Ön óvatos és/vagy fenegyerek? - tények és tévhitek a kockázatvállalásról

Egy új kutatás szerint az általában kockázatkerülő emberek bizonyos szituációkban könnyen "fenegyerekké" válhatnak - a szó jó értelmében. A Wall Street Journal cikke egy pénzügyi tanácsadót mutat be, aki az emberek pénzével rendkívül óvatosan bánik, ugyanakkor munkán kívül teljesen máshogy viselkedik. A 36 éves férfi az egyik leggyorsabb motorral száguldozik az autópályán, és gyakran utazik Oroszországba, hogy egy MIG vadászgépet vezessen. "Nem akarok egy nap felébredni és rádöbbenni, hogy elfelejtettem élni" - fogalmaz.

Ha valaki úgy gondolja, hogy kockázatkerülő, nem árt ezt újra átgondolnia. A frissen végzett kutatások ugyanis megdöntik azt a régi hiedelmet, hogy egy egyén kockázatvállalási hajlandósága többnyire veleszületett és megváltoztathatatlan. Valójában annak az okai, hogy az emberek részt vesznek-e "őrült játszmákban", jóval bonyolultabbak. Az emberek, akik óvatosan viselkednek bizonyos szituációkban, máskor bátran kockázatot vállalnak - mindez pedig a környezethez való viszonyuktól és érzelmeiktől függ. Megdőltek azok a régi sztereotípiák, miszerint a nők veleszületetten óvatosabbak, mint a férfiak, vagy például hogy a kamaszok minden esetben keresik a kockázatokat.

Mitől függ, hogy valaki mennyire kockázatkerülő?

A kockázatvállalást, illetve kockázatkerülést alapvetően az egyén pszichológiai alkata, illetve a lehetséges kimenetelek mintázata határozza meg - mondta a HR Portálnak Uj Anikó szervezetfejlesztési tanácsadó, executive coach és tréner, a Business Coach Kft. stratégiai partnerei. A személyiségpszichológiában a legfontosabb kérdés, hogy mi működteti a személyiséget. A vonzáselméletek szerint a tulajdonságaink, a kognitív személyiségelméletek szerint a fogalmaink, Freud pszichoanalitikus szemlélete szerint a tudatos illetve tudattalan folyamatok, más elméletek szerint pedig a szükségleteink. A kockázatvállalást működtető tényezők teljesebb megértéséhez érdemes a szokásainkat, szerepeinket, meglévő illetve vágyott javainkat is vizsgálat alá vonnunk.

A szakember hangsúlyozta: a szociálpszichológiában kockázatáthárításként ismert jelenség arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyéni kockázatvállalási hajlandóságára a csoportnyomás jelentős befolyást gyakorolhat. James Stoner vizsgálatai alapján csoportos közegben, mások társaságában inkább választjuk a kockázatos állásajánlatot egy olyan cégnél, ahol magasabb jövedelmet ígérnek, de kérdéses a cég életképessége, mint azt, hogy maradjunk biztonságos, szerényebb jövedelmet biztosító állásunkban.

Hogyan növelhető a kockázatvállalási hajlandóság?

Bencsik Andrea pszichológus arra hívta fel a figyelmet: a kockázatkerülő/kockázatvállaló attitűd elég stabil személyiségjegy, mely a szocializáció során alakul ki. Elsősorban az otthon látott minta, illetve a sikerek és kudarcok kapcsán kapott környezeti visszajelzések játszanak döntő szerepet a kialakulásában. Mint mondta, elsősorban támogató, bátorító visszajelzésekkel lehet növelni a kockázatvállalási hajlandóságot. Az egyén elsősorban a félelmei leküzdésével tehet ellene. Mivel a fő gát a bátortalanság, az alacsony önbecsülés, a csekély hit önmagunkban, főként személyiségfejlesztő tréninggel, az egyén erősítésével, folyamatos pozitív visszacsatolásokkal, megerősítésekkel lehet fejleszteni.

Az egyén kockázatvállalási hajlandóságán változtatni nem lehet egyik napról a másikra - emelte ki ifj. Serényi János szakpszichológus, executive coach és tréner, a Business Coach Kft. stratégiai partnere. Az érintettől olvasási időt, kitartó ön-, társ-, illetve szituációelemzési munkát igényel. Ha fontosnak tartjuk a lélektani szempontokat, akkor érdemes erőteljes hangsúlyt fektetni a mögöttes egyéni, illetve társas dimenziók feltérképezésére, a kockázatos helyzetek megértésére, a kapcsolódó érzelmi állapotok, a szükségletek, a tudatos, illetve tudattalan tényezők beazonosítására. Szokásaink, illetve szerepeink megismeréséhez, a lehetséges kimenetelek alapos feltérképezéséhez jó néhány coaching eszköz áll a rendelkezésünkre. Komócsin Laura Módszertani kézikönyvéből kedvünkre mazsolázhatunk ezek közül. Vegyük például a lehetséges kimenetelek kérdéskörét és nézzünk meg kettőt az egyszerűbb, azonnal kipróbálható módszerek közül. A Példakép módszere segítségével körüljárhatjuk, hogy mit tenne ebben a helyzetben egy példaképünk, mit tenne ilyenkor a párunk, mit tenne az államelnök, mit tennének a szüleink, a barátaink. A másik módszer pedig az ún. Tanácsadó módszere azt a kérdést feszegeti, hogy: "Ha találkoznánk valakivel, akinek ugyanez lenne a problémája, mit tanácsolnánk neki." Itt ki kell lépnünk a szerepünkből, és tapasztalni fogjuk, hogy tanácsot adni sokkal könnyebb, mint a magunk számára megkeresni.

