kapubanner for mobile

Nukleáris szakembereké a jövő

Nagyszámú nukleáris szakemberre van szükség a közeljövőben, állapították meg a szakterület oktatásáról rendezett konferencián. A legtöbb előadó arról beszélt, hogy országukban a meglévő atomerőműblokkok további működését tervezik, emiatt szükséges a nyugdíjba vonuló mérnökök és technikusok pótlása - áll a Világgazdaságban.

images

Az oktatás és képzés fontosságáról tárgyaltak Budapesten a világ nukleáris szakemberei. A rendezvényről kiadott közlemény szerint az elmúlt évtizedekben tapasztalható megtorpanás után - a villamosenergia-igények folyamatos növekedése és a hagyományos erőművek öregedése miatt - mind többet hallani az atomerőművek üzemidejének meghosszabbításáról és új blokkok építéséről. Az ambiciózus tervek megvalósításához nagyszámú fiatal, jól képzett szakemberre van szükség, ami nem biztosítható megfelelő oktatás és folyamatos továbbképzés nélkül.

A nukleáris szakemberképzés fontosságát és erősítését hangsúlyozta az OECD 2000-ben publikált "Nuclear Education and Training...Cause for Concern?" tanulmánya is, amelyben olyan javaslatok szerepeltek, mint azonnali cselekvésre van szükség, a kormányok stratégiai szerepvállalása, az atomenergia alkalmazásával összefüggő oktatás reformja, a magas színvonalú kutatás-fejlesztés és szakmai továbbképzés támogatása, elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés és a jó példák közkincsé tétele.

Az azóta eltelt években jelentős változások tapasztalhatók világszerte. Amerikában és több európai országban is új oktatási programok indultak kormányzati támogatással, valamint nemzetközi együttműködések jöttek létre. Az első alkalommal megrendezett NESTet (Nuclear Engineering, Science and Technology - Education and Training) konferenciának is a nukleáris szakemberképzés volt a témája.

A tanácskozásnak Budapest adott otthont 2008. május 4 és 8 között. A konferencia célja a tapasztalatcsere, az együttműködések erősítése és újabbak kialakítása a nukleáris képzés és oktatás, valamint a tudásátadás területén. David Bonser (Nagy-Britannia), az Európai Nukleáris Társaság elnöke bevezetőjében kiemelte, hogy a szakemberek utánpótlása és képzése napjaink legnagyobb kihívása az egész nukleáris ipar számára. Emiatt döntött úgy az Európai Nukleáris Társaság, hogy kétévente világszintű konferenciát szervez ebben a kérdésben. Ennek a sorozatnak az első rendezvényére került most sor Budapesten. 29 országból több mint 130 résztvevő érkezett a rendezvényre.

A legtöbb előadó beszélt arról, hogy országukban a meglévő atomerőműblokkok további működését tervezik, emiatt szükséges a nyugdíjba vonuló mérnökök és technikusok pótlása.

A vezető nemzetközi nukleáris ipari cégek felhívták arra a figyelmet, hogy igen nagy számban terveznek fiatal szakembereket alkalmazni. A francia Areava és EdF, a belga Suez, az amerikai GE és Westinghouse cégek körülbelül évi 500-500 új mérnököt terveznek felvenni a következő 10 évben, ami óriási számú fiatal műszaki szakembert igényel. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviselője jelezte, hogy az elmúlt időszakban mintegy 50 ország hivatalosan is bejelentette az Ügynökségnek, hogy új nukleáris kapacitások létesítésén gondolkodnak.

Ez igen nagy kihívást jelent a nukleáris energia biztonságos felhasználásával kapcsolatos információk és tudás elterjesztése területén. A jelenlegi helyzetben felértékelődnek azok az országok és egyetemek, ahol működnek nukleáris laboratóriumok vagy oktatóreaktor -
Világgazdaság.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk