Túljelentkezés az Európai Coaching Szövetség (ECA) szeptemberben induló Coach képzésére - újabb képzés indul februárban
Az Európai Coaching Szövetség (ECA) képző intézete a Dr. Bodó Training és Tanácsadó KFT által meghírdetett BMC - Business és Management Coach képzés olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy a létszámkeret a szeptemberben indulóképzésre már június végén betelt. Ugyanakkor továbbra is sokan jelentkeznének a képzésre, ezért a szervezők a tervezettnél korábban, 2008 februárjában indítanak új csoportot.
A képzés 4x2, 1x3 és 1x4 és napos bentlakásos modulokból áll, összesen 150 oktatási órát tartalmaz, és vizsgával zárul. A képzési modulokra havi egy alkalommal kerül sor.
Az eredményes vizsgát követően a résztvevők oklevelet kapnak, amely igazolja, hogy a résztvevő sikeresen elvégezte a Erópai Coaching Szövetség (ECA) irányelveinek megfelelő Busines és Management Coach-képzését. Az oklevél alapján a résztvevő jogosult kiváltani az Európai Coaching Szövetség Business és Management Coach licenszét.
A képzést vezetők több mint 15 éve foglalkoznak coaching-al különböző témákban felső és középvezetők, valamint magánszemélyek részére. Több éves tapasztalataikon kívül rendelkeznek az európai Coaching szövetség Képző-Mester Coach licenszével.
Bővebben: www.bodo-training.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?