A dicséret mint hiánycikk

Dicsérjünk vagy ne dicsérjünk? Ha igen, hogyan? Munkavállalói nézőpontok a témában.

Mostanában érdekes tapasztalatokat szereztem ezen a területen, és ismerősöktől is hallottam egy-egy történetet, így írnék erről, hátha tanulságos lesz vezetőknek, HR-eseknek, és talán meg tudunk előzni egy-egy ebből fakadó (teljesen értelmetlen) munkahelyi kilépést.

Nagyvonalakban azt mondanám, hogy sokan úgy gondolkodnak, hogy ha az illető jól végzi a dolgát és úgy, ahogy abban megegyeztek, az rendben van, és ennyi. Nem igényel külön „jelzést”, hogy jól dolgozott, nem igényel dicséretet, mert ez alap. Ellenben ha valami nem megfelelő, azt tudtára kell adni.

Néhány konkrét kis történet

Adott egy fiatal gyógytornász, aki évek óta dolgozik egy cégnél, ügyes, sok páciens jár hozzá (magánrendelő). Munkájában gondos, becsületes, tanul, fejlődik, néha kezdeményez vagy javaslatokat tesz kisebb dolgokra, változtatásokra az ő saját területén, amelyek a cég előnyére válhatnak, mindemellett maximálisan önálló, nem vár utasításokra. Tehát egy jó munkaerő, amelyet sok cégvezető szeretne.

Egy alkalommal kifakadt nekem, hogy ő úgy érzi, hogy sosincs megdicsérve, csak a rosszat kapja, és hogy a vezetőnek „semmi se jó”. Meglepődtem a kifakadásán, mert ő valahogy nem ez a típus, nem szokott panaszkodni, csúnyán beszélni, embereket kibeszélni sem, így régóta gyűlhetett már benne ez a dolog. Kiderült, hogy valójában az ő főnöke is a fenti vonalat követi: nem teszi szóvá, ha jól dolgozott, de ha van valamilyen hiba, azt azonnal jelzi. Ezek általában az egész csapatra jellemző kis (pl. adminisztrációs) hibák.

A másik példában egy irodatakarító szerepel, aki a főmunkája mellett vállalkozóként bedolgozik néhány cégnek. Szereti a munkáját, szereti a szép, rendezett és tiszta területet, amelyet maga után hagy, és ami nyilván a dolgozóknak nagyon jól esik hétfő reggel. Mesélte, hogy időnként kap jelzést, hogy erre meg arra jobban figyeljen, vagy egyedi dolgokat. Ezek általában olyasmire vonatkoznak, ami nem volt előre precízen leegyeztetve (hogy az része-e a munkának vagy hogy járjon el abban az esetben), vagy pici, nem igazán nagy horderejű dolgok.

Ezek nem sűrűn fordulnak elő, de az viszont egyszer sem, hogy az egyébként alapos és rendszeres takarítás meg lett volna dicsérve és el lett volna ismerve.

Harmadik példánkban egy műszaki karbantartó szerepel. Egy fiatalos, pörgős munkaerő, aki több mint egy évtizede dolgozik a cégénél. Mindent „is” tud az adott informatikai berendezésről, aminek a rendszeres karbantartását végzi. Gyakorlatilag sosem hiányzik, nem szokott betegeskedni, kimaradozni, tökéletesen önálló és mintaalkalmazott. Mégis azt érzi, hogy a vezetők mindig fognak hibát találni, mert mintha keresnék. Mivel a karbantartás része a munkáról végzett munkalap elkészítése, egy időben megkapta, hogy „nem ír elég szépen”. De van, hogy azzal viccelődtek, hogy túl későn kel (ő osztja be az idejét), hogy túl sok kávét iszik stb. Ha esetleg elfelejt valami apróságot, azért kemény megtorlást kap – és emellett nagyon ritkán kap elismerést arra, hogy milyen régóta van ott, és milyen szinten stabil pont a cégben.

