kapubanner for mobile

Rengeteg a munkanélküli, de rengeteg az állás is

A munkaerő-közvetítő és -kölcsönző cégek szerint annak ellenére, hogy állástalanok tömege jelent meg, az üres pozíciók betöltése ugyanakkora, vagy még nagyobb nehézséget jelent, mint a vírus előtti időszakban.

images

Miközben a járványellenes intézkedések miatt a vendéglátóipari, turisztikai és rendezvényszervezési ágazatokban minimum több tízezren váltak munkanélkülivé, addig az ősz beköszöntével a feldolgozóiparban hatalmas munkaerőigény merült fel - írja a Napi.hu.

A gazdasági portálnak Juhász Csongor, az ország legnagyobb hr-szolgáltatója, a Prohumán 2004 Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: adatbázisukban soha nem látott mértékűre duzzadt a munkakeresők létszáma. A járvány első hulláma idején 280 ezerre nőtt a rendszerben a munkavállalói profilok száma, ami mostanra már 340 ezernél jár.

Elvileg tehát könnyebb dolguk lenne megtalálni az alkalmas embereket, gyakorlatilag viszont nagy munkát jelent kiszűrni az adatbázisból, hogy ki az aki ténylegesen munkát keres, aki hajlandó váltani, pályát módosítani - ugyanis a többség nem abban a körben akar elhelyezkedni, mint ami éppen rendelkezésre állna. Azaz jelenleg nagyjából ugyanannyi erőforrást, energiát kell mozgósítani egy adott ember megtalálásához, mint a járványt megelőző időszakban.

Az iparban pedig mostanra visszatért a munkaerőhiány. A személyzetis cégek szerint a legnagyobb számban gyártósori, operátor jellegű - betanított illetve kevés szaktudást igénylő - munkakörökre keresnek embereket. Továbbra is krónikus a hiány a szakképzett emberekből - például hegesztőkből, lakatosokból, villanyszerelőkből, targoncavezetőkből.

A fehérgalléros munkakörök közül a gyártás-termeléshez kapcsolódó mérnöki területeken jelent meg a hiány. A kapacitásbővítésekhez ugyanis nem csak sorokon dolgozó munkások kellenek, hanem azok is, akik a munkafolyamatokat tervezik, irányítják. Minden gyártáshoz kötődő mérnöki feladatkörre igény van, a gépészeti-technológiai pozícióktól kezdve a minőségügyi mérnökökig - írja a Napi.hu.

A vidéki telephelyű járműipari beszállítóknál a munkaerő-igény némileg még meg is haladja a tavalyi szintet.



  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből

A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk

Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató

Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk

Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk