kapubanner for mobile

Trendek és tendenciák a vállalati képzések és tréningek területén

Egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a képzések és tréningek előkészítésére, és míg ez a magáncégeknél a piaci verseny által vezérelt, addig a közszférában inkább jogszabályi előírásoktól függ. Ez derül ki a Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központ kutatóinak a FÓKUSZ-2 Gazdaságfejlesztési Központ Kft. támogatásával elkészített felméréséből.

A kutatásban 277 cég és intézmény vett részt, többségük a szolgáltatások, kisebb részük pedig az ipar területén működik. A vizsgált szervezeteknél több mint 400.000 munkavállaló dolgozik, akik a magyar gazdaságban foglalkoztatottak 9,1 százalékát teszik ki.


A kutatást vezető Dr. Poór József egyetemi tanár elmondta, hogy a válaszadók közel egynegyede a közszférát, kétharmada a magánszektort képviselte, és ezen szervezetek 54%-a a 250 fő alatti létszámmal jellemzett KKV szektorhoz tartozik. Ugyanakkor jelentős arányban - az összes megkérdezett közel egynegyede - vettek részt a felmérésben a legalább 1.000 fő foglalkoztatottal rendelkező nagyvállalatok és intézmények is. A magánszektort képviselő vállalatok közel kétharmada hazai tulajdonú vállalat, a külföldi tulajdonosok legnagyobb részben német cégek voltak.

A kutatást támogató FÓKUSZ-2 Gazdaságfejlesztési Központ Kft. vezetője, Tarjáni István szerint biztató, hogy a képzésekről való döntés a HR és a vezetőség egyik közös feladata. Mint kiemelte, „az oktatók és a trénerek kiválasztásánál a személyes kapcsolat és az árszint mellett, fontos tényező még a nemzetközi minősítés megléte is”.

Suhajda Csilla Judit kutató szerint „a külső szolgáltató igénybevétele akkor merül fel, ha a szükséges speciális tudás vagy kompetencia csak a szervezeten kívülről érhető el. A privát és a közszféra közötti legjelentősebb eltérés az, hogy a közszférában közvetlenül a szolgáltatás nyújtásához kapcsolódóan kevéssé jellemző a külső szolgáltató igénybevétele”.

Mészáros Aranka kutató hangsúlyozta, a „privátszférában a közszféránál jelentős mértékben fontosabbnak értékelik, hogy tájékoztatást kapjanak a megbízó szervezetek a tréningek értékeléséről, az árról, a képzés módszertanáról, valamint a referenciákról”.

Budavári-Takács Ildikó kutató azonban hozzátette, hogy mindezek mellett „a trénerek kiválasztásában még mindig rendkívül meghatározók a korábbi munkakapcsolatok, illetve a személyes kapcsolatok az oktatóval/trénerrel.”
Egyes képzési típusok közül a teljes mintát figyelembe véve, a „munkahelyen munkához kapcsolódó betanítási folyamat áll az első helyen, ezt követi a csapatépítő tréning, majd harmadik helyen a konferencia, szeminárium, előadás áll. A közszférában első helyen a konferencia, szeminárium, előadás típusú képzési formát alkalmazzák, a nyelvi képzések pedig a privátszférában fordulnak elő jelentősen nagyobb gyakorisággal, mint a közszférában” - vélik Tóth Katalin és Szabó Katalin kutatók.

Kollár Péter kutató szerint „a válaszadó szervezetek közel fele értékeli szisztematikus módon a képzési programok hatékonyságát. Az egyes módszereket tekintve megállapítható, hogy leggyakrabban a résztvevők reakcióit és elégedettségét vizsgálva teszik ezt. Gyakran fordul elő a munkavállalóktól, valamint a közvetlen vezetőktől kapott informális visszajelzés is, ugyanakkor az ismeretek elsajátítására, a tudás megszerzésére, a magatartás változására vonatkozó szisztematikus mérést a megkérdezettek kevésbé alkalmazzák”.

Ez a kutatás is rávilágított arra - hangsúlyozza Kovács Ildikó Éva kutató - hogy egy szervezetben a HR részleg léte vagy éppen hiánya jelentős mértékben befolyásolja a munkatársak tudatos fejlesztésévével és képzésével való foglalkozást.

Fotó: Pixabay
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek