Új munkaügyi kirendeltséget adtak át Hódmezővásárhelyen
A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ új hódmezővásárhelyi kirendeltségét Lázár János polgármester, Tarcsi Gyula, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára, valamint Nagy Ágnes főigazgató adta át héten.
Lázár János polgármester az átadó ünnepségen hangsúlyozta: a város az idei évtől félmillió forinttal támogatja minden egyes új munkahely teremtését, amely eddig 150 új álláshelyet eredményezett. Tarcsi Gyula a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára elmondta: az ország 174 kirendeltsége közül százat már felújítottak, a munkaügyi tárca elképzelései szerint ez több, a munkát keresők elhelyezkedését segítő programmal is társul.
Nagy Ágnes főigazgató azt hangsúlyozta, hogy a munkaügyi központ tartalmában is megújuló szolgáltatásokat biztosít az állást keresők számára. A vásárhelyi kirendeltség dolgozóinak az idén mintegy kétezer ember számára kell végzettségüknek megfelelő munkahelyet közvetíteni. Mint Törjékné Pásztor Ildikó kirendeltség-vezető elmondta: elsősorban minőségi álláshelyeket kívánnak biztosítani, olyanokat, melyekről többnyire ismerősöktől, barátoktól értesül az álláskereső.
delmagyar.hu
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Ekkora munkaügyi bírságot szabtak ki az építőiparban dolgozó cégekre 2024-ben 6 hónapja
- Logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer 8 hónapja
- Már lehet pályázni a Generációk Találkozása díjra 9 hónapja
- Ezeket a diákhitel-szerződéseket védi kamatstoppal a kormány 10 hónapja
- Döntött a bíróság: Jogilag mindegy, hogy a tanár tiltakozik vagy részegen otthon marad – kirúgható 11 hónapja
- Ezeket a munkajogi hibákat nem engedheted meg magadnak! 12 hónapja
- 14 milliós kártérítést kapott a dolgozó, akit Darth Vaderhez hasonlítottak a munkahelyén 12 hónapja
- 75 ember indult el úgy reggel munkába, hogy már soha nem tért haza 12 hónapja
- NAV-újdonság a munkáltatóknak: 20 nyomtatványt vált majd ki az új rendszer 13 hónapja
- Súlyos hiányosságokkal küzd a munkabiztonság Magyarországon? 13 hónapja
- Mennyi időn belül kell megkapnom a munkaügyi papírjaimat? 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?