Pénzügy és cégvezetés - az interimek fő területei
Az ügyvezető és a gazdasági vezető távozása a legkritikusabb egy cég számára, az ő pótlásuk a legnehezebb, legalábbis így látják a magyar interim menedzserek, akiket többnyire ezekben a pozíciókban látnak szívesen - derül ki a Hungarian Interim Management Kft. felméréséből.
Milyen esetekben alkalmaznak interimeket?
Az angol-szász módszeren alapuló vállalatfejlesztési eszköz lényege, hogy egy tapasztalt menedzsert határozott időre és határozott célra szóló vezetési feladattal bíznak meg. Mint Rigler Annamária elmondta, továbbra is a hiánymenedzsment területen van a legtöbb igény interimekre, amikor egy vezetőt átmenetileg kell pótolni, szülés, betegség, tervezett vagy hirtelen üresedés, job rotation miatt. De cégek összeolvadásakor vagy felvásárlások esetén, új rendszerek bevezetésekor, egy szervezet áttelepülésekor is alkalmazzák őket. Előfordul, hogy a leépítéseket és az átszervezéseket is ezekre a szakemberekre bízzák. Az interimek válaszai alapján elmondható, hogy általában pénzügyi, számviteli, ügyvezetői pozíciókban helyezkednek el, de válságmenedzser, HR és vezetői tanácsadói munkakörökben is dolgoznak. Meglepő adat, hogy a legtöbben maximum három hónapos projektben vállalnak munkát, sokan fél évre szerződnek le egy céghez, az egyéves munkaidő viszont ritka - legalábbis a megkérdezettek körében. Ami a fizetéseket illeti: a válaszolók 30,9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy 50 és 99 ezer forint között mozog a napidíja, 27,8 százalék mondta azt, hogy 100 és 149 ezer közötti összeget keres naponta. Érdekesség, hogy 7,2 százalék dolgozik 20 ezer forintnál kevesebb napi díjért, míg 250 ezer forintos napi díjjal 4,1 százalékuk büszkélkedhet.
Az interimeket gyakran összetévesztik a tanácsadókkal, pedig a két terület teljesen más - hívta fel a figyelmet Rigler Annamária. A legfontosabb különbség köztük, hogy a tanácsadó a tanácsadó cégnek tartozik felelősséggel, míg az interim a megbízó cégnek. Az is lényeges eltérés, hogy az interim nem tanácsokat ad a megbízó vállalat menedzsmentjének, hanem inkább végrehajtó, a stratégia megvalósítója.
Az interim menedzser profilja
Milyen a jó interim? Általában túlképzett a feladatra, átmenetileg a megbízó cég csapatának tagjává tud válni, elkötelezett a célok elérése érdekében, határozottan kiáll véleménye, álláspontja mellett, mindent megtesz a folyamatok javítása érdekében, könnyen és gyorsan elnyeri a munkatársak együttműködését és bizalmát. Elfogulatlan, pártatlan, őszinte, a legmagasabb szakmai színvonalon teljesít. Mint a HR Mesterkurzuson elhangzott: ez a típusú foglalkoztatás adott esetben kedvezőbb lehet a cégeknek, mintha valakit határozott időre vesznek fel. Gyakran ugyanis többe kerül a fejvadász cég felkeresése, a megfelelő személy kiválasztása, a feladat elvégzése után az elbocsátás, végkielégítés és a közben nyújtandó egyéb támogatások.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az év vége sok vállalkozó számára nemcsak az üzleti zárásról, hanem komoly stratégiai döntésekről is szól. A tapasztalatok szerint ilyenkor... Teljes cikk
A világ vezető tanácsadócégei – köztük a McKinsey, a BCG és a Big Four – immár harmadik éve befagyasztották a kezdő fizetéseket, miközben az... Teljes cikk
Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő... Teljes cikk
- Miért bukik el a "világlátott" vezető a magyar valóságban? 4 napja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 1 hete
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hete
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 2 hete
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 3 hete
- HR trendek 2026 1 hónapja
- Sikervakságban szenved a HR szakma 2 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bacsó György 3 hónapja
- Erre használják a magyar vállalatok az AI-t 3 hónapja
- Ki kell tenni a büdös halat - nem csak a csillámpónit - az asztalra 3 hónapja
- Így lehetsz jobb vezető nőként 4 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben