Pozitív hozzáállás – hogy is van ez?
A hurráoptimista pozitivizmus manapság tort ül a józan ész felett. Ennek „örömére” egyre többször kell(ene) a megmentő álláskeresési segítő szerepét elvállalnom, és hát nem szoktam… Amikor én az álláskereséshez való hoz
A hurráoptimista pozitivizmus manapság tort ül a józan ész felett. Ennek „örömére” egyre többször kell(ene) a megmentő álláskeresési segítő szerepét elvállalnom, és hát nem szoktam… Amikor én az álláskereséshez való hozzáállásról beszélek, annak nem sok köze van a hurrápozitivizmushoz. A gyakorlati megközelítés híve vagyok – az álláskeresés egy feladat, meg kell csinálni. Vannak erre jó gyakorlati módszerek, mint a tojásfestésre (ha már húsvét után vagyunk, ugye). De a tojásfestés sem úgy ment, hogy néztem őket, és majd az optimista hozzáállásom, reményem hatására szépen kirajzolódtak a mintáik :)
Tehát, amikor valaki jön, hogy már ennyi mindent próbált, de szerinte minden jó a CV-jével, és néha állásinterjúkra is hívják, állása ugyan hosszú ideje nincs, de ő reménykedik, akkor veszek egy mély levegőt, és megírom: a nulláról kell kezdenünk. Mert a remény nem stratégia, mégiscsak hiba lesz a módszerében. Talán a jó CV eljuttatja állásinterjúra, és az interjúztató nem azt kapja, amit a CV alapján vár. Akkor az a CV mégsem jó – neki. Az egy jó CV, ami nem róla szól, hanem valaki másról.
De a pozitív hozzáállással le is söprődnek az érveim időnként. Hogy neki az van, és mindenhol azt olvasni, hogy az kell. Bryan Tracy és társai megmondták… Az, hogy ők sosem kerestek állást a mai Magyarországon, pl. kisgyerekes anyaként, releváns tény-e ilyenkor?
A hozzáállás tényleg fontos, el kell ismernem. Amikor állásinterjúra mész, nem szabad, hogy azt lássák, „jobb híján” és valójában nem is érdekel az egész, és előre utálod minden napját a még meg sem kapott munkának. De azért titkon az interjúztatók is tudják, nehéz lelkesedni a minimálbéres dobozpakolói állásért. Amikor életed lehetőségéről interjúzol, akkor meg eszedbe jut a kibic ismerős, aki azt tanácsolta, nem szabad nagyon lelkesedni, mert akkor kevesebbet fizetnek. (Mivaaan?) Szóval, józan ész és/vagy optimizmus.
Az optimizmus csak arra kell, hogy higgy abban, fog ez neked menni. A többi már simán gyakorlati feladatmegoldás, semmi köze az optimizmushoz. Minden nap jelentkezni kell sok álláshirdetésre, mozgatni kell a kapcsolati tőkét, fel kell készülni a cégekből, jól kell szerepelni állásinterjún, meg kell tanulni tárgyalni, meg kell tanulni nem szorongani. Tudni kell belátni, hogy ha az álomállás nem jön, akkor egyelőre érd be azzal, ami jön. Tudatosítani kell magunkban, mi is az elsődleges problémád, egyszerű elemzéssel:
- Nincs állásod
- Nincs bevételed
- Nem szakmai munkát végzel
Ezeket belátva nem optimistáskodni kell, hanem priorizálni. Mi a legfőbb problémád itt és most? Az elsőn – minő meglepetés – az álláskeresés segít. Ezért van az ott fenn jobboldalon a blog állandó leírásában, hogy „soha ne add fel”. Aki nem keres, nem talál állást. A másodikon az segít, ha egy akármilyen jövedelemszerző munkát elvállalsz – ha a jövedelemszerzés a prioritásod. A harmadikon megintcsak az álláskeresés fog segíteni, megfelelő stratégiával. Bizony az optimizmus egyik esetben sem lesz megoldás. A realizmus inkább. Hiába vagyok én jól képzett vagy autodidakta módon a legokosabb cápapásztor, és még tuti kis szakblogot is írok erről, hatalmas olvasótáborral, rajongókkal, tényszerűen ilyen állást nem hirdetnek. Elmegyek az összes magyarországi cápatartóhoz, de csak nem kell nekik a tudásom. Akkor bizony ezt félre kell tenni. Legyen jövedelmem egy bármilyen állásból, majd veszek cápát, pásztorolom a sajátomat (a példa szándékosan teljesen idétlen, hogy bárki képes legyen a saját vágyát és lehetőségeit behelyettesíteni ide). Ez az igazi optimista hozzáállás, valójában nem is hit, hanem tudás. Tudom, hogy ha dolgozom, abból kijön az eredmény, közelebb jutok a problémám megoldásához (lsd. még Newton, és az energiamegmaradás törvénye)
Komolyra fordítva: sokszor látom, hogy emberek 35-40 éves koruk körül kétségbeesve döbbennek rá, hogy valamit nem jól választottak, nem is szeretik a szakmájukat, amiben állást kellene találni, és emiatt persze nem is megy jól az álláskeresés. Nem tudnak lelkesedni. Majd jön Bryan Tracy vagy Oravecz Nóra, és pár bölcselet után emberünk belelkesül, és rendkívül optimistán csalódik minden állásinterjúja után, esik kétségbe egyre jobban… Maradjunk a józan ész alkalmazásánál: Mi a vágyad? Mi kell ahhoz, hogy azt csinálhasd? Elsősorban pénz: ha az van, tessen a vállalkozás alapításán gondolkodni – ésszel! Piackutatás, van-e igény a cápapásztorkodásra stb. Ha nincs pénzed, meg kell keresned. Azzal a tudással, amire a bizonyítványodat, diplomádat adták, amit az előző munkahelyeiden felszedtél. Ilyenkor nem az a jó az állásban, hogy élvezed a feladatokat. Azért örülsz a feladatoknak, mert tudod, hogy ez visz el majd ahhoz, hogy a vágyadat megvalósítsd. Ez meg nem pozitív hozzáállás, hanem realizmus. Szóval? Kergeted még az álmaid, vagy dolgozni is hajlandó vagy értük?