kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 1886. oldal

10 éve Aláírásgyűjtés az egészségügyért: 600 milliárd hiányzik

Március elsején Emberi konzultáció címmel aláírásgyűjtést indított a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) annak érdekében, hogy az egészségügy nemzeti üggyé váljon Magyarországon. Teljes cikk...


10 éve Igaz lehet, hogy megsemmisítették az okmányait annak, aki 1989 előtt hagyta el Romániát?

Megkaptam az ONYF Nyugdíjfolyósító Igazgatósága határozatát, melyben közlik, hogy 2014. december 3-ig 30 év és 274 nappal rendelkezem, ez napra megegyezik az én számításaimmal. 1976 és 1983 között, román állampolgárként Kolozsváron is dolgoztam, kimutatásom szerint 2249 napot (6 év és 58 nap), erről hivatalos, 1985. évben kiadott, román dokumentumom is van. Szóbeszéd szerint, még 1989 előtt, azok a volt román állampolgárok okmányait megsemmisítették, akik hivatalosan hagyták el az országot. Az ONYF Nyugdíjfolyósító Igazgatósága megkérte Románia illetékes szervétől, az ott töltött munkaviszony igazolását. Mi a teendőm, ha onnan nemleges választ kapunk, mert azt közlik, hogy mint munkavállaló nem is léteztem? Ha mégis ezt az idő is beszámítható a 40 éves munkaviszonyba? Teljes cikk...


10 éve Támogatás a 25 év alatti gyakornokok foglalkoztatásához

Megjelent a "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" című (GINOP-5.2.4-16 kódszámú) felhívás, amely több millió forint támogatást lehet nyerni. Teljes cikk...


10 éve Bruttó 400 ezer forintos fizetés: ezzel már haza lehet csábítani a fiatalokat

Az autóipar után a szolgáltató központok (SSC) pörgetik leginkább a magyar munkaerőpiacot, amelyek átlagon felüli jövedelmet és nemzetközi karriert kínálnak - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


10 éve Kedvel, imád, hűha: a Facebook reakciók mögötti pszichológia

A szakemberek szerint a Facebook-on megjelenő új hangulatjelek tudatosabb önmonitorozóvá is tehetnek minket és reálisabb képet adhatnak a világról. Teljes cikk...


10 éve Legyenek biztosítási ügynökök a fiatalok?

Február 29-én stratégiai megállapodást írt alá a Keszthelyi Holding Zrt. és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a pénzügyi-tanácsadói szakma népszerűsítése, és a fiatal munkavállalók itthon tartásának céljából - tájékoztatták portálunkat. Teljes cikk...


10 éve Dr. Futó Péter lett az Év Menedzsere

A Menedzserszövetség Év Menedzsere 2015 díját Dr. Futó Péter a Futureal alapító-társtulajdonosa nyerte el. Teljes cikk...


10 éve Az egyenlőség nem jelent esélyegyenlőséget

Mit tehet egy nagyvállalat azért, hogy egyenlő esélyekkel induljanak a nők, hogy ugyanannyi legyen a bérük, ugyanannyi férfi és női dolgozó legyen egy elférfiasodott iparágban is? A Jól-lét Alapítvány közelmúltban megrendezett konferenciájának témája a vállalatok társadalmi felelősségvállalása volt, már ami a nők és férfiak egyenlőségét illeti. Gyakorlati példákat hozott a Magyar Telekom, a BP és a Schneider Electric. Teljes cikk...


10 éve Az öltözőszekrényben nem turkálhat a munkáltató - ilyen a jogszerű munkahelyi adatkezelés

Elsőként onnan érdemes kiindulni, hogy a munkáltató és a munkavállaló közötti kapcsolatrendszer a felek személyiségi jogait érintheti. Az ún. személyiségi jogok felsorolását a Ptk. tartalmazza, de nem adja meg azok összes esetét azaz, a felsorolás példálózó jellegű. A legfontosabb személyiségi jogok a magánélethez, a becsülethez, a jó hírnévhez, a képmáshoz, a hangfelvételhez, valamint a személyes adatokhoz való jog. Bizonyos esetekben ezek a jogok a munkavégzéssel összefüggésben korlátozhatóak. A munkaviszony célja ugyanis a munkáltató érdekében történő rendelkezésre állás, munkavégzés. Érthető tehát, hogy a jog lehetőséget biztosít a munkáltatónak arra, hogy ennek a kereteit kontrollálja. Ennek alapvetően két megnyilvánulási formája van: a munkáltatói adatkezelési jogok és a munkavállaló ellenőrzése. Ez az elemzés ez utóbbira fókuszál. Természetesen a munkáltató ezen ellenőrzési joga nem korlátok nélküli. A feltételek egy része a Munka törvénykönyvében (Mt.), másik része pedig az In Teljes cikk...


10 éve A dolgozók több mint felének volt már munkahelyi viszonya

Egy amerikai felmérés szerint a divatszakmában, a szállítmányozásban, és a politikában jellemző a leginkább a munkahelyi románc - tudatja a Blikk.hu. Teljes cikk...


