kapubanner for mobile

Legfrissebb híreink - 677. oldal

5 éve A cégek maguk is megszervezhetik dolgozóik oltását

Azok a vállalatok, amelyek vállalják, hogy az üzemorvosuk bevonásával megszervezik dolgozóik oltását, a fővárosi és megyei kormányhivataloknál jelezhetik igényüket. Teljes cikk...


5 éve Fizetésemelésért cserébe jár majd az új versenyképesség-növelő támogatás

A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Teljes cikk...


5 éve Adó 1 százalék: a járvány miatt a felajánlásokra nagyobb szükség van, mint valaha

A koronavírus-válságban egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról, tavalyhoz képest húsz százalékkal nőtt az online már beérkezett nyilatkozatok száma, a május 20-ig beadható nyilatkozatokkal az egyházaknak és a civil szervezeteknek mintegy negyvenmilliárd forintot ajánlhatnak fel az adófizetők. Teljes cikk...


5 éve Több mint négyezer kismamát segített vissza a munkaerőpiacra a bölcsődei támogatás

Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek. Teljes cikk...


5 éve Ingyenes tananyagokkal segíti a kkv-ket a Google

Az év végéig a Google 50 ezer magyar kis- és közepes vállalat, induló cég és magánszemély digitális fejlesztését segíti díjmentes online technológiákkal és képzésekkel a Grow Hungary with Google programban, ezzel is hozzájárulva a magyar gazdaság fellendüléséhez - mondta Bíró Pál, a globális vállalat magyarországi vezetője. Teljes cikk...


5 éve A Sole-Mizo 2,2 milliárd forint állami támogatást kapott, cserébe 1225 munkahelyet őriznek meg

Állami támogatással összesen 5 milliárd forint értékben fejlesztette telephelyeit Szegeden, Csornán, Bácsbokodon a Sole-Mizo Zrt.. Teljes cikk...


5 éve Guy Libot került a K&H Csoport élére

Guy Libot-t, a KBC Csoport korábbi pénzügyi szenior ügyvezető igazgatóját nevezték ki a K&H Csoport vezérigazgatójává 2021. május 6-tól. Az új vezető korábban már dolgozott négy évig a pénzintézetnél. Teljes cikk...


5 éve A híres Aranybika szálló lesz a Mathias Corvinus Collegium debreceni központja

A patinás Aranybika szálló lesz a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozási és oktatási programjainak debreceni központja - jelentette be az MCC kuratóriumának elnöke. Teljes cikk...


5 éve Legyen az idei év bérügyviteli bajnoka!

Kilencedik alkalommal hívja versenyezni a bérügyvitelben dolgozó szakembereket a Nexon Országos Bérügyviteli Bajnoksága. A versenyre bárki jelentkezhet, a részvétel ingyenes, nevezési díj nincs. Ráadásul a verseny tanulási lehetőséget is jelent. Az alábbi videóban érdekes részleteket, információkat tudhat meg a szakmai megmérettetésről. Teljes cikk...


5 éve Minden csúcsot megdöntött a mobilkommunikáció a 2. hullám alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből. Teljes cikk...


5 éve A kormány sem ad pénzt a fővárosi cégek dolgozóinak béremelésére

Ez derül ki legalábbis Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter május 6-i sajtótájékoztatójából. Teljes cikk...


5 éve Vezetőt vált a Rába Nyrt.

Hetzmann Bélát, a Rába Járműipari Holding Nyrt. igazgatóságának elnökét nevezték ki a győri székhelyű járműgyártói vállalat vezérigazgatójának május 8-i hatállyal - közölte a cég. Teljes cikk...


5 éve Hivatalosan is vége a home office korszakának

A kormány visszavonja azt a felkérését a gazdaság szereplőitől, hogy törekedjenek az otthoni munkavégzés alkalmazására. Teljes cikk...


5 éve Éhezők viadala az informatikusokért

Több tízezres az IT-s hiány. A leghatékonyabb toborzási eszköz a dolgozói ajánlás. A hibrid munkavégzési forma lesz a jövő. A járványhelyzet kezelése nagy hatással volt a megtartásra. Néhány gondolat a HR Fest iparági online rendezvényéről, amelyen a Spotify zenestreamelő szolgáltató bemutatta a "Dolgozz bárhonnan" kultúráját. Teljes cikk...


5 éve Tíz év alatt húsz százalékkal csökkent az érettségizők száma

Idén 111.750 diák jelentkezett érettségire. Az elmúlt 25 évben 2011-ben volt a legmagasabb a vizsgázók száma: 142.600 fő. Teljes cikk...


5 éve Hogyan szabd cégre és pozícióra az önéletrajzodat?

Jobangel a HR Blogon praktikus tanácsokkal szolgál és lerántja a leplet gyakori hibákról. Kerüld az olyan szófordulatokat, mint például "számlák kezelése", "együttműködés társosztályokkal", "jelentések készítése". Hogy akkor mit írj helyette? Teljes cikk...


5 éve Egyre nagyobb lendületet vesz az amerikai munkaerőpiac

A vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban. A munkaerőpiacon egyre nagyobb a lendület, ahogy a gyorsan javuló közegészségügyi helyzet és a hatalmas állami pénzügyi támogatás hatására a gazdasági növekedés erősödik. Teljes cikk...


5 éve Logisztikai központ és 50 munkahely létesült Nagytarcsán

Új e-kereskedelmi logisztikai raktárbázist nyitott több mint 13 ezer négyzetméteren a Trans-Sped komplex logisztikai szolgáltató Nagytarcsán. A beruházás 50 új munkahelyet teremt, és ez a szám jövőre megduplázódhat. Teljes cikk...


5 éve Állami támogatással a világ legjobb egyetemeire: júniustól pályázható a Stipendium Peregrinum

Június elsejétől ismét pályázhatnak a 17-24 éves fiatalok a külföldi továbbtanulást támogató Stipendium Peregrinum ösztöndíjra - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Teljes cikk...


5 éve Májusra is jár a munkáltatói adómentesség a turizmusban és a szabadidő szektorban

Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban; az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint. Teljes cikk...


legfrissebb.html