kapubanner for mobile

4,3 százalékkal nőttek a reálbérek novemberig

Január-októberben a bruttó átlagkeresetek 7,9 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,4 százalékos növekedése mellett) 4,3 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva.

    Szerdán járnak le az evahatáridők

    Az evázóknak már csak két napjuk van adójuk feltöltésére, hogy kijelentkezzenek az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alól vagy éppenséggel bejelentkezzenek oda. Ezek határideje ugyanis december 20.

      Az MSZOSZ hatékonyabb fellépést vár a feketegazdaság ellen

      A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) hatékonyabb fellépést vár el a kormánytól a feketegazdaság visszaszorításában. Pataky Péter, a szervezet elnöke nyíregyházi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jelenleg úgy tűnik, hogy a kormányzatnak nincs megfelelő eszköze erre, így a közterhek viselése alól nagyon sokan kibújnak.

        Leáldozott a 13. havi fizetések korának

        A cégek körében a teljesítményorientált javadalmazás hódít, legutóbb például a miniszterelnök is ilyen szempontok alapján osztott ki extra pénzt az államférfiak körében. Miközben egyes cégeknél 6 havi fizetés jár év végén a dolgozóknak, van ahol jó szóval köszönik meg az egész éves gürizést - járt utána az mfor.hu.

          Vasárnapot cserébe az alacsonyabb bérért

          Az országos bértárgylások ugyan megtorpantak, a kereskedelmi ágazat munkaadóinak és munkavállalóinak képviselői azonban másfél hete egyezkedtek a szférában végrehajtandó béremelésről. A munkaadói oldalnak nincs egyéges álláspontja, végleges eredmény csak jövő évben várható.

            Karácsony előtt a különadót is be kell fizetni

            nyári adócsomagban bevezetett, a nyereséges vállalkozásokat érintő plusz társasági adó szeptember 1-től terheli a társaságokat. Az első ezzel kapcsolatos kötelezettség a december 20-i feltöltés lesz, az idei tört év adóját pedig két módszerrel is meg lehet majd állapítani.

              Segítség mikrovállalkozásoknak adóbevalláshoz

              Mikrovállalkozásonként majd egy-egy személy ingyenesen vehet részt egy 15 órás időtartamú képzésen, amely az elektronikus adó- és járulékbevallást fogja segíteni. A regionális képző intézmények január ötödikéig nyújthatják be elképzeléseiket a program megvalósítására.

                /munkaugyi_hirek.html
                További cikkek
                UV-C fénnyel fertőtleníteni otthon is

                A tiszta, friss és kellemes illatú lakás mindannyiunk vágya, amelynek megteremtése érdekében hajlamosak vagyunk mindenféle baktérium- és vírusölő,... Teljes cikk

                Mitől függ a hőszivattyús fűtés ára?

                Bár általánosságban elmondható, hogy ennél hatékonyabb megoldást a piacon nem lehet találni, egy hőszivattyús fűtés ára számos dologtól függ.... Teljes cikk

                Ajándékozzunk praktikus konyhai kiegészítőket karácsonyra!

                Közeleg a karácsony, amikor is szeretteinknek különféle ajándékokkal kedveskedünk. Az ideális meglepetés ismérve, hogy újdonsült tulajdonosa nem... Teljes cikk

                Közeleg a tél - te vettél már hótolót?

                A fehér karácsony bizony egy kellemetlenséggel is jár: a hó eltakarítása a mi feladatunk lesz. Minden egyes évszakban másféle tevékenység... Teljes cikk

                Mit érdemes tudni a kutyák tüzelésével kapcsolatban?

                Szerencsére ma már egyre több az olyan felelősségteljes gazdi, aki amint csak lehet, ivartalaníttatja kedvencét, hogy elejét vegye a nemkívánatos... Teljes cikk

                Hírek RSS-ben