Bukott vezető lejjebbadná – ne állást keress, hanem feladatot!

Ez egy évekkel ezelőtt megtörtént eset, a főszereplője most adott engedélyt e poszt publikálására. Természetesen a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve. A történet erőteljesen kapcsolódik előző posztomhoz – az o

Ez egy évekkel ezelőtt megtörtént eset, a főszereplője most adott engedélyt e poszt publikálására. Természetesen a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve. A történet erőteljesen kapcsolódik előző posztomhoz – az ott az elmélet, ez itt a gyakorlati alkalmazására egy példa. Történt volt, hogy egy múltban ambíciózus, jelenben épp nagy szakmai kudarc után lévő álláskereső kért segítséget. Magát bukott vezetőként definiálta, aki már kétségbeesetten, mindegy milyen, de azért „ne dobozpakolós állás legyen” alapon keresett állást. Alkotó, szervező, rendszerező, elemző alkat volt. Vezetői múlttal belátta, itt az ideje „lejjebbadni”, és még ehhez az álláskeresési stratégiához is segítséget kért, mert úgy érezte, ez neki sem lelkileg, sem szakmailag nem menne. A döntést meghozta, de nem tudta, hogy kell „lejjebbadni”, és mik a karrierbeli következményei – de a hosszú munkanélküliség már felőrölte, és látta már a tartalékai vészes apadását is, jól megtalálta az összes kifogást arra, miért nem veszik fel sehová: mert az életkora, mert a szakmai múltja, mert a munkanélküliség… A kapcsolati hálója is elapadt már. Nálam akkor gyullad ki a piros lámpa, ha valaki másokat okol a sikertelenségéért, ilyen esetben nem vállalom az illető támogatását. Esetében ennek nem láttam nyomát sem, tényleg megoldást keresett, és racionálisan állt a helyzethez – a komoly lelki válsága ellenére. Beszélgettünk, kielemeztük, miért nem sikerült az álláskeresés, az előző nagy feladat – az előző posztomban felsorolt okok bőven benne voltak. Nem tisztázta a feltételeket, bevállalós volt, konfliktust eredményeztek azok a lépései, amikkel megoldotta volna a feladatot, menetközben változtatták a szabályokat, lavíroztak a lehetőségek között. A konkrét lépéseket nem egyeztette, hanem csak a célokat (szemléletés egy példával: ha azt mondom, rendet csinálok a könyvespolcon, rendszerezem a könyveket, az egy cél, azzal mindenki egyetért, jó lesz, ha rend lesz. Ha elmondom, hogy ehhez a padlóra fogom pakolni a könyveket, napokig kerülgetni kell majd a könyvhalmokat, por lesz, lesz selejtes könyv is, akkor azok konkrét lépések, de nem túl vonzóak – mégis el kell fogadtatni, mielőtt hozzáfognék). A vezetőkre jellemző összes álláskeresési hibát is elkövette... Ezek oda vezettek, mennie kellett, egy évet sem töltött ki a pozícióban. Tisztáztuk, hogy ezeket a pontokat a jövőben állásinterjúkon kell egyeztetni, mielőtt belevág egy komoly feladatba – de már nem ezt akarta, már lejjebbadást akart, elege lett. Nem tűnt számomra jó ötletnek ezzel ellenkezni, vannak viták, amiket nem kell megnyerni. Bár tudtam, hogy épp erőt vesz magán, és ambícióit figyelmen kívül hagyja, ami nem jó, és ezt el is mondtam neki. Nem hagyta magát, ő gyorsan akart valamit, mielőtt dobozolás lenne az utolsó lehetősége… Ezt el kellett fogadnom, nem akarhatok mást, mint amit az ügyfél akar, bár tisztáztuk, hogy ez nem lesz hosszútávú megoldás számára. Következő lépésként azt kértem, keressen egy álláshirdetést, amit meg akar pályázni, csináljuk együtt a pályázás folyamatát. Anonim álláshirdetés hozott, „lejjebadóst”, mert biztosra akart menni, kellett már a bevétel. Megtudta, ki a hirdető cég. HR-esen megfogalmazott álláshirdetés volt, keresték a rugalmas, önállóan dolgozni tudó csapatjátékost versenyképes fizetésért általánosan megfogalmazott „semmi extra” feladatokra J Akkor azért nem vigyorogtam ennyire, inkább „jóég, mi lesz ebből” érzésem volt, nem úgy tűnt, hogy az álláskeresővel jót teszek, ha kemény munkával bejuttatom egy majdnem adminisztrátori pozícióra. De tetszett neki egy feladat a hirdetésben, a nem túl beszédes „viszonteladói hálózat kezelése”, és a cég több szempontból is vonzó volt számára. Semmi mással nem foglalkoztunk az álláshirdetésből. Figyelmen kívül hagytuk a pozíciómegnevezést (cleaning manager minőségű kamumegnevezés), előírt végzettséget (nem passzolt volna), iparágat (az sem passzolt). Túlpozicionált állásnak tűnt, a leírtakat érettségivel is meg lehetett volna csinálni, de felsőfokú végzettséget kértek. Nem akart hibázni, alapos álláspályázatot szeretett volna, így álláshirdetés-elemzés, álláspályázat-készítés volt a feladatunk. Az álláshirdetés-elemzésből az jött ki, hogy ez a viszonteladós tevékenység a fő csapásiránya a feladatnak. Az önéletrajz visszabutításával egy lett volna a sok félig adminisztrátor, kicsit koordinátor jelentkezők