Személyes válság: Hogy ne menjen a munka rovására?

Ha nehéz helyzettel állunk szemben a magánéletünkben, a következő lépéseket tehetjük meg, mondja Anne Kreamer, az It's Always Personal”, (Mindig személyes) című könyv szerzője.

Döntsük el, mire van szükségünk

Először is vegyük figyelembe a szervezeten belüli és azon kívül rendelkezésünkre álló erőforrásokat, amelyek segíthetnek minket túljutni a válságon. Van-e olyan ember a családon belül, aki képes segíteni? Ki az a kolléga, aki rövid ideig hajlandó átvállalni néhány felelősségi kört? Általában nem kellenek hatalmas szívességek: ha például előbb el tudunk jönni a munkahelyünkről péntek délutánonként, már sokat enyhíthet a nyomáson.

Gondoljuk át, mennyire fontos számunkra a magánéletünk

Mielőtt segítséget kérnénk, gondoljuk át, miből mennyit osztanánk meg szívesen másokkal. Számos különböző oka lehet annak, ha nem szeretnénk feltárni a konkrét okokat a munkáltató előtt, sőt bizonyos helyzetekben akár veszélyeztetheti a munkánkat is, ha feltárjuk a konkrét helyzetet. Értékeljük a kockázatot a következő kérdésekkel: Milyen cégkultúrában dolgozom? Vannak-e hivatalos eljárások ennek kezelésére? Vannak olyan kollégák, akik a segítségemre lehetnek? Humánusan fognak bánni velem?

Osszuk meg a problémánkat

Ha úgy gondoljuk, hogy biztonságos megosztani a konkrét problémát, akkor tegyünk így, mert nem mindig hasznos ragaszkodni a munka és magánélet közötti határokhoz. Ashley Hardin, a Washington Egyetem Olin Business School professzora egy felmérésbőlazt mutatta ki, hogy ha megengedjük a munkatársaknak, hogy többet tudjanak meg a személyes életünkről, akkor motiváltabbak lesznek igényeinek kielégítésében. "Ha a helyzet valamiképp akadályozza a munkád elvégzését, valószínű, hogy a munkatársaid rájönnek, hogy valami megváltozott. Ebben az esetben hagyd, hogy bekerüljenek a folyamatokba" - magyarázza Hardin. Engedélyt adhatunk a közeli munkatársainknak is, hogy megosszák a körülményeinket másokkal, ha túl nehéz lenne nekik közvetlenül megmondanunk. Ez a fajta közvetett információ teret adhat a munkatársaknak, hogy ötleteket találjanak arra, hogyan segíthetnek minket” - teszi hozzá Hardin.

Állítsunk fel határokat

Problémáink megosztása nem jelenti azt, hogy mindenkivel le kel ülnünk, és fel kell tárnunk előttük a helyzetünket. Emlékezzünk arra, hogy a legtöbb ember nem a pontos történtekre kíváncsi, hanem arra, miként hat ez a munkánkra. Vagyis azokat az információkat szeretnék tudni, amelyek őket is befolyásolják a munkában. Számunkra is nehézséget jelenthet felidézni a nehéz helyzetet, ezért nyugodtan tereljük a szót a munkára.

Kérjünk konkrét segítséget

Ha a munkatársaink nem nyújtják azonnal a kezüket, hogy segítsenek nekünk, kifejezetten kérjük meg őket erre, de legyünk óvatosak kérésünk megfogalmazásával. Wayne Baker, a Ross School of Business professzora által végzett kutatásokazt mutatják, hogy az a mód, ahogyan kérünk, határozottan befolyásolja, hogy megkapjuk-e a segítséget. Azt javasolja, hogy a kérelmet konkrétan írjuk le, illetve indokoljuk meg, hogy miért fontos a segítség. Gyakran feltételezzük, hogy a kérelem fontossága nyilvánvaló, de ritkán van ez így. Éljünk konkrét megfogalmazással, például így: "Szeretném a segítségedet kérni a következő két hétben, míg az anyukámat ápolom. Be tudnád fejezni a jelentést, amelyen dolgozunk? Ez sokat segítene abban, hogy arra tudjak összpontosítani, amit otthon kell megtennem.”

Beszéljünk a főnökünkkel

Jó ötlet lehet beavatni a főnökünket is a helyzetünkbe. Természetesen azzal sincs baj, ha vele együtt találjuk meg a megoldást arra, hogyan lehet kevesebbet vállalni a feladatokból, ám a legjobb opció az, ha már kész javaslatokkal állunk elé. Osszunk meg vele egy kísérleti tervet, vázoljuk fel azt az időtartamot, amikor várhatóan kevesebbet tudunk csak dolgozni, mondjuk el, ki lesz a segítségünkre, majd kérjük ki a véleményét.

Nincs egyetlen helyes tanács, ha egy krízisen megyünk keresztül. Valaki számára épp a több munka lehet az a megnyugtató közeg, ahol végre ki tud kapcsolni, és nem kell a válsága kezelésével foglalkoznia. Más számára azonban az a legjobb megoldás, ha eltávolodik a kötelezettségétől egy időre, hiszen egy gyászfolyamaton csak akkor tudunk sikeresen túljutni, ha szembenézünk a fájdalommal. A Facebooknálpéldául nagyon nagylelkűek a gyászolási szabadság kiadásában: az alkalmazottak 20 nap szabadsággal rendelkeznek egy közvetlen hozzátartozójuk elvesztésének esetén, és 10 szabadnapot kapnak egy távoli rokon halálakor.

Emlékeztetőül a következőket tegyük, ha személyes válságon megyünk keresztül:
Határozzuk meg, milyen típusú támogatásra van szükségünk.
Mondjuk el kollégáinknak, hogy mi történt, így együttérzésükre tehetünk szert.
Kollégáink és főnökeink előtt tegyük egyértelművé, miként segíthetnek.

A következőket ne tegyük:
Nem kell mindenkivel megosztanunk a helyzetünket. Inkább kérjünk meg valakit, hogy magyarázza el a többiek számára, mi történt.
Ne osszunk meg minden részletet, csak azt, ami a munka szempontjából releváns lehet.
Ne feltételezzük, hogy mindenképpen rossz ötlet ilyenkor dolgozni, hiszen néha épp e munkaközeg segíthet a válság jobb kezelésében.

A Harvard Business Review cikke nyomán