Tárgyalások a jövő évi minimálbérről - megszűnhet a garantált bérminimum?
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs fórumának csütörtöki ülésén először tárgyaltak a jövő évi minimálbérről a Világgazdaság információi alapján. Az idei tárgyalássorozat a korábbiaknál is nagyobb horderejű döntéseket vetít előre, ugyanis november 15-ig kész terveket kell letenniük az asztalra az uniós minimálbérről szóló irányelv hazai gyakorlatba való átültetésével együtt. A Liga és a Munkástanácsok vezetője is egy lépcsőben megszüntetné a garantált bérminimumot jövőre, ami azt jelentené, hogy több mint húsz százalékkal kellene emelni a minimálbért ahhoz, hogy beérje a szakmunkás-minimálbér szintjét.
Minden esélye megvan annak, hogy 2016 után idén újra többéves bérmegállapodást kössenek a szociális partnerek, erről beszéltek egybehangzóan a Világgazdaságnak a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) résztvevői a testület csütörtöki ülését követően.
A céldátumig, azaz 2027. január elsejéig az uniós irányelv szerint a minimálbért a hazai átlagbér 60 százalékára kell felzárkóztatni (jelenleg 41-42 százalékon áll), ehhez pedig rengeteg döntést kell meghozni, kezdve azzal, hogy mi lesz a garantált bérminimum sorsa, hány éves bérmegállapodást kötnek, milyen sarokszámok alapján tárgyalnak, illetve hogy építik ki az ágazati tarifák rendszerét Magyarországon.
Azt javasoljuk, hogy egy lépésben emeljük fel a minimálbért a garantált bérminimum szintjére, azzal a kikötéssel, attól fel és lefelé is el lehessen térni az ágazati kollektív szerződések keretében – ezt mondta a Világgazdaságnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, aki rögtön jelezte, hogy ez nem oldalálláspont, és a testületi jóváhagyás sincs még mögötte, de olyan hirtelen jött a szaktárca előterjesztése a VKF mai ülésén, amire reagálniuk kellett. A nemzetgazdasági minisztérium képviselője egy előterjesztése mellett, amely intézményesítené a VKF-et, mint a szociális párbeszéd intézményét, bemutatott egy vitaanyagot is, amelyben a szaktárca a garantált bérminimum három év alatt történő megszüntetését javasolja. Palkovics Imre szerint azonos állásponton van a kérdésben Mészáros Melindával, a Liga Szakszervezetek vezetőjével, akivel informálisan egyeztettek, mindketten úgy gondolják, hogy nem lenne jó egy többlépcsős megoldás.
Most a minimálbér összege bruttó 266 800 forint, a garantált bérminimumé pedig 326 000, így könnyen kiszámolható, hogy kötelező legkisebb munkabér összegét 22 százalékkal kellene emelni ahhoz, hogy összezárjon a két bérelem.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára a Világgazdaságnak azt mondta, nincs egységes oldalálláspont, azonban a tárgyaló felek egyöntetű véleménye az volt a mai ülésen, hogy a garantált bérminimumot, mint hungarikumot, nem szabad megszüntetni. Ami az emelés mértékét illeti, nem akart konkrétumot mondani, azt azonban jelezte, hogy az idén végrehajtott 15 százalékos minimálbér- és 10 százalékos garantáltbérminimum-emelés nem folytatható.
Legalább tízszázalékos minimálbér-emelést szeretnének kialkudni
Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy legalább tízszázalékos minimálbér-emelést szeretnének kialkudni a tárgyalóasztalnál. Mint fogalmazott, a hazai vállalkozások jelentős többsége bérfejlesztést tervez 2025-ben, és egyetért a tízszázalékos emelés felvetésével. „Ha a következő időszakban az átlagbérekhez viszonyítjuk a minimálbér értékét, akkor ezekkel a viszonyszámokkal kell nekünk is dolgozni.” 2025-ben egy olyan akciótervet is ki kell dolgozni, amely lehetővé teszi a kollektív szerződéses lefedettséget. Mészáros Melinda tájékoztatása szerint elsődlegesen az ágazati szintű, kollektív szerződések számát kellene növelni Magyarországon.
„Ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen az uniós irányelv megköveteli, hogy ha az adott országban 80 százalék alatt van a kollektív szerződéses lefedettség, akkor ötéves időintervallumban egy akcióterv keretei között a kollektív szerződéssel érintett munkavállalók számát jelentősen növelni szükséges” – magyarázta a szakszervezeti elnök.
Az Európai Unió minimálbér térképe: országonkénti áttekintés
kép: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk
- Új korszak jöhet a munka világában? Nagy elvárásokat fogalmaztak meg a szakszervezetek 2 hete
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 2 hete
- Együttműködést kezdeményez az új kormánnyal a Liga Szakszervezetek 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 2 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 4 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hónapja
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 1 hónapja
- Lakhatás, bérek, munkabiztonság – aláírásgyűjtést indított a Magyar Szakszervezeti Szövetség 2 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?