Munkavállalói ROI 2.

Folytatódik álláskereső levélíróm számvetése álláskeresési, karrierbeli hányattatásairól. Előzmények röviden: egy kommunikációs szakember, műfordítói szintű angol tudással állást keres. És nem talál... egyelőre. (Az ön

Folytatódik álláskereső levélíróm számvetése álláskeresési, karrierbeli hányattatásairól. Előzmények röviden: egy kommunikációs szakember, műfordítói szintű angol tudással állást keres. És nem talál... egyelőre. (Az önéletrajza rajtam keresztül elérhető.)

Részletesen a története első része itt

---------

Munkavállalói ROI - 2

Kis magyar munkavállalói szenvedéstörténet •

„Álom a munkaadóról, aki messzire ellát a sámli fölött”

Kép forrása: Facebook

 

Hallom, van olyan hely, ahol az sem baj, ha valaki szuverén és képzeletgazdag, de nagyvállalathoz soha nem vettek fel, mert semmilyen dobozba nem illek bele, a kis cégek viszont szépen lassan kicsináltak.

Ezek mindazt megtestesítik, amit szívből gyűlölök: a rendezetlenséget. A folyamatok nincsenek kitalálva, nem tisztultak le, nincs egységes rendszer, senki sem kompetens semmiben, találomra van összeeszkábálva mindaz, amit a szerepekről gondolnak, ugyanilyenek a termékek, és a kis cég belső struktúrája folyamatos összeomlással fenyeget. Értelmetlen belenyúlni, mert a tulajdonos vagy vezető inkompetenciája a szervezőelv, ezért minden kísérletnek a fejlesztésre az a sorsa mint a víznek, amint nyomtalanul issza be a sivatagi homok. Miután semmilyen értékelhető értékelő rendszer nincs, ami elfogadhatóan, csak a hasznosságot tekintve érvényesen mérné a munkavállaló teljesítményét és mert az esztelen értékelés szempontjai folyamatosan változnak kb annyi kiszámíthatósággal mint az időjárás, mindez végül teljesen összezavarja a munkavállalót.

 

 

 

Olyan érzés ilyen helyeken dolgozni, mintha kísérleti csimpánz lennél. Ma azt nézik, hogy a szemedet kimarja-e a sampon, holnap a beleid tűrőképességét teszik próbára, de a hűséged egyetlen percig se legyen kétségbe vonható az állatkísérleti laboratóriumhoz és az állatkísérlet vezetőjéhez, mert abban a pillanatban repülsz. Szeresd az állatkísérleteket, ennyi a dolgod.

Egyik utolsó cégemnél két nagyobb projekt átvándorolt a kezem alá. Épp egy tárgyalásra készültem. Nem nagyon izgultam, hiszen előző munkaköreimben már sikeresen tárgyaltam nagy kaliberű szakmai vezetőkkel Európa-szerte, akik nagyságrendet tekintve több ezer ember munkáját irányították és velük percek alatt eredményeket értem el. Most pedig egy kis önkormányzat műszaki vezetőjével készültem tárgyalni, szóval nem nagyon szedtem emiatt gyorsabban a levegőt. Bejött a főnök és elkezdett leckéztetni mint egy kisiskolást lekezelő stílusban, hogy „tudod egyáltalán, hogy miről fogsz tárgyalni? Mondd el nekem, hogy milyen kérdéseket fogsz feltenni”, és másfél órán keresztül faggatott, mit fogok kérdezni, mondani, beleakadt mindenbe, minden egyes válaszommal kapcsolatban nemtetszését fejezte ki.

Tapasztalataim szerint a kis cégek vezetői klasszikus control freak-ek, nagy adag inkompetenciával. Meggyőződésük, hogy senki sem tudja, ami az ő fejükben van, ezért senki sem képviselheti jól az érdekeiket – éppen ezért marad is a kis cégük mindig is olyan kicsi, mint amilyennek elkezdték.

Magyarul sok megaláztatásban volt részem, ami nagyon rosszul érintett, mert már voltam kint „üzleti tűzvonalban”, tudom, hogy nagy nyomás alatt és stresszben is jó színvonalon teljesítek. Tudom, mert csináltam. Több sikeres önálló projektet hoztam már létre cégeimnek, és ezért nem volt könnyű eltűrni nagyon középszerű emberek, pitiáner kiskirályok hatalmaskodásait.

Nem tudom, célom lehet-e részletesen nyűgeimet elmondani. Annyi történetem van és nyilván sokaknak vannak hasonló történeteik inkompetens vezetőkről, kisemberekről, akik nem a megfelelő helyen voltak, mert önkritikával nem rendelkeztek, hogy sorolni is sok lenne, de belőlem minden egyes ilyen tapasztalat nagyon sokat elvett. Főleg az életkedvemből.

… és igen, felháborodok ezen, mert semmit sem nyertem ezekből a munkakapcsolatokból csak jórészt elhasználódtam, én, akit igazából még mindig elég lenne ledobni egy ejtőernyővel akárhová, hogy másnaptól be lehessen állítani a sorba és értelmes, értelmezhető eredményeket lehessen várni tőle, engem, aki utolsó pillanatig optimizmussal és teljes erőbedobással küzdök minden helyzetben, még engem is sikerült eljuttatni oda, nem látom értelmét annak, hogy dolgozzak, mert nincs értelme teljesíteni, nincs értelme létrehozni dolgokat, mert ha bármi kiválót hozok létre, akkor abban a pillanatban biztosan kihúzzák lábam alól a talajt. Nem tudok megbízni munkaadóban, a munkaadó kompetenciájában és abban, hogy a sámli fölött is átlát, és új környezetben nem tudok nem gyanakvással nézni a vezetőkre, mikor kezdik megmutatni igazi arcukat, ami ritkán kellemes tapasztalat.

Az állítólagos jóakarók is megérnek egy misét. Szerencsére van pár valódi is, de a kamu jóakarók tényleg érdekesek. Volt, aki követte sorsomat és úgy tűnt, hogy drukkol nekem. Amikor viszont a cégéhez pályáztam mint kommunikációs szakértő, önelégülten felhívott és eldicsekedett vele, hogy a pályázatomat személyesen fúrta meg. Ez a derék ember középszintű vezetőként munkálkodik nagyvállalatában.

Folyt. köv. kedden