Az elesettek megsegítéséről

Lehet, hogy ez kicsit eltér az álláskeresői témától, lehet, hogy nem, hiszen az álláskeresők többsége is segítendőnek tekinthető. A tevékenységem révén az átlagosnál több nehéz élethelyzetű emberrel találkozom, és próbálo

Lehet, hogy ez kicsit eltér az álláskeresői témától, lehet, hogy nem, hiszen az álláskeresők többsége is segítendőnek tekinthető. A tevékenységem révén az átlagosnál több nehéz élethelyzetű emberrel találkozom, és próbálok is segíteni. Így mindig feldühít, ha a témában olyan véleményeket hallok, ami nem a segítésre irányul, hanem a beszóló felsőbbrendűségének erősítésére. Ezzel segíteni nem lehet. Ha olyat olvasok, hallok, hogy

„maga tehet róla”

A problémamegoldás szempontjából ez nem mindegy? Bajban van, segítség kell. Menedzsment kurzusok első 5 percében tanítják, hogy ha probléma merül fel, akkor először a problémát kell megoldani, nem a felelőst keresni, mert amíg azt keresgéljük, a probléma addig is fennáll. A felelős keresésével majd a probléma megoldása után foglalkozunk, ha egyáltalán fontos.

„ha önmaga nem akar kitörni, akkor nincs mit tenni”

Nyilván akar, de egyedül nincs lehetősége. Önmagában az akarással még nem fog boldogulni. Sőt, akarni is csak akkor tud az ember, ha látja értelmét a küzdelemnek.

„megérdemli a sorsát”

Nem dolgunk ítélkezni. Nem valószínű, hogy ismerjük a teljes háttértörténetet, nem is kell. Akinek pl. állásra van szüksége, annak ebben kell segíteni.

„minden fejben dől el”

Hiába dől el fejben, attól még nem lesz pénze internethozzáférésre, hogy kiguglizza, milyen a jó CV pl., nem tud pályázni álláshirdetésekre sem online módon.

„nekem ki segít?”

Az egyik legfelháborítóbb és legcinikusabb válasz, a nyilvánvalóan nem rászorulóktól. De egyébként az segít, akit megkér, és van rá lehetősége, és nem úgy gondolkodik a segítségnyújtásról, mint ő. És persze akkor segít, ha majd rászorulóvá válik. Egyébként sem értem ezt a gondolatot: azt irigyli, hogy a másik segítségre szorul, és kap is? Ahelyett, hogy annak örülne, hogy ő nem rászoruló?

„… kellett volna”

A tanulni, dolgozni, gondolkodni kellett volna c. beszólások is gyakoriak. Azzal már nem megy semmire a bajbajutott, ha tudja, mit kellett volna, ez csak a beszóló felsőbbrendűségi érzését erősíti, így segítségnek nem tekinthető.

A fentiek arról jutottak eszembe, hogy az általam gyakran alkalmazott segítségkérő motivációs levélről társalogva a fenti hozzáállással alkotott véleményeket is hallottam már. A segítségkérő motivációs levelek persze továbbra is jól működnek, legfeljebb nem az ilyen hozzáállású embereknél. Nekik pedig egyszerűbb az üzenetem: nem baj, ha nem tud segíteni, az is elég, ha tevőleg nem árt a bajbanlévőknek. Egy-egy ilyen beszólással pedig igenis árt: motivációt, önbizalmat rombol, öncélúan.

------

Végezetül egy apró, tanulságos történet, hátha sikerül a fenti hozzáállást megingatnom.

Egyszer régen sikeresen leforráztam a lábaim több liter forró tésztavízzel, talpaimon, lábfejeimen másodfokú égési sérülés mutatkozott (ha állásinterjún kérdezik a rossz tulajdonságaimat: híresen kétbalkezes vagyok néha :) ) Nyilván ezzel a sérüléssel nem nagyon lehetett gyalogolni, így egy kollégám minden reggel eljött értem, és bevitt a munkahelyre, este haza. Akkoriban még nem létezett a lakossági internet, távmunka, mobiltelefon is csak menedzsereknek járt, én pedig pályám elején jártam, sem táppénzt, sem kiesett jövedelmet nem engedhettem meg magamnak. A kolléga segítsége nélkül nem boldogultam volna, a fenti beszólások egyikével sem lettem volna kisegítve. Igen, én tehettem róla, oda kellett volna jobban figyelnem, másért tényleg nem járt a kollégája, hogy betaxizza az irodába, de másnak nem is volt rá szüksége, ha pedig rászorult volna, ugyanúgy megkapta volna a segítséget. Akartam volna én magam is kitörni a helyzetből, de objektív okokból a tömegközeledés nem nagyon jöhetett szóba. Pedig megpróbáltam: a villamosra feljutni nem könnyű esős időben, amikor csak papucsot tudtam felvenni a kötések miatt, és külső talpélen sántikálva, sziszegve nem voltam kellően fürge ahhoz sem, hogy odapattanjak az első szabad ülőhelyre. Maradt a segítségkérés, mint lehetőség, ami provokált a fenti beszólásokból is jópárat – de végül mindig eredménnyel, ülőhellyel járt… Segítséget kérni tehát továbbra is érdemes: aki segíteni akar és tud, megteszi, csak megfelelő módon és helyen kell azt kérni (a segítségnyújtás módjáról és kultúrájáról régebben itt írtam)