kapubanner for mobile

Országos sztrájk jön a túlóratörvény miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

December 8-ára országos demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amelynek lényege, hogy tudassák a döntéshozókkal: „elegük van” ebből a jogalkotási folyamatból és tiltakoznak a „rabszolgatörvénynek” is nevezett jogszabálytervezet ellen - közölte Kordás László, az MSZSZ elnöke az ATV Híradójával.

Kedden éjjel volt annak a fideszes képviselők - Kósa Lajos és Szathmáry Kristóf - által beterjesztett javaslatnak a vitája is a parlamentben, amelynek lényege, hogy évente akár 400 óra rendkívüli munkát is elrendelhetnének a munkáltatók a mostani 250 helyett. A szabály arra is kitérne, hogy a heti munkaidő - 12 hónap átlagában - nem lépheti át a 48 órát. A munkaidőkeretet pedig a jelenlegi 12 helyett pedig 36 hónapra módosítanák, ami azt jelenti, hogy a munkaidőkeretben foglalkoztatottak túlóráját elég lenne háromévente elszámolni.

Kordás László szerint egyelőre csupán a demonstrációról született döntés, majd ezt követően fognak tárgyalni a munkahelyi tisztségviselőikkel az ellenállás és tiltakozás más módjairól is: figyelmeztető sztrájkok vagy egyéb megmozdulások jöhetnek. Kordás azt is elmondta, nem jó irány az, amit a döntéshozók képviselnek, mint ahogyan az sem, ahogyan ezt a „förtelmes javaslatot” beterjesztették.

A szakszervezeti vezető felháborítónak tartja azt, hogy a két kormánypárti képviselő a saját választói ellen hozott döntést, mert egyértelműen a német tőke pártjára álltak a magyar munkavállalókkal szemben, magyarázta Kordás.

atv.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek