Szakértők szerint az interjúvoló személyisége és a pályázó válaszai közötti összhang dönti el, kire esik a HR-munkatárs választása. Emiatt nem árt, ha - némileg manipulatív módon - a pályázó az interjúvoló személyiségéhez igazítja mondandóját, írja a Világgazdaság.
A sport nem öncélú tevékenység: számos olyan dologra megtanít, amit az élet egyéb területein is hasznosítani lehet. Nem véletlen, hogy sokan a sportolás során elsajátítottakat a vállalati tevékenységeknél is alkalmazzák. Ezt példázza a karate és a cégvezetés kapcsolata.
Egy 1500 főre kiterjedő brit felmérés szerint az irodai dolgozók felének okoz problémát a munkahelyi stressz, és körülbelül ugyanennyien nem tudják megoldani a karrier és magánélet egyensúlyának kialakítását. Ugyanakkor mindannyian izgalmasnak és kielégítőnek tartják a munkájukat.
A vállalatok életében eddig alkalmazott, fentről irányított mechanikus tanulási folyamat sürgős változtatást igényel - vélik szakemberek. Napjaink sikeres szervezetei számára az új kihívást a növekedésből és a globalizációból fakadó új típusú tudásigény, valamint a korábbi kapcsolati hálók újraszervezése jelenti. Mindehhez természetesen a szükséges emberi erőforrás képzése is szükséges.
Medve támadott meg egy erdei munkást a szlovákiai Szentanna (Liptovská Anna) település közelében csütörtökön délelőtt, a vállsérülést... Teljes cikk
A legtöbbünknél egy kés nem csupán egy darab acél, hanem értékes eszköz a konyhában. Gondoltál már arra, hogy egy jó kés hosszú évekig... Teljes cikk
A céges kapcsolattartás sokszor kihívások elé állít bennünket, különösen, ha az a cél, hogy a munkatársak mellett azok családtagjai is jó... Teljes cikk
Az anime ihlette és soulslike játékmeneteket alkalmazó videojátékok széles körben terjedő új trendet képviselnek a játékfejlesztés világában.... Teljes cikk
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház felfüggesztette Eszenyi Enikő jövő évadra tervezett rendezését. Az igazgató szerint a döntés oka, hogy a... Teljes cikk