kapubanner for mobile

Parragh: A kata módosítása kissé erőteljesre sikerült

Kissé erőteljesre sikerült a kata átalakítása - véli Parragh László, az MKIK elnöke. A kamara a jövő januári új rendszer mellett érvelt, ám szerintük a szeptemberi induláshoz is igazodni fognak a szereplők.

A kisadózó vállalkozók tételes adózása a jelenlegi formájában fenntarthatatlanná vált. A minap benyújtott tervezet illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) eredetileg javasolt, ugyanakkor kissé erőteljesre sikerült – mondta a VG-nek Parragh László, az MKIK elnöke  a kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvénymódosítást, amiről ma már szavaz is a Parlament.

Az MKIK kalkulációi szerint az új törvény hatására - amelynek részleteiről ebben a cikkünkben is írtunk - a mintegy 450 ezres katás adózói kör nagyon jelentősen lecsökken. A magyar találékony, lesznek ötletek és tippek, de számos olyan adónem létezik, amely átveheti a kata szerepét.

„A most kiesőket nem éri jelentős hátrány, de alapvetően beterelődnek egy másik adónembe, aminek az ellenőrzése jóval egyszerűbb lesz állami oldalról" - mondta még Parragh László.

Hogy mennyit buknak valójában a katások - sokat! -, arról ez a cikkünk szól.

Az MKIK abban egyetértett a kormánnyal, hogy a kata átalakításra szorul, mert túl sokan használják adóelkerülésre, abban ugyanakkor már volt vita közöttük, hogy az új szabályozás mikortól lépjen hatályba. A tervezet szerint szeptembertől él az új kata törvény, az MKIK viszont a jövő januári start mellett érvelt. 

„Szerintünk az év közbeni átállás mindig többet visz, mint amennyit hoz. De ha a kormány így dönt, a szereplők igazodni fognak ehhez” - véli az MKIK elnöke.

 

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ki jár jól az EU-ban? Íme az órabérek, amik mindent elárulnak

Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk

840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött

2026 januárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 840 600, a nettó átlagkereset 585 700 forint volt. A bruttó... Teljes cikk

"Nem akartam úgy járni, mint a meggyilkolt cégvezető" – ezért kaptak a dolgozók milliós bónuszt

A Five Guys alapítója rendkívüli döntést hozott egy félresikerült akció után: 1,5 millió dollár bónuszt osztott szét dolgozói között. A... Teljes cikk