19 hónap az átlagos álláskeresési idő – Miért?
A 2016-os statisztikai adatok szerint az átlagos munkanélküliség hossza 19 hónap. (további statisztikai adatok itt és ha frissen váltál munkanélkülivé „elsősegély-cikk” a legfontosabb hivatalos intéznivalókkal itt) Toborzók, fejv
A 2016-os statisztikai adatok szerint az átlagos munkanélküliség hossza 19 hónap. (további statisztikai adatok itt és ha frissen váltál munkanélkülivé „elsősegély-cikk” a legfontosabb hivatalos intéznivalókkal itt) Toborzók, fejvadászok 6-9 hónapot mondanak, de ők speciális iparágakat látnak, magasabb végzettségű álláskeresőket, a KSH meg a teljes munkaerőpiacról szól (és néha összevissza beszél, de ebben nem nagyon téved)
Amikor valaki sok év munka után elveszti az állását, nagyon sok hibát el tud követni az álláskeresés elején, ezért hosszú álláskeresés lesz belőle, egyre nagyobb kétségbeeséssel. Ezért már az elején érdemes tudni, milyen hibákba csúszik bele a többség. Nem állítom, hogy csak ezek miatt találnak lassabban állást az emberek, de ezeket elkerülve talán gyorsabban megjön a siker.
1. Kevés álláspályázatot küld ki
Az egyik leggyakoribb téveszme, hogy 3-4 önéletrajzot kiküldve egyből lesz állásinterjú, lesz állás is. Tapasztalatlan álláskeresők általában így kezdenek hozzá, aztán jön a csalódás, kétségbeesés. Minél több álláspályázatot küld ki valaki, annál nagyobb az esélye. Döbbenten veszi tudomásul, hogy napi 10-12 álláspályázat a „normális”. Mint a fociban: lövésből lesz a gól.
2. Válogat az álláshirdetések között
Ha csak nem egyértelműen nem felel meg az állás (pl. a munkavégzés helye kezelhetetlenül messze van), akkor pályázni kell. Sokszor látom, hogy az álláskereső teljesen irracionális szempontok szerint válogat: „nem írják a cég nevét” – Most, ebben a pillanatban nem mindegy? Majd ha állásinterjúra kerül a sor, eldöntöd, de a pályázat beadásával legalább eljutsz addig. „ez közvetítő cég, én azokkal nem” – Egy gyakori téveszme, mert a tapasztalatlan álláskeresők többnyire nem tudják, hogyan is dolgoznak az állásközvetítő, toborzó cégek (nagyjából így). Ők talán még komolyabb esély, mint közvetlenül céghez pályázni.
3. Elméleteket gyártanak, álláspályázat helyett
Most nem érdemes, mert úgyis mindenki szabadságon van, vagy mert arra már úgyis megvan az ember, csak alibiből hirdették. Úgysem lesz jó a CV, akármit is csinálunk... Pár éve volt ismerősöm, akinek 10 rá biztosan passzoló hirdetés linkjét küldtem, mindre volt valami magyarázata, az miért nem jó. Feladtam.
4. Lehetetlen feltételeket tűznek ki maguknak
Elvesztette az állását, mert tönkrement a cég. A cég kudarcához az vezetett, hogy a termék, szolgáltatás, amit kínáltak nem talált vevőre a piacon. Az álláskereső pedig megszerette a témát, a jövőben is ebben a témában akar állást… Ezzel vagy elintézi, hogy egyáltalán ne találjon megfelelő álláshirdetést, vagy sok rövid munkaviszonya legyen, hiszen ha a téma kihalófélben van, mindenhol ez lesz a sorsa. Másik tipikus hiba a túl magasan meghatározott fizetési igény. Nekem ennyibe kerül a havi élet, ennyit kell keresnem… De a piac azért a tudásért, ami neki van, nem fizet ennyit, amit nem hajlandó elfogadni, csak sok hónap után (vö. ha a nettó 90000 forintos állás nem felel meg, és 10 hónap után látod be, hogy nincs más, akkor 900.000 forint nettó jövedelemről mondtál le).
5. Nem adja alább
Az előző probléma egyik altípusa, aminek két oka: az egyik, hogy megalázónak érzi, és valami hamis büszkeség okán kergeti magát egyre rosszabb anyagi helyzetbe, a másik, hogy azt hiszi, hogyha elfogadja, ez már örökké így lesz. A büszkeségnek szerintem a munkanélküliség sem tesz jót, tehát mindenképpen érdemes letenni. A rosszul fizető állás meg jobb, mint a semmilyen, és onnan keresve lehet jobbat is találni. Általános tapasztalatom, hogy aki egy bármilyen állást is talált, és utána keresgél tovább, sikeresen talál jobbat. Önmagában az a tény, hogy van valamilyen jövedelme, munkája segíti őket abban, hogy állásinterjún fesztelenebben, több önbizalommal tárgyaljanak.
6. Nem lép feljebb
Az alábbadás elleni tiltakozást még éppen érteném (de valójában racionálisan nem tudok egyetlen indokot sem elfogadni), de amikor azt javaslom, hogy próbáljon a szakterületén belül csoportvezetői állásokat, vagy menjen nagyobb céghez, mint az eddigiek, akkor is ellenállásba ütközök néha: „én azt nem tudom”, „oda mást keresnek”, „az én tudásom oda nem elég”, „egy nő hogyan vezessen férfiakat” (nem tudjuk, mi az adott csoport összetétele, de kifogásnak ez is jó…)
Az ilyen javaslataim többször találnak célba, hoznak sikert, mint a lefelé lépés. Megpróbálja, mert mit veszíthet vele, majd „jóég, állásinterjúra hívtak, most mi lesz”. Kicsit beszélgetünk róla, és az is sikerül. Mint mindig, most is ugyanaz a tanulság: a tevékeny, aktív álláskeresés visz sikerre.