Vezetőváltás Új szellemiségű büdzsé, új emberek Új államtitkár dukál az új büdzséhez. A Nemzetgazdasági Minisztérium levonja a személyi következményeket.
Vezetőváltás "Szabadságon vagyok" - kirúgták a helyettes államtitkárt Szabadságon vagyok - mondta Bathó Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára. A Népszabadság azonban úgy tudja, hogy távoznia kellett a tárcától.
Vezetőváltás Új vezető irányítja a hévízi gyógyfürdőt Kvarda Attila lett a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. új főigazgatója - jelentette be Hegedűs Lajos, a leváltott főigazgató.
Vezetőváltás Új ügyvezető a Diageo élén Október 11-től Jamie Anderson veszi át a Diageo Business Services irányítását. Ügyvezető igazgatóként a budapesti központ irányításán túl felelős lesz a Diageo globális shared services hálózatának működtetéséért és további bővítéséért - áll a Diageo sajtóközleményében.
Vezetőváltás Kiderül, kik lesznek a médiatanácsban Megválasztja mai ülésnapján az Országgyűlés a médiatanács elnökét és tagjait, valamint a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumát.
Vezetőváltás Vezetőváltás a Henkel igazgatóságában Bruno Piacenza (44), aki jelenleg vállalati alelnök, valamint a Henkel France elnöke, 2011. március 1-jével veszi át Dr. Fredrich Stara helyét az igazgatóságban, az alelnöki és az üzletágvezetői székben - írja a cég sajtóközleménye.
Vezetőváltás Csere a vegyes bizottságok élén Felmentette a miniszterelnök-helyettes a szomszédos államokkal közös vegyes bizottságok magyar társelnöki tisztségeiből Szabó Vilmost és Gémesi Ferencet, ezzel egyidejűleg Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkárt nevezte ki a posztokra - adja hírül a Népszava.
Vezetőváltás Új rendőri vezetőket neveztek ki Vas megyében Elbúcsúztatták a Győr-Moson-Sopron megye megbízott rendőrfőkapitányává kinevezett Takács Tibor ezredest, és egyben új rendőri vezetőket iktattak be hivatalukba a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ünnepélyes állománygyűlésén szerdán Szombathelyen - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Vezetőváltás Új vezetője van az Apeh nyugat-dunántúli egységének Varga Lászlóné, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) korábbi elnökhelyettese látja el a Nyugat-dunántúli Regionális Főigazgatóság vezetői tisztségét október 1-jétől, győri székhellyel - közölték a szervezeti átalakítás részleteit ismertető sajtótájékoztatón hétfőn Győrött, a Magyar Nemzet cikke szerint.
Vezetőváltás Kapitánycserék a budapesti rendőrségnél Több kerületi rendőrkapitányság élén is változás történt hétfőn, a kapitánycseréket a rendőrség nem indokolta az MTI-hez eljuttatott közleményében, de a vezetői megbízatások esetén ez nem is kötelessége - cikkezi a Magyar Nemzet.
Vezetőváltás Új stratégiai igazgatói a Nextent-nél Dr. Bodnár Zsigmond (49) tölti be 2010. október elsejétől a Nextent Informatika Zrt. stratégiai igazgatói posztját - olvasható a cég sajtóközleményében.
Vezetőváltás Csányi Sándor leszerződtette Oszkó Pétert Oszkó Péter volt pénzügyminiszter tölti be az OTP Bank többségi tulajdonában lévő PortfoLion Zrt. vezérigazgatói posztját 2010. október 1-jétől - tudta meg a Népszabadság.
Vezetőváltás Tarlós István Budapest főpolgármestere Elsöprő Fidesz-KDNP győzelmet hozott a vasárnapi önkormányzati választás. A budapesti kerületek négyötödében, míg a megyei jogú városok 95 százalékában állított polgármestert a kormányzó pártszövetség. Budapest főpolgármestere Tarlós István lett - adja hírül a Magyar Rádió.
Vezetőváltás Új vezérigazgató a Teva Magyarország Zrt. élén Több, mint tizenhét év után távozik Rózsa András a Teva Magyarország Zrt. éléről, akit 2010. október 1-jétől dr. Szabó László vált a cég vezérigazgatói székében. Dr. Szabó László szintén tizenhét év után köszönt le az amerikai tulajdonú gyógyszercég Eli Lilly & Company vállalatcsoport HR alelnöki posztjáról - írják sajtóközleményükben.