Tízből négyen felmondanának egy jobban fizető állásért
Tízből négy munkavállaló egy éven belül felmondana a munkahelyén, többségük egy jobban fizető állás kedvéért váltana – derül ki az EY több mint 1500 munkáltató és 17 ezer dolgozó bevonásával készült nemzetközi kutatásából.
Felgyorsult a munkaerő elvándorlása a foglalkoztatók kétharmada (68%) szerint.
Az új pozíciót keresők leginkább magasabb fizetésért (35%), rugalmas munkavégzésért (32%), illetve a karrierjük előmozdítása érdekében (25%) néznének más lehetőség után.
A megkérdezettek 43 százaléka 12 hónapon belül felmondana, közülük is kiemelkednek a fiatalabb korosztálynak számító Y és a Z generáció tagjai, akiknek közel a fele (48%) nyitott arra, hogy tovább álljon. A beosztottak nagy része (42%) szerint elsősorban béremeléssel lehetne elejét venni a munkahelyi fluktuációnak, ezzel azonban csak minden ötödik (18%) munkaadó ért egyet.
„A kérdés az, hogy fel vannak-e készülve a magyarországi cégek arra, hogy még többen, még gyakrabban váltsanak állást. Megvannak-e az eszközeik, rendelkeznek-e a megfelelő céges kultúrával ahhoz, hogy megállítsák a kollégáik elvándorlását, sőt akár előnyükre fordítsák a helyzetet és magukhoz tudják csábítani a legnagyobb tehetségeket” – tette hozzá.
A home office világszintű elterjedésének hatására a foglalkoztatóknak már csak negyede (22%) szeretné, ha a beosztottak a teljes munkaidőt az irodában töltenék. A kollégák döntő többsége (80%) pedig minimum heti két napot dolgozna távmunkában.
A kutatás arra is kitért, hogy egyes vállalatok hogyan voltak képesek a jelenlegi helyzetben is erősíteni a szervezeti kultúrát. Ők ezt leginkább azzal érik el, hogy összehangolják a vezetőik gondolkodását a cég legfontosabb ügyeit és stratégiáját illetően (94%), illetve hibrid munkavégzésre álltak át (90%), valamint nagyobb önállóságot és felhatalmazást adnak a munkavállalóiknak (44%).
Fotó: unsplash.com
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