A környezet alakításával is segíthetünk

A szakember beszélt arról is, hogy a szervezeti kultúra nagyban meghatározza, hogy az adott szervezetben dolgozó vezetők illetve munkatársak mennyire kockázatvállalók. Bizonyos iparágakban, ahol például nagy a baleset vagy anyagi károkozás veszélye, kimondott, nyíltan kommunikált elvárás a kockázatok kerülése - gondoljunk csak egy atomerőműre. Mint a szervezeti kultúra sok más tekintetében, úgy a kockázatvállalást illetően is igaz, hogy "fejétől bűzlik a hal", vagyis ahogyan a cég, szervezet legfelső vezetése működik, amilyen mintát mutat a szervezetben dolgozóknak, az lesz a norma, az elfogadott viselkedés az adott szervezetben. Ha a felsővezetés az üzleti döntésekben mindig óvatos, kockázatkerülő, akkor egy magas kockázatvállalási hajlandósággal rendelkező vezetőt könnyen "felelőtlen kalandor"-nak minősíthet egy-egy kockázatosabb előterjesztés megvitatása során. Míg ha a felsővezetés fogékony az új ötletekre és ezek megvalósításához hajlandó bizonyos fokú kockázatot vállalni, akkor a munkatársak is bátrabban állnak elő új kezdeményezésekkel vagy vállalnak kockázatot a saját területükön.

Ez megadja a választ arra is, hogyan lehet a környezetet úgy alakítani, hogy a vezetők, munkatársak fel merjék vállalni a döntések következményét: legelső sorban is példamutatással. Ha a vezetők, akár a legfelsőbb szinten, nyíltan megosztják döntési dilemmáikat a beosztottakkal, megvitatják az egyes döntések kockázatait és megindokolják, miért hoznak meg bizonyos döntéseket, ezzel fejleszthetik a munkatársak kockázat-felmérő képességét. Egy-egy döntés, intézkedés akár utólagos elemzése kockázatok szempontjából egyértelművé teszi a dolgozók számára, milyen viselkedést vár el a szervezet a jövőben. Célzott kockázatelemző megbeszélésekkel jól fejleszthető bármely szervezet kockázati kultúrája - akár a kockázatvállalás, akár a kockázatkerülés erősítése a cél.

Kockázatvállalás/-kerülés és a szakmák

Uj Anikó szerint bizonyos mértékű kockázatvállalásra minden vezetőnek szüksége van. A szervezetek folyamatos fejlődéshez, az új piaci lehetőségek kiaknázásához, innovációhoz elengedhetetlen a változással járó kockázatok vállalása. Mivel minden egyes vezetői döntés valamekkora kockázattal jár, ezért aki semmilyen kockázatot nem vállal, az nem hoz vezetői döntést: ő nem nevezhető vezetőnek, vagy könnyen megkapja a "rossz vezető" minősítést.

Léteznek mítoszok, sztereotípiák arra vonatkozóan, hogy egyes szakmákban határozott előny lehet a kockázatvállalás: ide sorolhatók a kreatív szakmák, a média, de akár a high-tech iparágak is. Mivel itt folyamatos újításra, innovációra van szükség, ezzel gyakran együtt jár a magas(abb) kockázatvállalási hajlandóság az itt dolgozók részéről. Általában kockázatkerülést várunk el egy mozdonyvezetőtől vagy sebészorvostól. De a valódi kockázat nagysága sokszor nem ítélhető meg objektíven: egyes kockázatokat bizonyos emberek magasnak, mások mérsékeltnek vagy alacsonynak értékelnek, kinek-kinek saját mércéje szerint.

Ahhoz, hogy egy adott szervezetben akár vezetőként, akár beosztottként sikeresek legyünk, az a legfontosabb, hogy mielőbb megismerjük az adott szervezet kockázati kultúráját és ennek fényében hozzuk meg döntésünket: vállaljuk-e a kockázatot, hogy attól nagyon eltérünk?

Bencsik Andrea úgy vélekedett, a kockázatvállalás főként sportolóknál nagy előny, illetve olyan munkakörökben, amelyek jelentős kihívást igényelnek. Nagy igazság rejlik abban a mondásban, hogy "kockázat nélkül nincs siker". Ugyanakkor többnyire az a szerencsés, ha ebben a tekintetben is valahol a félúton vagyunk, középen. Nem túlzottan kockáztatva sem a magunk, sem mások biztonságát, beleértve természetesen az anyagi kockázatot is.