Vezetőváltás Kiderül, kik lesznek a médiatanácsban Megválasztja mai ülésnapján az Országgyűlés a médiatanács elnökét és tagjait, valamint a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumát.
Vezetőváltás Vezetőváltás a Henkel igazgatóságában Bruno Piacenza (44), aki jelenleg vállalati alelnök, valamint a Henkel France elnöke, 2011. március 1-jével veszi át Dr. Fredrich Stara helyét az igazgatóságban, az alelnöki és az üzletágvezetői székben - írja a cég sajtóközleménye.
Vezetőváltás Csere a vegyes bizottságok élén Felmentette a miniszterelnök-helyettes a szomszédos államokkal közös vegyes bizottságok magyar társelnöki tisztségeiből Szabó Vilmost és Gémesi Ferencet, ezzel egyidejűleg Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárt nevezte ki a posztokra - adja hírül a Népszava.
Vezetőváltás Új rendőri vezetőket neveztek ki Vas megyében Elbúcsúztatták a Győr-Moson-Sopron megye megbízott rendőrfőkapitányává kinevezett Takács Tibor ezredest, és egyben új rendőri vezetőket iktattak be hivatalukba a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ünnepélyes állománygyűlésén szerdán Szombathelyen - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Vezetőváltás Új vezetője van az Apeh nyugat-dunántúli egységének Varga Lászlóné, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) korábbi elnökhelyettese látja el a Nyugat-dunántúli Regionális Főigazgatóság vezetői tisztségét október 1-jétől, győri székhellyel - közölték a szervezeti átalakítás részleteit ismertető sajtótájékoztatón hétfőn Győrött, a Magyar Nemzet cikke szerint.
Vezetőváltás Kapitánycserék a budapesti rendőrségnél Több kerületi rendőrkapitányság élén is változás történt hétfőn, a kapitánycseréket a rendőrség nem indokolta az MTI-hez eljuttatott közleményében, de a vezetői megbízatások esetén ez nem is kötelessége - cikkezi a Magyar Nemzet.
Vezetőváltás Új stratégiai igazgatói a Nextent-nél Dr. Bodnár Zsigmond (49) tölti be 2010. október elsejétől a Nextent Informatika Zrt. stratégiai igazgatói posztját - olvasható a cég sajtóközleményében.
Vezetőváltás Csányi Sándor leszerződtette Oszkó Pétert Oszkó Péter volt pénzügyminiszter tölti be az OTP Bank többségi tulajdonában lévő PortfoLion Zrt. vezérigazgatói posztját 2010. október 1-jétől - tudta meg a Népszabadság.
Vezetőváltás Tarlós István Budapest főpolgármestere Elsöprő Fidesz-KDNP győzelmet hozott a vasárnapi önkormányzati választás. A budapesti kerületek négyötödében, míg a megyei jogú városok 95 százalékában állított polgármestert a kormányzó pártszövetség. Budapest főpolgármestere Tarlós István lett - adja hírül a Magyar Rádió.
Vezetőváltás Új vezérigazgató a Teva Magyarország Zrt. élén Több, mint tizenhét év után távozik Rózsa András a Teva Magyarország Zrt. éléről, akit 2010. október 1-jétől dr. Szabó László vált a cég vezérigazgatói székében. Dr. Szabó László szintén tizenhét év után köszönt le az amerikai tulajdonú gyógyszercég Eli Lilly & Company vállalatcsoport HR alelnöki posztjáról - írják sajtóközleményükben.
Vezetőváltás Új vezető irányítja az MVM kommunikációját Felkai György lett a Magyar Villamos Művek Zrt. és az MVM csoport új kommunikációs igazgatója, értesült a Világgazdaság.
Vezetőváltás A Google rátalált a Sláger Rádió vezérére Heal Edina személyében új vezetője van a Google magyarországi képviseletének - adta hírül kedden több hazai üzleti és hírportál.
Vezetőváltás Szelecki Zsolt a PricewaterhouseCoopershez igazolt Szelecki Zsolt (44) a közép-kelet európai Humán Erőforrás Szolgáltatásokért felelős cégtársként csatlakozott a PricewaterhouseCoopershez (PwC) - áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.
Vezetőváltás Lemondott a SZÉF elnöke Közeledtek az álláspontok a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának munkavállalói és munkaadói oldala között a demonstrációs bizottság hétfői közlése szerint. Kónya Péter ugyanakkor nem ért egyet a csomag-javaslattal, ezért lemondott a SZÉF vezető tisztségéről.