A kiégés-szindróma - 3.

A kiégés szindrómához vezető út fázisai Az első két fázis még csak a káros-kóros helyzetek esélyét hordozza magában, de irányt szab a továbbiaknak. A további fázisok pedig az alábbiak: 3. Rutin állapot Én „fogmosás-fázis

A kiégés szindrómához vezető út fázisai

Az első két fázis még csak a káros-kóros helyzetek esélyét hordozza magában, de irányt szab a továbbiaknak. A további fázisok pedig az alábbiak:

3. Rutin állapot

Én „fogmosás-fázisnak” is hívom, mert gyakorlatilag úgy végzed a munkád, mint a fogmosást, ha nem figyelnek oda arra, hogy jól érezd magad a munkádban. Minden nap ugyanúgy csinálod, semmi extra, megcsinálod, mert kell, de nyilván nem is fáj, nincs is benne sok öröm. Azaz, rutinszerűen végzed a feladataidat, jól és pontosan, de nem igazán teszel már hozzá semmit. Meguntad, kicsit már belefáradtál abba, hogy újíts, de azért még „elvagy” benne, ha nem lenne, hiányozna is.

A HR és szakmai vezető feladata, hogy itt felismerje azt, mivel tarthat meg, és mivel teheti a munkádat olyanná, amit szeretsz csinálni. Mozgósítania kell a tudásod, energiáidat a cég érdekében. Adnia kell új feladatokat, esetleg időleges projektekbe érdemes bevonnia, elküldhet szakmai tréningekre, hogy legyen némi változatosság. Új ügyfeleket bízhatnak rád, új módszerek kidolgozásában, bevezetésében segédkezhetsz. Ha sok ilyen fázisban lévő kolléga van a csapatban, az egész csapatra kiterjedően érdemes ilyenkor csapatépítő programokat kitalálni, akár csak egy közös sörözést, meccsnézést, vagy egy kártyapartit, lanpartit az irodában, nőknek „csajos” programokat, pl. mindenki mutassa be a saját kézműves hobbiját, vagy vegyes csapatnál azt a tevékenységet, amit szívesen csinál (én pl. így vettem részt munkahelyi szervezésű ejtőernyőzésen :) Kerülni kell a klikkesedést, mindenkit be kell tudni vonni az adott eseménybe valamilyen módon.

Ilyesmit ki lehet találni akár 2-3 óra hossza terjedelemben, akár félévente 1 nap munkaidőben. Vagy a semmire sem jó szombati munkanapot felhasználni valami érdekes dologra – akár csak közös irodai selejtezés vagy ötletbörze, hogy mivel lehetne feldobni az iroda kinézetét, önkéntes tevékenység stb. (Ugye, milyen jó forrás erre a kollégák önéletrajzainak hobbi rovata?)

Olyan közös programot is érdemes szervezni, ahová a családtagot is el lehet vinni (pl. céges családi nap, piknik, közös vacsora stb.) Az ilyenek erőt adnak az egyénnek is, csapatnak is, sokat segítenek az unalom megtörésén. Ha jól csinálják ezt a fajta motiváló tevékenységet, évtizedekig is el lehet egy embert ebben a fázisban tartani, boldog munkavállalóként.

Te, mint munkavállaló is megpróbálhatsz ilyeneket kezdeményezni. Magánemberként ilyenkor érdemes a hobbidban is jobban elmerülni, lefoglalni magad olyannal, ami igazi örömet okoz. A főnöködnek is jelezd, ha találsz valami olyan feladatot, amiben szívesen részt vennél, ha van HR, nekik is szólj (a főnököd tudtával) erről. A szakmai céljaid megvalósításában is segítséget kérhetsz, akár anyagit is: pl. ha megszerzel egy új szakmai minősítést, amiben anyagilag is támogatnak, az a cégnek is jó. Ha ezt a motiválást jól csinálja a cég, itt nagyon sokáig meg lehet tartani a munkavállalót, akár évtizedes időszakra is.

4. Frusztráció

Amikor unalmas rutinból, érdeklődés nélkül végzed a feladataidat, elindultál a „lejtőn”. Fontos jelzés lehet, hogy a munkával kapcsolatban már nem szerzel új ismerősöket (pl. Linkedinen sem), nem igazán olvasgatsz utána egy-egy probléma megoldásának, mert már nem jön olyan, amit ne láttál volna. A lejtő következő állomása, amikor ezt már közömbösen veszed tudomásul, hanem idegesíteni kezd.

Előjön a „jaj, már megint hétfő” érzés, úgy általában nem érzed jól magad, lemaradsz, nem szívesen csinálod a munkád. Fejedre nőnek a feladatok, aminek kezeléséről a cikksorozatom első részében írtam. Az ott leírt tünetek is ebben a fázisban jelentkeznek először, az unalom mellett jön a csalódottság, feszültség, ingerültség. Könnyen kiborulsz, eleged lesz, elkezded lebontani a kapcsolatokat (pl. nem veszed fel a telefont olyannak, aki egy elmaradt feladatodról érdeklődhet, és később sem mered visszahívni). Kiszámíthatatlan érzelmi reakcióid lesznek, magad is meglepődsz magadon.

Jönnek a negatív visszajelzések: késtél, elmaradtál valamivel. Néha a munkából is elkésel, egyre többet kell magyarázkodni. Ha megcsörren a telefon ideges leszel, kapkodsz egész nap, és semmi sem halad előre. Megjelennek más tünetek is: túlevés (ha tovább tart az ebéd, kevesebbet kell az íróasztalodnál szenvedni) vagy pont az ellenkezője, étvágytalanság (inkább fel sem állsz az íróasztaltól, még enni sem, mert jaj, csinálni kell, sok munka van). Kialvatlan leszel, de ha mégis időben lefekszel, nem tudsz elaludni, rosszul alszol. Irraconális szorongásaid lesznek: pl. amikor már szombat délben azon gondolkodsz, hogy úristen, mindjárt hétfő, dolgozni kell menni.

Elkezdesz mindenben alábbadni az igényekből a régebbi önmagadhoz képest: egyszerűbb ételt választasz a munkahelyi étkezdében, vagy mindig ugyanazt, mert már arra sincs erőd, kedved, hogy válogass a menükből. Üvegből iszod az üdítőt, ásványvizet, nem sokat pepecselsz a kávéval sem, felhajtod és kész. Főleg hölgyeknél jellemző, hogy elkezdenek kevésbé csinosan öltözködni: régebben elképzelhetetlen volt, hogy farmerban menjen dolgozni, most szinte csak azt választja. Esetleg a smink is elmarad, vagy egyszerűbb lesz, illetve egyszerűbb frizurákkal jelenik meg. De persze férfiaknál is vannak ilyen jelek: először csak a nyakkendő marad el, aztán már a zakó is, majd jön a farmer-pulóver, farmer-póló kombináció. Ezek mind azt a célt szolgálják tudat alatt, hogy kényelmesebben, gyorsabban oldd meg az olyan szükséges tevékenységeket, mint öltözködés, étkezés. Érdekes tapasztalat, hogy ha egy nap mégis rászánod magad, hogy a felhalmozódott munka ellenére mindent úgy csinálj, mint rég (igenis felveszed a nyakkendőt vagy csini szoknyát, nekiülsz kényelmesen a kávénak stb.), azt a napot valahogy jobbnak fogod értékelni. Ilyenkor már segítséget kell kérni, minimum abban, hogy utolérd magad a munkában, de lelki támaszra is szükség van.