A dicséret és a negatív kritika egyensúlya

Természetesen, ha hiba vagy korrigálnivaló van, akkor azt jelezni kell. Viszont ha az ember sosem kap elismerést, de kritikát időnként igen, akkor joggal érezheti azt, hogy ő alapvetően csak egy megtűrt valaki. Fenti példánkban a karbantartó kolléga említette, hogy rendszeresen érzi, hogy őt el fogják küldeni. Holott erre semmi jel sem mutat, de neki mégis ez az érzése. Legutóbb pl. felvettek egy másik kollégát mellé, ő mégis azt vizionálta, hogy helyette, és még mindig benne van ez az érzés, pedig az új kolléga lassan már 1 éve ott dolgozik. Vajon ha ő kap egy ajánlatot egy stabil helyre, nem fog átmenni, minthogy ebben a „bizonytalanságban” maradjon? Hát de. És újra elérkeztünk a fluktuáció témájához.

Szóval mutassunk rá a korrigálnivalókra, ha vannak és egyáltalán számítanak és mellette  adjunk rendszeres dicséretet is. Ha a dolgozó az esetek 95 %-ában mindent jó csinál, és 5 %-ban időnként hibázik, akkor a dicséret is legyen sokkal nagyobb arányú. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen esetben sokkal együttműködőbb lesz a felmerült hibák kezelésében, mintha csak ezekről esne szó.

De meg lehet nézni egy párkapcsolatban vagy egy szülő-gyerek, esetleg tanár-diák viszonyban ugyanezt, ami jó kiindulópont lehet, ha valaki nem igazán érzi át ezt a dicséret dolgot vagy hogy miért van rá szükség. Mennyire esik jól nekünk, ha feleségként/férjként sosem kapjuk meg, hogy milyen nagyszerűek, csinosak, figyelmesek, dolgosak stb. vagyunk, de azt igen, hogy nem vittük ki a szemetet épp, vagy nem értünk időben haza, esetleg az étel ma nem volt kellően sós.

És igen, vannak rossz dolgozók, akik sajnos minimális dicséretet érdemelnek. Első körben dicsérjük meg őket azért, amiért meg lehet. Másrészt mondjuk el, hogy min tudnak változtatni. Ha nem megy a változás és hibát hibára halmoznak, és nem segít az edukáció és a gyakorlat sem, akkor váljunk meg tőlük.

Jó példák

Vállalkozóként együtt dolgozom egy cégvezető hölggyel, akinek kisebb marketinges és adminisztratív munkát végzek időnként. Ő sosem mulasztja el, hogy a kész munkára megírja, hogy ez mennyire szép (nemcsak annyit, hogy oké, és jöhet a számla), és azt is visszatérően tudtomra adja, hogy mennyire jó velem együtt dolgozni, és milyen szívesen küldi ki az én sales anyagaimat, mert igényesek. Egy alkalommal, amikor egy képzéséhez készítettem neki promóciós anyagokat és egy prezentációs grafikát, lefotózta ezeket a képzés szünetében és elküldte. Apró dolog, mégis nagyon jól tud esni az embernek.

De persze lehet konzervatívabban is dicsérni, akár csak egy rendszeres „minden szuper volt, köszönöm” vagy épp egy frissebb dolgozónál, hogy „látom nagyon profin sikerült felvenned a fonalat” mondat, esetleg csak „pont erre gondoltam, így nagyszerű lesz”, amikor készen van egy munka.

Hogyan dicsérjünk jól?

- Legyen őszinte. Az ember érzi, hogyha nem az (bár a művi dicséret is jobb, mintha soha nem kapnánk).

- Nem legyen túlzott. Nem kell a nyakába borulni az illetőnek, és az átlag dolgozó nem vár el „nyálas” megnyilvánulásokat, és még kellemetlenül is érezheti magát tőle. De ez persze emberfüggő.

- Legyen a személyiségünknek megfelelő. Ha közelebb áll hozzánk a komolyabb hangvételű nyugtázás, vagy épp ezt a stílust követeli meg a munka, a tevékenység, az teljesen rendben van. Sőt. Ismerjük a komor főnököt, aki soha senkit nem dicsér, de ma kaptunk tőle egy „ha akarnék se tudnék belekötni” üzenetet. Nos, ez felérhet egy hatalmas virágcsokorral.

Összegzés

A dicséret KELL, igénylik az emberek, mert ezzel visszacsatolást kapnak arról, hogy jó munkát végeznek, szükség van rájuk, értékesek és jó helyen vannak. Sajnos, a mai zaklatott és rohanó világunkban, ahol már az általános iskola is sokszor versenyistálló, és ahol már a legkisebbekre is hatalmas elvárások nehezednek, egyre nagyobb szükség van rá, hogy elismerjük a másik értékét. Nyugodtan bánjunk bőkezűen vele.