Nyolc magyar egyetem is helyet kapott a Sanghaj-listán
A világ 96 országának 1900 legjobb egyetemét hasonlították össze, így került 8 magyar intézmény a friss Sanghaj-lista 500-as elitjébe - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint olyan neves egyetemekkel versenyeztek, mint a Harvard vagy az Oxford, öt fő tudományterületen.
A Semmelweis Egyetem a gyógyszerészeti tudományokban került a top 100-ba, míg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Állatorvostudományi Egyetem (ATE) is kiemelkedően szerepelt - tették hozzá.
Kifejtették, hogy
a Sanghaj-lista szakterületi rangsora (Global Ranking of Academic Subjects (GRAS)), amely 2017 óta minden évben megjelenik, idén 96 ország 1900 egyetemét listázza 5 fő kategóriában, 55 szakterületen.
A fő kategóriák: természettudományok, műszaki tudományok, élettudományok, orvostudományok és társadalomtudományok.
Úgy folytatták, hogy A GRAS-lista az intézmények teljesítményét átfogó, objektív mutatók alapján értékeli. Olyan indikátorok alakítják a sorrendet, mint a nemzetközi díjakat (például a Nobel-díjat) elnyerő kutatók és alumnik száma, tudományos folyóiratok főszerkesztői, nemzetközi szervezetek vezetőségi tagjai, publikációk száma, hivatkozási impakt és a nemzetközi együttműködési részvétel.
Kiemelték, hogy 64 magyar felsőoktatási intézmény közül az idén 8 egyetemet rangsoroltak 22 szakterületen, melyek mindegyike a top 500 sávban foglal helyet:
a Semmelweis Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem 7 területen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem 5 területen, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), az Állatorvostudományi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem 1 területen került a listára.
A Semmelweis Egyetem a magyar intézmények közül a gyógyszerészeti tudományok kategóriában a 82. helyen szerepel világszinten, a klinikai orvostudományok kategóriában pedig a top 200 egyetem között listázzák.
További három intézmény ért el előkelő helyezést a következő kategóriákban: építőmérnöki tudományok - BME #101-150, Matematika #151-200 - ELTE, Állatorvostudomány - ATE #151-200 - írták.
A Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem négy területen, a BME, az ELTE és a Semmelweis Egyetem három területen, a MATE és a Pécsi Tudományegyetem egy területen javított pozícióján - áll a KIM közleményében.
Felvételi nélkül is be lehet majd jutni technikumból egyetemre?
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 2 hete
- Megszakad a szakszervezeti majális 135 éves hagyománya 2 hete
- Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket 3 hete
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?