Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 3 éve

Nem volt boldog a reklámszakmában, így hát elment a Bátor Táborhoz - egy karrierváltás története

Sokan csak álmodoznak arról, hogy egy reklámügynökségnél dolgozzanak. Dél Zsófinak ez megadatott, de egy idő után már nem tette boldoggá a munkája, mert nem érezte magához illőnek. A sok órás munka hetek nem engedték, hogy gyorsan kitalálja merre tovább. Lassú és apró lépésekre azonban így is jutott ideje. Végül nem kellett teljesen hátat fordítania a marketingnek és 0-ról kezdeni egy új szakmát. Boldogságát az alapítványok világában, a Bátor tábornál találta meg, ahová görcsölés és különösebb erőfeszítés nélkül került be, ami csak azt bizonyítja, hogy ezt az állást a sors is neki szánta. Sorozatomban olyan inspiráló, hétköznapi embereket mutatok be, akiknek az útja tervezetten az eredeti szakmájukon kívüli területre vezetett, amit tudatosan léptek meg. Az ő történeteiken keresztül szeretnék jó példákat mutatni és inspirációt nyújtani azok számára, akik még csak fontolgatják a váltás gondolatát vagy már akár meg is tették az első lépéseket.

images

Az első kérdésem az, hogy tulajdonképpen neked milyen végzettséged van és milyen szakmai tapasztalatot szereztél az eddigi évek során?

Közgazdász végzettségem van és a pécsi Közgázon szereztem diplomát. Ezt követően bár nem azonnal, de a reklámszakmában kezdtem a karrieremet és több mint hat évet dolgoztam ezen a területen. Volt benne egy két éves „kitérő” ügyféloldali marketing területen a Magyar Postánál is. Viszont utána éltem Londonban közel 2 évig, ahol többféle területen kipróbáltam magam, mielőtt hazaköltöztem 2016 elején.

Hogy jött neked a reklám a közgáz után?

Dél ZsófiMarketing szakirányon végeztem és az az igazság, hogy nem annyira találtam a helyemet már az egyetemen sem. Az üzleti világ nem vonzott, tudtam, hogy például bankban soha nem fogok dolgozni. Meg azt is, hogy szigorúan gazdasági területem sem szeretnék elhelyezkedni, ezért mentem marketing szakirányra. Úgy éreztem, hogy ez áll még a legközelebb hozzám. Diploma után kb. 1 évvel felvettek egy reklámügynökséghez. Ott maradtam, mert ez egy olyan szakma, amiben nagyon könnyű benne ragadni.

Miért?

Sokat kell dolgozni, néha olyan, mint egy taposómalom, viszont jó a közösség és magával is tud ragadni. Illetve több éves reklámos tapasztalat után nem könnyű ügyfél oldalra vagy máshova váltani. Szerintem ez minden más szakmával így van. Egy idő után szakbarbár lesz az ember, van egy adott terület, amihez ért, és amiből aztán nehéz kitörni egy olyan területre, szférába, amiben nincs tapasztalata.

Meddig érezted azt, hogy jó helyen vagy a reklámiparban?

Egy pár évig. Én egy nagyon szorgalmas ember vagyok, ha van egy feladat, azt mindenképpen megcsinálom. Viszont azt vettem észre, hogy már egyáltalán nem volt benne a szívem-lelkem. Azt is láttam, hogy nem vagyok kiemelkedő benne és nem is tettem bele túl sok pluszt.

Sokszor éreztem azt, hogy olyat csinálok, amivel nem tudok feltétlenül azonosulni. Olyan dolgokat reklámozok, amiket értelmetlennek találok. Elég korán megfogalmazódott bennem, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, konkrétabban rászorulókon segíteni, viszont közgazdász végzettséggel ez nem annyira könnyű, legalábbis és ezt gondoltam. Ezen felül ott vannak a mindennapok kötöttségei, amik szintén nem teszik egyszerűvé a váltást. Például az ember lakáshitelt fizet, és valamiből fedezni kell a költségeit. Ebből nem lehet csak úgy egyik napról a másikra kilépni.

Most, hogy így belegondolok, egyetem után lehet, hogy meg lehetett volna lépni és egy olyan végzettséget is szerezni, amivel utána olyan pályára tud lépni az ember, ami igazán érdekli, de akkor már nagyon bennem volt a vágy az önállóságra és arra, hogy dolgozzak. Visszamenni nem lehet az időben, úgyhogy azzal kell főzni, ami van! Így minél inkább haladt az idő előre, annál inkább, egyre égetőbben foglalkoztatott a váltás kérdése.

Rájöttem, hogy ha a munkámban nem is tudom azt csinálni, amit, szeretnék, a szabadidőmben még foglalkozhatok olyasmivel, ami érdekel és feltölt.

Így jött nekem az önkéntes munka a Bátor Táborban. Egy barátnőmmel mentem el a kiválasztásra, ugyanis az önkénteseket is felvételiztetik, mert beteg gyerekekkel foglalkozni komoly felelősség, meg kell szűrni a jelentkezőket. Sikeresen vettem az akadályt és bekerültem az egyik nyári turnusba, ami 10 nap szabadságot kívánt meg tőlem. Emiatt kicsit furán néztek rám az ismerőseim: te tényleg 10 nap szabadságot kiveszel azért, hogy önkéntes legyél? De nagyon megérte, mert teljesen más emberként jöttem haza, olyan érzés volt, mint tiszta levegőt szívni. Nagyon jó volt ezen a vonalon keresztül belecsöppenni az alapítványi világba.

Ez volt az első lépésed a váltás irányába?

Igen, ez az útkeresésem része volt már: ha munkámban nem tudok kiteljesedni, akkor a szabadidőmben csináljam legalább azt, ami érdekel. Nagyon megtetszett a nonprofit világ, de itthon nem nagyon láttam lehetőségeket arra, hogy ebbe a szférába könnyedén bekerüljek és még fizetést is kapjak. Amikor kiköltöztem Londonba sokáig csak a nonprofit vonalon kerestem állást. Azt láttam kint, hogy ez a szektor már nagyon felfejlődött, menő és akár külön végzettség is kellhet hozzá. Ebből kifolyólag nagyon nehéz bekerülni. Csak önkéntesként tudtam volna elhelyezkedni, viszont külföldön, egy világvárosban így nem lehet megélni. Így maradt az, hogy jobb híján elmentem egy reklámügynökséghez dolgozni ismét, ahol félév után arra az elhatározásra jutottam, hogy:

..nem érdekel, hogy mennyi pénzt fogok keresni, de az biztos, hogy ezzel tovább nem szeretnék foglalkozni. Rájöttem, hogy ez a szakma külföldön sem más, sőt…


Minden nap egyforma volt és kikristályosodott bennem, hogy már tényleg nem szeretném ezt csinálni. Felmondtam és egy gyerekkórházban helyezkedtem el, a hematológiai-onkológiai osztályon, az adminisztrációs csapatban. Nagyon jó emberek közé kerültem egy világszínvonalú intézményben (Great Ormod Street Hospital For Children). Élveztem a munkakört, mert jó hangulatban dolgoztam, folyamatosan gyerekek és emberek vettek körül és azt éreztem végre igazi értelme van a munkámnak. Azt viszont tudtam, hogy sok-sok évig nem tudnám csinálni ezt a munka adminisztratív jellege miatt, de tanulásnak és tapasztalatnak kiváló volt.
Bátor Tábor

Ezt követően jött a fordulat, még kint voltam Londonban, amikor kaptam egy hírlevelet a Bátor Tábortól. Egy álláshirdetés szerepelt benne, hogy marketingest keresnek. Na, akkor éreztem, hogy ez lenne nekem az álom munka és beadtam a jelentkezésemet. Meglepetésemre gyorsan be is hívtak interjúra.

Kintről interjúztam Skype-on keresztül. Úgy éreztem rám szabták ezt a munkakört, ezért nem volt bennem feszültség, igazán magamat tudtam adni a beszélgetéseken. Rám talált „A munka”.

Mióta dolgozol a Bátor Tábornál?

2016 januárjától dolgozom az alapítványnál, fél éve, és úgy érzem, hogy eddig 10-ből 10-es.

Te magadtól is valami ilyesmi állásról álmodtál vagy csak a kiírás után jöttél rá, hogy ezt kerested?

Azt tudtam, hogy valamilyen segítő tevékenységgel foglalkozó szervezet állna közel hozzám; aminek a céljaival tudok azonosulni, amiért igazán tudok lelkesedni és motivál. Tudtam, hogy továbbra sincs olyan végzettségem, amivel közvetlenül embereken tudnék segíteni, de maga a szektor és a marketinges pozíció a két érdeklődési körömnek a kombinációja volt. Itt megvan a jó cél, amit ismerek (hiszen önkéntese is voltam az alapítványnak) és tudom használni a több éves marketing tapasztalatomat is. Sőt ugyanúgy továbbra is önkéntese maradtam az alapítványnak, így újra átélhetem a „csodát” egy-egy turnus alatt együtt a gyerekekkel és a többi önkéntessel.

Mennyi ideig vártál erre a lehetőségre?

Három-négy évbe biztosan beletelt, mire kikristályosodott bennem az érzés, hogy nem a reklámszakmában szeretnék karriert. A for-profit oldal nem érdekelt. Végül a szabadidőmben végzett tevékenység forrta ki magát és hozta meg a megoldást számomra. Úgy érzem, ez nagy szerencse is, de azt is biztos, hogy tettem is érte és teljesen hozzám passzoló munkát találjak.

Szerinted mi indította be nálad az igazi változást?

Az érzés, amikor úgy mentem haza nap, mint nap, hogy nagyon fáradt vagyok, ki vagyok égve és semmi olyat nem csináltam, ami mellé szívesen teszem a nevem, ami én vagyok. Nem voltam motivált. Éreztem, hogy nem vagyok a helyemen és nem tudok kiteljesedni. Fontosnak tartom, hogy az ember a munkájában is megtalálja az önazonosságot és én is ebbe az irányba próbáltam lépéseket tenni.

Milyen áldozatot követelt a részedről a váltás?

Talán egy minimális anyagi áldozatot, mert a nonprofit szektorban kevesebbet keres az ember, de más jelentős áldozattal nem járt a váltás. Most sokkal jobban érzem magam. Mivel nekem nem annyira fontos a pénz és a pozíció maga, így részemről ez a váltás nem volt áldozat, mert meghozta azt, amire oly régóta vágytam. Ahhoz kell igazából merészség, hogy az ember a változás igényét kimondja, felvállalja és meg is lépje.

Ha visszatekintesz jelenleg a megtett utadra, akkor mi az, amit másképp csinálnál a váltásod kapcsán?

A mai fejemmel azt mondom, hogy az sem tragédia, ha az embernek pár hónapig nincs munkája. Nekem azért is volt nehéz kitörnöm, mert sokat dolgoztam, sem időm sem energiám nem volt arra, hogy körülnézzek, milyen lehetőségek vannak. Talán ezt ma másképp csinálnám, jobban figyeltem és hallgattam volna magamra. Mindig túlságosan meg akartam felelni a munkahelyemen és ez hátráltatott a leginkább abban, hogy váltsak. Ezért fontos az önismeret.
Bátor Tábor

Sokszor az embereknek a legjobban arra lenne szüksége, hogy elmenjenek egy szakemberhez és önismeretet szerezzenek.

Gondolkodjanak el azon, hogy mit is akarnak valójában. Minek látják értelmét és mi az, amiben kiteljesednek, ami nekik van szánva. Hiszem, hogy mindenki számára van egy ilyen terület. Mikor éreztem, hogy nem vagyok a helyemen és nem arra tart az életem, amitől boldog lehetek, több alkalommal beszélgettem egy kineziológussal. Ezt követően jelentkeztem önkéntesnek a Bátor Táborba. Ő segített abban, hogy egy kicsit megálljak és letisztázzam a fejemben, hogy én valójában mit akarok és reálisabban lássam ezt a megfelelési kényszert. Tudjak nemet mondani, amikor annak van az ideje. Időben hazamenni, ami tényleg nagyon nehéz a reklámszakmában, mert ügyfeleid vannak és határidők.

Mi az, ami a leginkább szerinted visszahúzott téged?

Nem volt időm és energiám a váltásra, sőt arra sem, hogy végiggondoljam merre tartok és mit akarok. Mókuskerékben éltem. Utána pedig annak a döntésnek a meghozása, hogy felmondok és bevállalom azt, hogy egy ideig nincs munkám. Aztán szépen kivárom a megfelelő lehetőséget. Illetve az is hátráltatott, hogy sokáig azt gondoltam, hogy ezzel a végzettséggel én nem tudok végrehajtani egy számomra kedvezőbb és jelentősebb váltást.

Voltak neked segítőid, akik támogattak, hogy indulj el a saját utadon?

Leginkább önmagam kellettem hozzá, de voltak azért segítőim is, a családom és a barátaim, akik ismertek és biztattak.

Mi az a személyiségváltozás, amit a váltás hozott az életedben? Mi lett más?

Megszűnt az ellentét, ami feszült bennem, hogy olyat csinálok, amivel nem tudok azonosulni. Sokkal motiváltabb vagyok most, nyugodtabb is lettem és az önazonosság, ami kialakult bennem nagyon jó érzés. Kiváltságnak érzem, hogy ez a munka rám talált és itt dolgozhatok nap, mint nap. Ez egy nagyon jó szervezet, profi szakemberek dolgoznak itt. Sokan közülük az üzleti szférából csatlakoztak, ott is megállnák a helyüket.

Én nagyon sokszor találkozom az ügyfeleimnél azzal, hogy mindennél jobban vágynának a non-profit, alapítványi szférába. Szerinted mi az, ami ennyire vonzóvá teszi?

Szerintem ebben a multi világban nehéz azonosulni sok nagy cég értékrendjével, céljaival (ha a munkavállalók egyáltalán tisztában vannak azzal, hogy mik azok). Sokan kis hangyaként dolgoznak egy nagy vállaltnál, de nem látják a munkájuk eredményét, a célját meg pláne nem.

Sokan szerintem azt gondolják, hogy egy alapítványnál kevesebb a munka és nyugisabb a légkör. Ez nem feltétlenül igaz, itt is keményen kell dolgozni, csak jó a cél, amitől talán ez könnyebb. Ettől függetlenül ebben a szektorban is ki lehet égni, ezért vigyázni kell az embernek magára. Sokszor az Ügy miatt hajlamosak az emberek túlhajtani magukat, többet vállalni, mint kellene.

Mi az a legnagyobb tanulság, amit levontál az útkeresésed kapcsán?

Merni kell lépni és hallgatni kell az embernek saját magára! Nem pedig a környezet nyomásra, hogy neked már ennyit kellene keresni, meg a szamárlétra bizonyos fokán járni és mindenek felett többet és többet keresni. Ha már felismertük mit szeretnénk, merni kell munkát, (szektort) váltani, akár alacsonyabb fizetés ellenére is. Minél tovább halogatja az ember a váltást, annál nehezebb lesz.

Mit tanácsolnál azoknak, akik hasonló érzésekkel vannak tele, mint te a váltásod előtt?

Először is nagyon fontos hogy találják ki, hogy igazából mit szeretnének. Utána nézzék meg mik a realitásaik és vessék össze, hogy ennek a kettőnek az ötvözete megvalósítható-e. Egy ekkora váltásra, mint én, bárki képes, csak el kell hinnie és apránként meg kell lépnie! Alaposan végig kell gondolni, hogy mi lehet az, ami boldogabbá teszi és akár a szabadidejében el kell kezdeni ezzel foglalkozni. Esetleg tanulni hozzá valami újat, vagy önkéntesként kipróbálni magát és akkor beérik a befektetett munka.

