Tisztul a magyar munkaerőkölcsönzési piac
Április 1-jével eltörölték a fordított ÁFA kötelezettséget a szektorban.
„Nagyjából hat-hét ezer vállalatnál közel százötvenezer ember dolgozott közvetített munkavállalóként 2018-ban és 2019-ben. Ha nincs a járvány, ezek az adatok valószínűleg 2020-ban is irányadóak lettek volna és noha jelentős volt a visszaesés, de idén már újra látjuk az erősödést és egyre nagyobb arányban térnek vissza a vállalatok a vírus előtti időben megszokott létszámokhoz.” - mondta el Juhász Csongor, a Prohuman ügyvezető igazgatója.
A munkaerőkölcsönzés globálisan és Európában is elfogadott, folyamatosan fejlődő iparág, Magyarországon is szinte minden üzleti szegmensbe elterjedt ez a foglalkoztatási megoldás. „Az általános munkaerőhiánnyal együtt a kölcsönző cégek szerepe is egyre erősödött, az elmúlt 15 évben nagyjából megötszöröződött a kölcsönzött konstrukcióban foglalkoztatottak száma Magyarországon. Korábban voltak olyan cégek, amelyek rendszeresen megszegték a szabályokat, többek között visszaéltek a járulékokkal, az ÁFÁ-val vagy nem fizették ki a dolgozókat. Ennek kiküszöbölésére az egyik határozott intézkedés volt a fordított ÁFA bevezetése 2015. január elsején.” - összegezte Juhász Csongor, aki szerint az elmúlt évek piaci tisztulást hoztak. Mint elmondta, azok a cégek, amelyek tisztességtelen üzletpolitikára építettek, fokozatosan kikoptak a piacról, mindez pedig az egész szektornak, a megbízóknak, az államnak és főleg a munkavállalóknak is az érdeke.
A Prohuman szerint a tisztességtelen gyakorlatot folytató cégek káros öröksége, hogy sok esetben a munkaerőkölcsönző vállalatok megítéléssé előítéletekkel terhelt. Pedig a munkaerőkölcsönzésben résztvevő vállalatok ma már nagyon szigorú állami kontroll alatt dolgoznak, tisztességes üzletpolitikát követnek miközben ez a foglalkoztatási forma a munkáltatónak és a munkavállalónak is sok szempontból optimális megoldást jelent számos területen. „Ma már rendkívül szigorú külső kontroll alatt dolgozunk, folyamatosak az adóhatóság és más hatóságok által végzett ellenőrzések is. Nincs értelme és üzletileg sem éri meg az ilyen jellegű csalás, komoly és megbízható cégeknél ez nem jöhet szóba. Ennek a tisztulásnak az egyik újabb jele, hogy a korábban bevezetett fordított ÁFA gyakorlatot a megszüntették” - tette hozzá a szakember.
Az új jogszabályi változás meghatároz kivételeket is, elsősorban az építőipar területén, de csak azok a munkaerő-kölcsönzés szolgáltatások maradnak a fordított ÁFA hatálya alatt, amelyek:
• termékértékesítéshez (építési-szerelési munkával létrehozott, ingatlan-nyilvántartásba bejegyzendő ingatlan átadás - az Áfa tv. 10. § d) pontja szerint), vagy
• ingatlan létrehozatalára, bővítésére, átalakítására, egyéb megváltoztatására irányuló építési-, szerelési és egyéb szerelési munkákhoz kapcsolódnak.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Pensum Group árbevétele 2025 első... Teljes cikk
A filippínó munkaerő szerepét és a munkahelyi környezetre gyakorolt hatását a Pannonjob szakértői előző írásukban bemutatták. Most elérkeztünk... Teljes cikk
Az elmúlt években Magyarországon egyre nagyobb szerepet kaptak a külföldi munkavállalók, elsősorban a feldolgozóiparban, a gyártásban és a... Teljes cikk
- Itt a rejtett hazai munkaerő-tartalék: 50–60 ezer ember munkába állhatna, vendégmunkások helyett 1 hónapja
- "Többek vagyunk azáltal, hogy más kultúrákkal is együttműködünk" - a Pannonjob és a Club Tihany megoldása a munkaerőhiányra 2 hónapja
- Ekkor kezdi meg a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán 2 hónapja
- Bizalmatlanságot szül az AI a toborzásban 2 hónapja
- Oroszország titkos fegyvere: munkaerő az egyik legzártabb diktatúrából 2 hónapja
- Óriási szakemberhiány Németországban: itt a hiányszakmák friss listája 2 hónapja
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 3 hónapja
- Jégkorszak a munkaerőpiacon: se elbocsátás, se felvétel, se előléptetés 3 hónapja
- Pukkan az AI-lufi, jön a józanodás: mégis szükség lesz emberekre a munkahelyen? 3 hónapja
- Czomba Sándor elárulta, mikorra várható a 14. havi nyugdíj bevezetése 3 hónapja
- Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában 3 hónapja

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
A tudás törvényei: a megértés kulcsa