között. Valószínűleg nem is az ő korosztályából várták a jelentkezőket. Valószínűleg nem hitték volna el róla, hogy szépen tud papírokat tologatni vezetői múlttal. Mivel tudta, hogy ki a hirdető, mást javasoltam. „Lejjebbadós” munkára úgyis sok hirdetés van mindig, visszapozicionált (lebutított) önéletrajzzal találunk több megpályázhatót is. Nem kockáztat sokat, ha ezt most nem úgy pályázza meg. Ha ez most annyira tetszik neki, és ha nem fontos a pozíció, akkor közelítsük meg másképp: feladatot keresünk, nem állást. Mit tudunk a feladatról? A hirdetésből nem sokat, járjunk utána… A cég honlapján nem volt egyetlen viszonteladó sem, ami zavarbaejtő volt, és már lehetett sejteni, hogy itt baj van – vagy csak bénák, és nem rakták ki a listát, vagy valójában nincs is viszonteladó, vagy vállalhatatlanok, vagy kevesen vannak, ciki lenne kirakni. Még kutatott egy kicsit a neten, megnézte, kiket kellene „kezelni”. Ezekből az infókból építkezve nem csak azzal érveltünk, hogy x db viszonteladó kezelése volt a szakmai múltjában, mert közben felébredt benne az ambíció, látta, hogy itt komoly üzleti lehetősége van a cégnek, ha akarják. Akkor adjuk el ezt! Hogy ő ezt képes felépíteni, pályázzunk így. Hozzátettük, hogy az új partnerek felkutatása és akár a viszonteladói koncepció kitalálása is megy, igazolható sikert tud felmutatni, még némi how-to-t is tettünk az anyagba (know-how-t nem, azért fizessen egy cég). Majdnem portfólió-részletességű anyag lett, egy „egyszerű” koordinátor pozícióra. Ágyúval verébre, mondaná egy átlagos HR-es, esetleg, hogy túlképzett, nem is erre képzett és biztos drága, és már dobják is félre a pályázatot. A „drága”, mint kifogás kezelésére simán beírtuk a fizetési igényét, pedig nem kérték. - Ezúton „üdvözlöm” azokat, akik szerint egy jó önéletrajz egyoldalas, de max. kétoldalas, és azokat a „nagyszerű” tanácsadókat is, akik szerint akkor se írjunk fizetési igényt, ha kérik az álláshirdetésben. Behívták állásinterjúra, valószínűleg kíváncsiságból. Egy több órás beszélgetés lett, mert a szakmai vezetők kíváncsiak voltak a gondolataira, ő meg tanácsadói beszélgetéssé formálta az állásinterjút. Megkapta a munkát (nem a kiírt állást, hanem a feladatot, amit ő akart megcsinálni), évekig volt benne, közben kiderültek dolgok: A fizetési igénye jóval magasabb volt, mint a hirdetéskor elképzelt keret, simán kiejthették volna, de…A HR-esnek feltűnt ez a nagyon más minőségű pályázat, felhívta rá a vezetők figyelmét – egy ilyen embert találni mégiscsak nagyobb szakmai siker egy HR-esnek, mint sok önéletrajzot begyűjteni átlagos pozícióra, majd választani valakit, aki majdnem biztos, hogy jó lesz. Az álláskeresőben nem azt látták, hogy valahogy majd elkezelgeti a meglévő lehetőségekkel, felveszi a telefont, ha megcsörren, kiszolgálja a partnert, ha beesik egy igény. Hanem hogy képes felépíteni azt, ami most alig megy. Konkrét koncepciókról beszéltek. Nem volt 3 jó és 3 rossz tulajdonság, a HR-es is szervezetfejlesztési szemlélettel állt hozzá, a szakmai vezetők pedig az elképzeléseit kezdték átbeszélni. A pozíció ott alakult át a vezetők fejében az egyszerű koordinátorból egy felépítendő üzletág vezetői pozíciójává - business development manager lett a hivatalos neve – olyan menedzser, akinek ugyan nem volt beosztottja jó ideig, de ez nem is zavarta különösebben. Ez így valóban „lejjebb” volt, de volt benne lehetőség, emiatt lelkileg is könnyebben vette. A többi álláspályázat, amikkel versenyzett az állásért, mind mezei önéletrajz volt, belőlük választott beosztottat a később épített csapatába –merthogy középtávon csapat épült arra, amire eredetileg egy koordinátor-adminisztrátor jellegű embert szántak a cégvezetők. Azok az emberek is alkalmasak lettek volna, a cég valahogy elketyegett volna ezzel az üzletággal - inkább gallyal :) - eltartott volna egy közepes alatti fizetési igényű embert évekig. Fejlődési lehetőség nélkül. Az álláspályázatba fektett munka meghozta gyümölcsét – 4 órányi munka volt benne csak az én részemről, a pályázó részéről saját bevallása szerint legalább 10 óra nettó munka, meg még amennyit „szenvedett” fölötte, mire összehozta, amit javasoltma. A v17 verziót neveztük át végül „final”-ra…J Tanulság sok van, párat emelnék ki:

• Ha egy álláshirdetés béna, a HR-es még nem biztos, hogy az
• Ha rossz helyzetben vagy, attól még a tudásod sokat ér
• Ha vannak ambícióid, és ezt a cég javára is tudod fordítani, lesz eredmény
• Ha nem félsz tárgyalni, ha meg tudod mutatni a tudásod, akkor annak lesz pozitív kimenete
• Ha nem akarsz megfelelni irracionális szabályoknak (egyoldalas CV, fizetési igény eltitkolása), és valóban pályázatot írsz, akkor annak is lesz pozitív eredménye