Most hogyan vigyázol magadra?

Most még nagyon lelkes vagyok, nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, de nagyon jó a csapat, amiben dolgozom. Nincsenek rendszeres túlórák, így egyelőre nem aktuális a kérdés. Egymásra is nagyon figyelünk, és mindig elosztjuk a feladatokat, olyan nincs, hogy valaki hazamegy 5-kor, a másik meg 11-ig dolgozik. A csapatban nagyon jó és támogató a légkör, működik a csapatszellem. Sok közösségi dolog van és hiányzik az a faktor, hogy közösen utáljuk a munkákat vagy azt, amit csinálunk. Ez felszabadító érzés.
Bátor Tábor

Szakmailag számodra mennyire kihívás az, amit most csinálsz és mi az, amin igazából dolgoztok?

Szakmailag is rengeteget fejlődök, a főnököm nagyon tapasztalt szakember. Most nemcsak reklámmal foglalkozom, hanem mindennel, ami marketing és PR. Foglalkozom kampánymenedzsmenttel, médiával, PR-rel, a web és Facebook oldal szerkesztésével, kiadványok tervezésével, gyártásával és még rengeteg aprósággal, nagyon színes munkakör. Húzósabb időszaknak mondható az 1 % felajánlás körüli időszak. Megtanultam nagyon szépen kérni is és köszönni is, mert nagyon sok támogatást és felajánlást kapunk az emberektől, cégektől, és amit olyan jó megtapasztalni a médiától is. Ez egy másfajta kommunikáció, mint amihez eddig hozzászoktam. Közvetlenebb, emberibb és lágyabb. Profin végezzük a munkánkat, de a partnereinkhez emberi oldalról közelítünk, ez sokszor nem így van a for-profit oldalon.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Mindig új és érdekes projekteken dolgozunk, úgy érzem, hogy sok kihívást és örömet rejteget még számomra a Bátor Tábor. Egyelőre erre koncentrálok. Szeretnék sokáig itt dolgozni.

Mit mondanál útravalóul a hasonló sorsúaknak?

Mindenképpen kérdezzék meg maguktól, hogy mivel szeretnének igazán foglalkozni, próbálják minél pontosabban megfogalmazni és tegyenek is érte. Ez utóbbi a legfontosabb! Nem azt mondom, hogy holnap mondjanak fel és ugorjanak a teljesen bizonytalanba, de ne söpörjék a szőnyeg alá a vágyaikat, ne legyenek pesszimisták, inkább foglalkozzanak a sorsukkal, magukkal és tegyenek lépéseket érte.
Próbáljanak olyan szervezetekhez csatlakozni, amik érdeklik őket és olvasgassanak, tájékozódjanak róla. Halogatás helyett inkább kezdjék el piciben. Nem elég hogy megszülessen a gondolat, tett is kell hozzá. Nálam nagyon kiforrta az élet és biztos, hogy szerencse is van benne, de ha ÉN nem teszek érte, és nem leszek az alapítvány önkéntese és nem tartom utána velük a kapcsolatot, akkor most nem lennék itt.

Patai Krisztina
www.pataikrisztina.com


Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Az életben maradás feltétele lett az agilitás

A tradicionális struktúrákra épülő vállalatok többnyire lassúnak és merevnek mutatkoznak, és ezért nem képesek a mai dinamikával lépést... Teljes cikk

A munkahelyek 14 százaléka tűnhet el az elkövetkező 15-20 évben

A gazdasági digitalizáció mellett a globalizációs és demográfiai folyamatok rohamléptekben alakítják élet- és munkahelyi körülményeinket, ami... Teljes cikk

A digitalizáció előnyeit még nem sikerült a kockázatkezelésbe átültetni

Bár számos szervezet már alkalmazza az új technológiákat belső ellenőrzési, kockázatkezelési és megfelelőségi funkciói részeként, az ebből... Teljes cikk

Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár