Mi van, ha... Semmi? - Álláskeresés túlgondolás nélkül

A túlgondolás megbénít, nem hagy cselekedni, miközben csak egy téves reakció egy nehéz helyzetre. Az agyad meg akar védeni a kudarctól, és ezért lebénít. Mit tehetsz ellene?

 

Az álláskeresés legfőbb titka… dobpergés… hogy állást kell keresni. Nem, nem viccelek. Próbálok gyakorlatias lenni. Mégis, rengetegszer hallom azokat a kérdéseket, mint:

 

• „Ide érdemes jelentkeznem?”
• „Van esélyem egyáltalán?”
• „Fizetési igényt kérnek, mit írjak be, hogy ne röhögjenek ki?”
• „Hogy magyarázzam meg, hogy kirúgtak?”
• „Mi lesz, ha elbukom az interjún?”
• „Az egy teljesen más iparág… mit fogok én ott csinálni?”
• „Nem ismerek ott senkit… honnan tudjam, hogy jó lesz?”

Ezek felmerülése mindig érthető – csak épp nem segítik elő, hogy történjen is valami. Mert ezek a kérdések legtöbbször nem kíváncsiságból, hanem félelemből születnek: „Jaj, csak el ne rontsam…”

Ez egy természetes tünet, aki állást keres, épp egy ingatag időszakot él át. Önképében, szakmai identitásában, egzisztenciális bizonytalanságában nyilvánvalóan ilyen kérdései merülnek fel. Miközben a legtöbbször szakmájában, munkájában komoly tudással bíró, döntésképes emberek, addig ezekben a kérdésekben őrlődnek. Mert erre nem tanították meg, nem készítették fel, és ő sem készült fel – sokszor nem is tud, mert hirtelen éri az állása elvesztése - az álláskeresést nem tanítják sehol az iskolarendszerben. (Mellékszál: azt gondolnánk, hogy a HR-eseknek van némi előnyük ebben – nincs… Más karrierjét tudják csak egyengetni, azt tanították meg nekik.)

Jobangel módban, tanácsadóként pedig egyértelmű válaszokat kell adnom, hogy tovább tudjon lépni, kijöjjön a túlgondolásból. A tanácsadó „megmondja a tutit” az adott helyzet pontos ismeretében, aztán csinálod vagy sem, rajtad múlik. Az adott pillanatban ez átlendíti a félelmeken, elhiszi nekem, hogy elég jó ahhoz, hogy jó állása legyen, lelkesen építi is az akciótervét. De ahhoz, hogy tudjon állást keresni majd önállóan is, ez nem biztos, hogy elég. A régi mondás szerint még csak halat adtam, nem tanítottam meg halászni.

Halászni tanítani már coach/mentor feladat, egy kicsit bele kell mennem ebbe is. Egy mentor/coach nem mond tutit, nem terelget. Kérdez, visszatükröz, bontogat, én is azt teszem. Egy egyszerű technikával kezdem, ami később bármilyen döntési bizonytalanságban jól használható. Én is felteszek 3 kérdést, amik együtt nagyon jól működnek a bénító túlgondolás ellen.

1. Mi a legrosszabb, ami történhet?

Ezzel kezdjük, mert innen már csak felfelé van, az a cél, hogy reményt, sikerben való hitet kapjon. A sikerre készülés úgy kezdődik, hogy nem félünk a sikertelenségtől. Ha megismerjük, kiismerjük, kitaláljuk, mit kezdjünk vele, már nem is félelem többé, esetleg csak feladat. Nem indít el „üss vagy fuss” reakciót, nem küzdési vágy ébred benne, hanem nyugalom, mert tudja, mit kell tenni. Végigvesszük hát, mik történhetnek. Pl. jelentkezel valahová, ahová nem is biztos, hogy akarsz menni. Itt a legrosszabb eset, hogy befogadják a jelentkezésed, hívnak állásinterjúra. Megint egy döntés, mi történhet egy állástinterjún? Menj-e? Igen. Miért? Mert 1. gyakorolsz, ha nem akarod ezt az állást, akkor tét nélkül 2. Meglepnek: lehet, hogy olyat hallasz, amitől akarni kezded. 3. ha állásajánlatot kapsz, akkor megint dönthetsz: szabad nemet is mondani, kellő udvariassággal természetesen.

De az is lehet, hogy egyáltalán nem jeleznek vissza egy beadott pályázatra. Lehet, hogy ez a legrosszabb? És most mi lett? Mit veszítettél? Tehát, kell-e jelentkezni?

2. Mi a legjobb, ami történhet?

Ugyanaz a példa. Mi a legjobb? Hogy pont ezt az állást szereted meg, pont itt jön össze egy jó ajánlat, és pont itt kezdődik egy új, izgalmas fejezet. Miért zárnád ki előre?

3. Mi a legvalószínűbb, ami történhet?

Ez már egy realistább kérdés, de mivel ismered a két végpontot – a legrosszabbat és a legjobbat –, ez csak hab a tortán. És különösen hasznos, ha nem az a kérdés, hogy „jelentkezzek-e?”, hanem az, hogy: „maradjak vagy menjek?”

Ez álláskeresés kapcsán nehezen megjósolható, de mivel a két végpontot már ismerjük, ezzel nem is nagyon kell pörögnünk. Ez a kérdés sokkal inkább releváns, ha a „menni vagy maradni” dilemmát kell kibontanunk.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha te is magabiztosan akarsz a szakmai tudásodra alapozva karriert építeni, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövesd a #jobangel -t a Linkedinen!