10 éve Meg akarja becsülni a tanárokat a kormány

A Fidesz fontosnak tartja, hogy jó iskolákban tanulhassanak, versenyképes tudásra tegyenek szert a gyermekek. Ehhez motivált, jól felkészült pedagógusokra van szükség, akiknek ezért minden megbecsülést meg kell adni - mondta Pósán László, a parlament kulturális bizottságának kormánypárti alelnöke. Teljes cikk...


10 éve Több tanár jelentkezhet a minősítési eljárásokra

Jövőre a korábbinál több, 35 ezer pedagógus jelentkezhet minősítési eljárásokra, Balog Zoltán emberi források miniszterének 2017-es keretszámról szóló határozata kedden jelent meg a kormany.hu oldalon. Teljes cikk...


10 éve Ötszáz új munkahely Jászfényszarun

Több mint 30 milliárd forintos autóipari beruházással csaknem 500 új munkahelyet teremt 2019-ig a Thyssenkrupp német konszern Jászfényszarun - közölte a Thyssenkrupp Presta Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Teljes cikk...


10 éve Csökkent a munkanélküliség az EU-ban

Januárban az Európai Unióban és az euróövezetben is csökkent a munkanélküliség. Az EU-ban 2009 májusa, az euróövezetben 2011 augusztusa óta a legalacsonyabb volt a januári munkanélküliség. Teljes cikk...


10 éve Jakupcsek Gabriella az elbocsátásáról

Azért ne felejtsük el, hogy én csak egy voltam 140 kolléga közül, akiknek megköszönték az eddigi munkáját.Valószínűleg sokan nagy bajban vannak, csak az ő sorsuk nem érdekes a médiának, mert nem ismertek. Ez szomorú. Teljes cikk...


10 éve A munka törvénykönyve felülbírálja-e a közalkalmazotti törvényt a szabadság kiszámításánál?

Közalkalmazottként dolgozom 2011-óta és a munkámhoz szükséges képesítést 2013-ban szereztem meg. A besorolásomat 2013-hoz mérik amikor a szakképesítést megszereztem. Továbbá 1990-ben is közalkalmazottként dolgoztam és ezt, illetve azt a 2 évet sem veszik figyelembe amíg nem lettem képesítve a jelenleg betöltendő posztra. A Munka törvénykönyve 29 nap szabadságot ír elő nekem, de a közszolgai besorolásom miatt 23-at adnak, mondván nem jól voltam besorolva az előző években. (D7-ről visszasoroltak D3-ra.) Továbbá a fizetésemnél is sokat számít a be nem számolt közalkalmazotti évek. Lehet ilyet? Visszaminősíteni? Teljes cikk...


10 éve Felmentési időmre megvonták a helyettesi pótlékomat - szabályos ez?

Pedagógusként éltem eddigi munkás éveimet. 2015. július 31-én lejárt az igazgatóhelyettesi kinevezésem. Előtte 11 éven keresztül voltam a helyi általános iskola igazgatóhelyettese. Az igazgató főnökasszonyom, miután újabb 5 évre megkapta a kinevezését, közölte a tankerületünk vezetőjével, hogy szeretne továbbra is együtt dolgozni a két helyettesével. A tankerületi igazgató azonban ragaszkodott ahhoz, hogy országos pályázatot írjon ki a két igazgatóhelyettes részére. Akkor a főnökasszony utána kérdezett, és felvilágosították, hogy ez nem törvényes, a helyettesét, azt, hogy kivel tud és szeretne együtt dolgozni, minden iskola igazgatónak joga van eldönteni. A tankerületi igazgató - aki már nem is tölti be ezt a pozíciót, - kiírta a pályázatot. Én elmondtam, hogy nem fogok 5 évre pályázni, mert az idén betöltöm a 60. évemet, és bár nagyon szeretem a gyerekeket, a kollégáimmal is jól kijöttem, 65 éves koromig már nem szerettem volna dolgozni, mert szerintem a kamaszok nagyon öregnek tartjá Teljes cikk...


10 éve Munka mellett tanulunk

A Budapesti Gazdasági Egyetem alapképzésben részt vevő hallgatóinak 14 százaléka rendelkezik már külföldi munkatapasztalattal, és minden második hallgató tervezi, hogy tanulmányait követően külföldön keres munkát. Közel felük jelenleg is dolgozik tanulmányai alatt Teljes cikk...


10 éve Neves divattervezők álmodják meg a rendőrök egyenruháját

A Belügyminisztérium le szeretné cserélni a rendvédelmi dolgozók díszegyenruháját. Neves hazai divattervezőket kértek fel a munkára - tudta meg a Magyar Nemzet. Teljes cikk...


10 éve Migráció, népvándorlás, vagy invázió?

Földi László biztonságpolitikai szakértő szerint nem migráció, nem népvándorlás, hanem invázió zajlik Európában. Teljes cikk...