kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 2794. oldal

14 éve Sikeresen megőrizte a munkahelyeket az Alpha-Vet

Tavaly 800 millió forinttal növelte árbevételét az Alpha-Vet cégcsoport legnagyobb tagvállalata, az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.: 11,3 milliárd forintos árbevételt ért el a 2010-es 10,5 milliárd forint után - mondta az MTI-nek a vállalatcsoport tulajdonosa. Teljes cikk...


14 éve A SZÉP Kártya tapasztalatai: értékel a miniszteri biztos

Az új cafeteria rendszer bevezetésével egyebek mellett a kormány tiszta helyzetet kívánt teremteni a cafeteria piacon - fogalmazott a Lex HR-Munkajog című újságnak adott interjújában Körtvélyessy László, értékelve a jelenlegi helyzetet. Mint mondta, a tavalyi kísérleti év után jó eredménynek számít, hogy már 300 ezer munkavállaló rendelkezik SZÉP Kártyával. Teljes cikk...


14 éve Siemens elismerés műegyetemi hallgatóknak

Az egyetemi diákok tudományos teljesítményét növelő hallgatói kezdeményezéseket támogat a Siemens a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Pro Progressio Alapítványának pályázatán. Teljes cikk...


14 éve Védhetetlen vezetői hibák a Malév GH-nál

A több százmillió forintos indokolatlan költséggel járó leépítések után a Szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) szakmaiatlan átalakítása kavar hullámokat a Malév földi kiszolgáló leányvállalatánál. Eközben több száz ember hiába vár az elbocsátás után járó pénzére - olvasható a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) közleményében. Teljes cikk...


14 éve Munka Törvénykönyve: itt az utolsó pillanat a felkészülésre

Már csak két hete maradt a vállalkozásoknak arra, hogy felkészüljenek a Munka Törvénykönyvének július elsejétől életbe lépő új szabályaira. A Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda tapasztalatai szerint sok vállalatvezető egyelőre mégsem szembesült azzal, hogy az új szabályozás elemei jelentősen megváltoztatják a munkaviszonyok kezelését. Teljes cikk...


14 éve Orbán: Az új költségvetés tovább növeli a munkahelyek számát

Jövőre már növekedést vár a kormány, mert az elmúlt két esztendő munkájának eredményt kell szülnie - mondta el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a miniszterelnök. A 2013-es költségvetés szerinte tovább növeli a munkalehetőségek számát, és csökkenti az adósság szintjét - írja a hirado.hu. Teljes cikk...


14 éve A diákok számára készített tájékoztató kiadványt a NAV

Évről évre egyre több diák dönt úgy, hogy a nyári szünetben, vagy tanév közben munkát vállal. Számukra adott ki tájékoztató füzetet a NAV az oktatási államtitkárság együttműködésével. A tájékoztatót az ország minden intézményébe eljuttatták, és megtalálható a NAV honlapján is. Teljes cikk...


14 éve Munkaerőhiány: külföldön toboroznak az osztrákok

Osztrák szakszervezeti körökben bírálat érte az Osztrák Gazdasági Kamarának (WKÖ) azt a tervét, hogy Spanyolországban, Portugáliában, Írországban és Görögországban keres szakembereket a vállalatoknál jelentkező hiány pótlására - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


14 éve Felülvizsgálják a MÁV vezetőinek a prémiumát

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kezdeményezte a MÁV-vezetők 2011. évi prémiumfeladatainak felügyeleti vizsgálatát - tudta meg a Világgazdaság. Teljes cikk...


14 éve Előfinanszírozási rendszer vállalkozásoknak és önkormányzatoknak

Az európai uniós források kifizetésének felgyorsítása érdekében két új előfinanszírozási rendszert biztosít a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak a kormány - tájékoztatta a kormányszóvivői iroda a kabinet döntéséről. Teljes cikk...


14 éve Fulladás okozta a két munkás halálát

Fulladás okozta a két munkás halálát csütörtökön a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) tiszaújvárosi ipartelepén - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Teljes cikk...


14 éve MSZP: életminőség-romlást okoznak az új adók

Az MSZP szerint további életminőség-romlást okoznak az embereknek a jövő évi költségvetés tervezetébe foglalt új adók és adóemelések. A szocialisták úgy számolnak, hogy a kormány hatszázmilliárd forintos megszorítást hajt végre, amire az ellenzéki párt idén is alternatív költségvetéssel és adótörvényekkel válaszol. Teljes cikk...


14 éve Túlélésért küzd a Nokia: újabb tízezer fős leépítés

Újabb tízezer fős leépítést és több termelési és kutató részleg leállítását jelentett be a Nokia. Az átszervezés a magyar leányt is érintheti, bár a nagyobb változások máshol várhatóak - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


14 éve A business class már a múlté

A menedzserek szívesen választanak olcsóbb légitársaságot üzleti útjuk megtételéhez és a turistaosztállyal is beérik - írja a Világgazdaság egy friss felmérésre hivatkozva. Teljes cikk...


14 éve Csökkentenék a munkáltatók terheit az adótanácsadók

Az adótanácsadók javasolják az elvárt béremelés megszüntetését, a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás mérséklését és azt, hogy az OEP vegye át a munkáltatókat terhelő egyéb kifizetések (gyermek után járó pótszabadság, a szülési szabadság, betegszabadság) terheit - olvasható a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...


14 éve Matolcsy nyugdíjba küldi a közszolgák egy részét

A korábban mondott 130 milliárd forinttal szemben 280 milliárd forintot szedne be jövőre a kormány a tranzakciós illetékből és 62 év felett kötelező nyugdíjba vonulást rendelnek el a központi államigazgatás alá tartozó intézményekben - írja a tegnapi kormányszóvivői tájékoztató alapján a Népszabadság. Teljes cikk...


14 éve Rendezni akarják a közszféra ötéves bérelmaradását

További létszámleépítést a felsőoktatás már nem tud elviselni, és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) kiemelten fontosnak tartja, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a jövő évi költségvetésről, a közszféra ötéves bérelmaradásának rendezéséről - közölte a szakszervezetének elnöke. Teljes cikk...


14 éve Új trend az álláspiacon: patchwork karrier

Húsz évvel ezelőtt csodabogárként mutogattak arra, akinek nem csak egy munkahelye volt. Manapság sokkal színesebb a munkaerőpiac. Sokan állás nélkül vannak, de akadnak olyanok is, akik kettő vagy több munkahellyel is rendelkeznek. Az utóbbit azok tehetik meg, akik olyan piacképes iskolai végzettségekkel rendelkeznek, hogy több munkahelyen is megállják a helyüket. Vajon több lábon állva lehet csak boldogulni az álláspiacon? Baj-e az útkeresés, több szakma elsajátítása? Teljes cikk...


14 éve Több mint 20 millió új munkahely jön létre az elkövetkező években

Támogatta csütörtöki határozatában az Európai Parlament az Európai Bizottság konkrét intézkedéseket tartalmazó új foglalkoztatáspolitikai csomagját; a strasbourgi voksolás eredményét üdvözölte Andor László biztos és Őry Csaba (Fidesz), a jelentés néppárti EP-felelőse, a vitában felszólalt Göncz Kinga (MSZP) is. Teljes cikk...


14 éve Nem kell visszafizetniük a jogtalan bérpótlékot a közalkalmazottaknak

Felmenti a romániai közalkalmazottakat a 2010 előtt jogtalanul felvett bérpótlékok visszafizetésének kötelezettsége alól az a törvény, amelyet Traian Basescu államfő csütörtökön hirdetett ki. Teljes cikk...


legfrissebb.html