Legfrissebb híreink - 4469. oldal
20 éve A leépítés és csapatváltás a Hír Televíziónál
Létszámleépítést hirdettek a Hír Televíziónál. A Magyar Nemzet főszerkesztőjeként is tevékenykedő vezérigazgató, Liszkay Gábor szerint csak a nyárra készülnek. Teljes cikk...
20 éve Tervező mérnököket keres a Peugeot Citroen
A PSA Peugeot Citroen megkezdte új dolgozók toborzását a cég második szlovákiai gyártó központja számára, a tervek szerint 2010-től további 1800 főt alkalmaznak. A vállalat elsősorban tervező mérnököket keres. A nagyszombati (Trnava) Peugeot Citroen összeszerelő üzemben jelenleg 2000-en dolgoznak, további 1900 dolgozó felvételét tervezik, miután júniusban megkezdik a termelés fokozatos növelését, az új dolgozók augusztus végétől állnak munkába két hetes turnusokban. A gyár dolgozóinak szám az év végére eléri a 4300 főt. A gyár várhatóan 2008-ban éri el teljes kapacitását, az idén a tervek szerint 60 ezer gépkocsit szerelnek össze, 2007-ben 240 ezret. Az autók nagyobb részét exportálják, elsősorban Ausztriába, Olaszországba és Szlovéniába. A Peugeot Citroen eredetileg 700 millió eurós beruházást tervezett a nagyszombati gyárban, de tavaly decemberben úgy döntöttek, hogy még egy összeszerelő üzemet építenek. Itt egy új modellt fognak gyártani, évente 150 ezer darabot, az új m Teljes cikk...
20 éve Megszorít: Gyurcsány elküldene 88 képviselőt
A közigazgatás korszerűsítése és a bürokrácia csökkentése mellett hatékonyabb, igazságosabb egészségügyet, és oktatásügyet ígért az ellenzéknek a kijelölt kormányfő Teljes cikk...
20 éve Mérnököket toboroz a szlovákiai Peugeot
A PSA Peugeot Citroen megkezdte új dolgozók toborzását a cég második szlovákiai gyártó központja számára. A tervek szerint 2010-től további 1800 főt alkalmaznak majd, a vállalat elsősorban tervező mérnököket keres. Teljes cikk...
20 éve Országos kompetenciamérés a diákok fejlesztéséért
Több mint négyszázötvenezer általános- és középiskolás diák vesz részt májusban az országos kompetenciamérésben. Az eddig példátlan nagyságrendű vizsgálattal országos és iskolai szintű elemzés készíthető a magyar diákok matematikai és szövegértési képességeiről. A szaktárca az eredmények alapján intézkedési csomagot tervez. Teljes cikk...
20 éve Megállapodtak a karcsúbb bizottságokról
A parlamenti pártok szerda délutáni egyeztetésén megállapodás született az országgyűlési bizottságok, a bizottsági elnökök és alelnökök számáról, az Országgyűlés alelnökeinek számáról még vita van. Teljes cikk...
20 éve Ki megy és ki marad a minisztériumok élén?
Az MTI érdeklődésére Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvivője szerdán kora este elmondta, hogy 18 bizottságban állapodtak meg és abban is, hogy tíz bizottság kormánypárti, nyolc ellenzéki elnökség alatt áll majd. Az alelnökök számát pedig 40-ről 36-ra csökkentették. Az Országgyűlés alelnökeinek számáról még nem született megegyezés. Mint Eörsi elmondta, abban egyetértenek, hogy nem lehet több alelnök, mint az előző ciklusban; így maximum öt alelnöke lehet a Háznak. Vita van azonban arról, hogy ezeket a helyeket hogyan osszák fel a frakciók között. A kormánypárti politikus a bizottsági helyekkel kapcsolatban elmondta: az a reform, hogy azok a képviselők, (...) akik másutt is elfoglaltak, ne legyenek feltétlenül bizottsági tagok ezáltal lehet lényegesen hatékonyabbá és olcsóbbá is tenni a parlamentet megbukott a KDNP ellenállásán". Az SZDSZ nem akart 386 bizottsági helyet, hiszen például több polgármester is ül a parlamentben, akik nem vállalnak bizottsági munkát mondta Eörsi Má Teljes cikk...
20 éve Magyar elnök a vámügynökök világszervezetében
Az IFCBA, a vámügynökök világszervezete pekingi közgyűlésén a Magyar Vámügyi Szövetséget képviselő Nietsch Tamást választotta meg elnökének. Teljes cikk...
20 éve Új technikai igazgató a MINOR-nál
2006. májusától Schäfer Tamás ül a technikai igazgató székében a MINOR Rendszerház Zrt.-nél. Teljes cikk...
20 éve Nem jár tréner a kisebbségi vezetőknek
A valamely kisebbséghez tartozó alkalmazottaknak kevesebb lehetőségük van arra, hogy coach támogatását élvezzék. Teljes cikk...
20 éve 1300 új munkahelyet teremt a BT
A brit távközlési óriás, a BT 1300 új munkahelyet hoz létre. A társaság a lépést az 1 milliárd fontos fejlesztési koncepciója keretében hajtja végre. hirdetés Teljes cikk...
20 éve Hoppon maradhatnak a frissdiplomások
Sok frissdiplomás számára okozhat csalódást a diploma átvétele, a végzősök egy részének kevés az esélye a munkaerőpiacon, mert vagy a képesítésük, vagy az alma mater nem megfelelő - számol be a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
20 éve Karcsúsítják a bizottságokat
A korábbi 25 helyett 18 bizottságról szól az a javaslat, amelyről Szili Katalin házelnökkel tárgyalt az öt parlamenti párt képviselője kedden az Országházban. A karcsúsítás 140 bizottsági hellyel jelentene kevesebbet. Az egyeztetést szerdán folytatják. Teljes cikk...
20 éve Marad a munkaügyi tárca
Az új kormányzati ciklusban is lesz munkaügyi tárca, méghozzá erős vezetővel, marad a minimálbér adómentessége és a többkulcsos adórendszer, és a kormány végigviszi az egészségügy átalakítását - derült ki a kormányfő és a szakszervezetek tegnapi konzultációján. Teljes cikk...
20 éve Európa legjobb munkahelyei: itt jó lenni
Rugalmas munkaidő, belső karrierváltás, nyílt kommunikáció, jó hangulat. Ez (is) teszi a jó céget. Teljes cikk...
20 éve Csak rendezett munkaügyi kapcsolatok után jár támogatás
Több foglalkoztatási célú támogatáshoz e hét elejétől csak akkor juthatnak hozzá a munkaadók, ha teljesítik a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak megfelelő feltételeket. Teljes cikk...
20 éve Őrült összegeket tesznek zsebre az IT-cégek vezérei
A legnagyobb informatikai vállalatok székhelyét adó kaliforniai Szilikon-völgyben működő társaságok vezetői igen szép summát vihettek haza a tavalyi évben. Egy most közzétett felmérés szerint az ott működő cégek vezérkara összességében 2,6 milliárd dollár jövedelemre tett szert. Teljes cikk...
20 éve A pedagógusok szakszervezete tiltakozik az óraszámemelés ellen
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a jelenlegi helyzetben elfogadhatatlannak tartja a pedagógusok kötelező óraszámának emelését, és szerintük a közoktatásban dolgozók tudását, készségeit a rendszeren belül kell tartani. Teljes cikk...
legfrissebb.html

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?