Nem mindenki kapja meg az emelést a közszférában
Amennyivel emelkedik a garantált bérminimum, annyival csökkentik a bérnek azt a részét, amelyikről a munkáltató dönt. Vagyis végül az eddigi fizetés változatlan marad, az emelést nem kapják meg egyes intézmények dolgozói, szúrta ki az Index.
Egy szociális intézmény által körbeküldött levél került a lap birtokába, amely szerint "a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész összegét csökkenteni szükséges az alapbér növekedésének összegével. Így a járandóság összege változatlan marad."
Az Indexhez érkezett visszajelzések alapján valószínűleg általános lehet ez a gyakorlat az ágazatban. Miközben a KSH összes összesítésében is a legkevesebbet keresők között lévő szociális munkások számítottak erre a béremelkedésre. A 2017-re jutó bérkorrekcióban ezzel az összeggel is számoltak az érdekvédelmi szervezetek és az EMMI is.
Index
Az Indexhez érkezett visszajelzések alapján valószínűleg általános lehet ez a gyakorlat az ágazatban. Miközben a KSH összes összesítésében is a legkevesebbet keresők között lévő szociális munkások számítottak erre a béremelkedésre. A 2017-re jutó bérkorrekcióban ezzel az összeggel is számoltak az érdekvédelmi szervezetek és az EMMI is.
Index
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?