Nyertes hazai felelős foglalkoztatói gyakorlatok
A tavalyi év Felelős Foglalkoztatója díj egyik nyertese az E.ON Hungária Zrt., akinek „stratégiájában alapvető szerepet játszik a társadalmi felelősségvállalás és a munkavállalók egészségének megőrzése, szellemi- és fizikai jólétének támogatása”. Az OFA Nonprofit Kft. által meghirdetett „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat célja idén is ennek a hozzáállásnak a megerősítése: a bátorítás; ösztönzés; inspiráció; a munkáltatók támogatása a jó gyakorlatok bemutatásán keresztül.
Az E.ON Hungária Zrt., több jó példát is mutat arra, hogy közel 5000 főt foglalkoztatva is lehet tudatos emberi erőforrás gazdálkodással időt és figyelmet szánni a kollégákra.
A gyakorlatban mit jelent ez?
Tavalyi nyertesünk szerint a munkáltatói felelős hozzáállás ott kezdődik, hogy a jogszabályi minimum betartását alapelvárásként kell kezeli. A felelős foglalkozatás magasabb szintjét képviseli az E.ON, mert a cég igyekszik programjai kialakításakor a munkavállalók szükségleteire és igényeire reagálni, bevonva őket, alapozva az alulról érkező kezdeményezésekre. Ebben nagy szerepe van például az E.ON Hungária társaságainál működő Üzemi Tanácsoknak, valamint az őket koordináló Központi Üzemi Tanácsnak szorosan együttműködve a munkavállalói érdekképviseletekkel. Felelős foglalkoztatói programjának fókuszban az egészségmegőrzés, valamint kiépített szociális és jóléti rendszer volt.
A cég számára fontos a munkavállalók egészségének megőrzése. Elsődlegesen preventív jelleggel, akár a sportolás előmozdításával, akár a rekreációs üdülési lehetőségekkel vagy szűrésekkel támogatják a munkavállalók fizikális jóllétét. Ott ahol már egészségi állapotban romlás következett be, a betegségből visszatérő kollégák rehabilitációját segítik, anyagai terheit igyekeznek csökkenteni. Szociális juttatási csomagjuk kialakításánál szempont volt, hogy egyedi élethelyzetekre is reagálni tudjanak.
Vajon miért esett a független szakmai zsűri választása épp az E.ON Hungária Zrt.-re? Mit tanulhatunk ebből a felelős foglalkoztatói jó gyakorlatból mindannyian szervezeti mérettől és lehetőségektől függetlenül?
Ahogy megismertük az E.ON pályázatát és jó gyakorlatát benyomásaink szerint, sikerük többek között a következőkön alapulhat:
• Tudatos hozzáállás, komplex szemlélet: „Mindenki energiája számít!”a piaci érdekek mellett, a többi szereplő, vagyis a környezet és a munkavállalók igényeit összegzik, azokhoz rugalmasan alkalmazkodnak a fenntarthatóság érdekében.
• Figyel az egyénre: Jól kiépített, komplex rendszert működtetnek, melyben az egyéni érdekek és élethelyzetek sem vesznek el.
• Fokozatosság elve: A hosszú távú fenntarthatóság jegyében hisznek, abban, hogy az alapokat meg kell teremteni a fejlődés előtt.
• Reflektív, kommunikáló: Épít a visszajelzésre, érdekképviseletek, érdekegyeztetések fontosságára.
A fenti szempontok figyelembevétele nem szervezeti méret vagy büdzsé kérdése. Úgy gondoljuk, hogy a legapróbb gesztus is az elköteleződés lehet.
Ha úgy érzi, Ön is példát mutat hozzáállásával, kérjük, ossza meg velünk jó gyakorlatát, pályázzon „Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” címre!
Pályázati határidő: 2017. október 6. éjfél
Ünnepélyes díjátadó keretében kerülnek kihirdetésre a nyertesek 2017. november 2-án a Várkert Bazárban.
További részletekért és pályázati feltételekért kérjük, látogasson el az http://ofa.hu/hu/felelos-foglalkoztatoweboldalra, vagy kérjen információt a [email protected] email címen.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Hazánkban az emberek egyre nyitottabbak az önkéntességre, a tényleges részvételt azonban több tényező is akadályozza: az elérhető önkéntes... Teljes cikk
Csatlakozzon a MedSpot Alapítvány karácsony előtti missziójához, és segítsen örömet szerezni a Kárpátalján élő gyermekeknek! Teljes cikk
Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja pályafutását, miután gyermeket vállal – ez az arány több mint kétszerese az európai... Teljes cikk
- Vihar Vatikánban – miért háborodott fel Elon Musk óriási fizetése miatt a pápa? 4 hónapja
- Még nem pályázott az "Év Felelős Foglalkoztatója 2025" címre? Nincs elkésve! 7 hónapja
- Tizedik alkalommal keresik Az Év Felelős Foglalkoztatóját 8 hónapja
- Június végéig pályázhatnak a vállalkozások az Év Felelős Foglalkoztatója elismerésre 9 hónapja
- Beteg gyerekek álmait váltotta valóra a Penny 13 hónapja
- Ezüst minősítés bizonyítja a Viapan Dologidő elkötelezettségét a felelős foglalkoztatás iránt 1 éve
- Már 19 évesen elkezdenek befektetni a magyar fiatalok 1 éve
- Gyermekek felzárkóztatását támogatja a logisztikai cég 1 éve
- Lemondott a közlekedésért, valamint a környezetvédelemért felelős uniós biztos 2 éve
- A munkáltatók július 19-ig pályázhatnak Az év felelős foglalkoztatója címre 2 éve
- Mi lesz a következménye annak, hogy egyre kevésbé számít a munka a gazdaságban? 2 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa