Százezren szerezhetnek alapismereteket a mesterséges intelligenciáról
December elsején kezdetét veszi az MI Kihívás, amelynek célja a mesterséges intelligencia széles körű társadalmi megismertetése - jelentette be Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.
A kormány célja, hogy a Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiájában foglaltaknak megfelelően a társadalomhoz közelebb hozza a mesterséges intelligenciát és felkészítse az alkalmazására, amelynek egyik legfontosabb eleme az MI Kihívás.
A decemberben induló tudatosító kampány célja, hogy 2021 végéig egymillióan átfogó képet kapjanak a technológiában rejlő lehetőségekről, és közülük százezren megismerjék a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alapvető tudnivalókat.
Az ELTE szakemberei által kidolgozott ingyenes online kurzus („Bevezetés a Mesterséges Intelligencia világába”) a laikus érdeklődők és az üzleti szféra képviselői számára is kiindulási alapként szolgál ahhoz, hogy általános információkat szerezzenek a technológiáról.
A mesterséges intelligencia alkalmazások széles körű elterjedése óriási gazdasági hasznot jelent, mivel javítja a termelékenységet, és jelentős mennyiségben teremt nagyobb hozzáadott értékű munkahelyeket. Ezzel együtt felmerül az igény az új feladatok elvégzésére képes, jól képzett munkaerő iránt. A most induló kurzus az első lépcsőfok a változásokra való felkészüléshez.
A képzést bárki elvégezheti, és folyamatosan elérhető az érdeklődők számára. A kurzus tartalmát a fejlesztők a folyamatosan fejlődő technológiához fogják igazítani, ezáltal biztosítva azt, hogy az elsajátítható ismeretek mindig aktuálisak, naprakészek legyenek. Elvégzését követően a résztvevők számára további tematikus modulok lesznek elérhetők 2021 első felétől, így a program teljes tanulási utat kínál és biztosítja a lehetőséget a további fejlődésre.
Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke elmondta, hogy egy igazi bevezető kurzusról van szó, amely az alapfogalmak és az etikai kérdések tárgyalása mellett számos felhasználási eset bemutatásával világít rá a technológia által kínált gyakorlati előnyökre.
Az elnök szerint a megszerzett tudás új szemléletmódot hoz, ami a vállalkozások számára kézzelfogható versenyelőnnyé nőheti ki magát.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk
A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk
- Mikor válik valósággá az AI-fenyegetés – és miért épp a fiatalok és a nők a legsebezhetőbbek? 5 napja
- Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai 5 napja
- Bejelentették: mérnöki nagyhatalommá tenné Magyarországot ez az új beruházás 5 napja
- Mi van, ha leáll a ChatGPT? Mennyire sérülékeny az MI-alapú munkavégzés? 5 napja
- Munkaerőhiány? Itt a rejtett 400 ezres tartalék - digitális, rugalmas, elérhető 6 napja
- 50 százalékkal megdobja a fizetést az AI bevonása 1 hete
- A szakképzésbe is begyűrűzik a mesterséges intelligencia 1 hete
- Hamarosan elfogadhatja a kormány az átdolgozott mesterséges intelligencia stratégiát 2 hete
- Az álláskeresők szerint képzési hiány van, nem pedig készséghiány 2 hete
- Felmérés: a fiatal dolgozók inkább a ChatGPT-t kérdezik, mint a főnöküket 2 hete
- Mesterséges intelligenciával írtad a CV-det? Erről ismeri fel a szakértő 2 hete