12 ezer roma juthat munkához - 60 milliárdos program indul
A kormány programot indít a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
A kormányzat 2015-ig 60-70 ezer ember munkába állását, illetve továbbképzését kívánja támogatni. A 60 milliárd forintos program mintegy 12 ezer roma munkához jutását is előirányozza - mondta Kovács Zoltán.
A kormány személyre szabott támogatást kíván adni a hátrányos helyzetűeknek. Az államtitkár e körbe sorolta a pályakezdőket, az alacsony iskolai végzettségűeket, az 50 éven felettieket, a gyesről, illetve gyedről visszatérőket, a bérpótló juttatásban részesülőket, valamint a tartósan munkanélküli embereket.
A program segítségével 60-70 ezer hátrányos helyzetben lévő juthat munkához. A tervek szerint 49 ezren kapnának közvetlen támogatást, míg csaknem 36 ezer ember továbbképzését is támogatnák. A sikerrel pályázók akár mindkét támogatást megkaphatják.
A támogatásra legalább 15 százalékban roma pályázók, vagyis körülbelül 12 ezer cigány ember jelentkezését várják. A kormánynak nincs nyilvántartása a romákról, ezért a helyi cigány önkormányzatokat is bevonják a programba - hangsúlyozta Kovács Zoltán.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása érdekében más lépéseket is tett. Kovács Zoltán ide sorolta a gazdasági vállalkozások ösztönzésére készített Új Széchenyi Tervet, a társasági adó csökkentését és az adminisztrációs terhek csökkentését. Mint elmondta, a befektetői bizalom visszaszerzése, az államadósság és a bürokrácia csökkentése is ezt a célt szolgálja.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?