Vállalati hírek 35 új munkahelyen Mercedeshez gyártanak ajtókat A Brose Hungary Automotive Kft. 675 millió forintos beruházással 35 új munkahelyet teremtett Kecskeméten. A cég a fejlesztéshez 105,7 millió forintot uniós és hazai forrás nyert el. A cég az egyik jelentős beszállítja a Mercedes-Benznek.
Vállalati hírek Munkahelyeket teremt a halfeldolgozó Halnevelő és halfeldolgozó üzemet létesít Szentgyörgyváron a Halház Kft. közel hétmillió euró összértékű beruházással, túlnyomórészt saját erőből. Az építési munkálatok már megkezdődtek, a beruházásnak köszönhetően munkahelyek jönnek létre.
Vállalati hírek Több száz autistát vesz fel az SAP 2020-ig a 65 ezer alkalmazott egy százaléka autizmusban szenvedő munkavállaló lesz - jelentette be kedden a német SAP szoftvergyártó. Másképpen gondolkodókat keresnek, akiket később szoftvertesztelőkké és programozókká képeznek.
Vállalati hírek Súlyos helyzetben a légitársaság Egy hete sztrájkolnak a Croatia Airlines pilótái és légiutaskisérői. A légitársaságnál márciusban lejárt a kollektív szerződés, az új jelentősen csorbítaná a korábbiban rögzített jogaikat, írja az IHO.
Vállalati hírek 25 ezer új munkahely akár károsíthatja is a környezetet Óriási kihívást jelenthet a hulladékgazdálkodás a készülő nyugat-dunántúli iparfejlesztés során - néhány éven belül 25 ezer új munkahely jöhet létre a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központnál, ennek környezeti hatásairól beszéltek a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
Vállalati hírek Hamarosan indul a felvétel a nagykanizsai gyárba Megkezdődött a próbaüzem az olasz tulajdonú DAB Production Hungary Kft. vízszivattyúkat gyártó nagykanizsai üzemében. Az év végéig várhatóan 51 munkavállalót fognak foglalkoztatni.
Vállalati hírek Kilenc év után újraindul az üveggyártás Kilenc év kényszerszünet után újraindult a több mint 300 éves hagyományokkal rendelkező üveggyártás Parádsasváron, miután megkezdte termelését az Art Glass Parád Kft.
Vállalati hírek Százakat vesznek fel buszsofőrnek Míg a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. járművezetőinek létszáma 450 fővel csökken, addig a VT-Transman Kft.-hez tömegével jelentkeztek sofőrnek, ugyanis 150 kiszervezett autóbusz üzemeltetését ők végzik, írja a Napi Gazdaság.
Vállalati hírek Az MTVA a közfoglalkoztatottak fotóiból rendez kiállítást Publicart címmel közfoglalkoztatottak fotóiból nyílt kiállítás a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. székházának előcsarnokában csütörtökön Budapesten.
Vállalati hírek Változnak a fizetések a Nemzeti Bankban A Magyar Nemzeti Bank (MNB) takarékossági programjának keretében meghirdetett 25 százalékos bónuszalap-csökkentésről, illetve a besorolási és bérezési rendszer átalakításáról júniusban születik döntés, az érdekképviseletekkel történő egyeztetést követően - közölte szerdán az MNB.
Vállalati hírek Már a létszám felét feltöltötték a 112-es segélyhívónál Az összesen 425 munkahely felét már betöltötték a 112-es szegélyhívónál, de még tart a toborzás. A 119 ezer forintos képzés a munkanélküli jelentkezőknek ingyenes - íjra a Vaol.hu.
Vállalati hírek Felszámolják a Zalai Baromfifeldolgozót Felszámolási kérelmet nyújtott be a bíróságra a pacsai Zalai Baromfifeldolgozó Kft. tulajdonosai által megbízott végelszámoló, az alig másfél évig működött cég közel száz dolgozója kedden megkapta a felmondólevelét. Az üzem a térség legnagyobb foglalkoztatója volt.
Vállalati hírek Spontán sztrájk a Román Postánál Bejelentetlen munkabeszüntetéssel tiltakozott kedden is a Román Posta több mint 1500 alkalmazottja Bukarestben a jövedelem-csökkenést eredményező vállalati intézkedések ellen. A román hírtelevíziók szerint a postássztrájk veszélyezteti a nyugdíjak kézbesítését.
Vállalati hírek Ismét Főállású Angyalokat keres a Vodafone Magyarország Alapítvány Hatodik alkalommal ad szárnyakat a Vodafone Magyarország Alapítvány három elhivatott pályázónak. A nyertes pályázók a Főállású Angyal Program keretében szeptembertől egy éven át dolgozhatnak egy fontos társadalmi ügy érdekében az általuk választott civil szervezetnél versenyképes fizetésért cserébe.