool Klub hálózatot kezdett kialakítani Miskolcon, Békéscsabán és Szegeden. Helyi oktatók, szervezők és önkéntesek segítségével biztosítottak ingyenes programozó tanfolyamokat lányoknak tíz hetes, iskola utáni foglalkozások keretében. Idén szeptembertől pedig már 10 helyszínen indulnak Skool Klubok! A másik irány pedig társadalmilag még felemelőbb: a Skool projektet szervező Technológiai Oktatásért Alapítvány idén elindította a KódKlub-ot. Ennek keretében gyermekotthonokban tartanak ingyenes technológiai foglalkozásokat, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok olyan hasznos, 21. századi ismereteket szerezzenek a technológia területén, mely a jövőjüket támogatja.

Jó mércéje lesz majd pár év múlva ez a sokféle irányból érkező, kódozáshoz értő lány annak, hogy mennyire engednek az IT-cégek teret a valódi sokszínűségnek. Reméljük, a nyitottságuk tartós lesz.

Fényképek forrása: SKOOL

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Nem lesz több „szőkenős” vicc az informatika órán
2. oldal - Tanácstalanul a pályaválasztási szakembernél
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk