A gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek
A javulás ellenére még mindig majdnem minden harmadik magyar szegény. A gyerekek vannak bajban - derül ki a statisztikákból. Ferge Zsuzsa szociológus professzor egy konferencián elmondta, a szegénység újratermelődésének jelenleg semmilyen közpolitika nem szab érdemben gátat. Pedig a tankötelezettség, valamint a büntethetőség korhatárának leszállítása, a köz- és felsőoktatási “reformok”, a jobban élőket segítő újraelosztó rendszer együtt tovább rontják a rosszabb körülmények közé születettek életesélyeit. "Hasad az ország" - áll a Hvg.hu beszámolójában.
KSH461 ezer ember biztosan nyomorog
Balog Zoltán ismertette a statisztikákat. Magyarország GDP-jének 21,3 százalékát költi szociális kiadásokra, aminél a mi régiónkban arányaiban többet csak Szlovénia költ erre a területre, tette hozzá, igaz, az uniós átlag 28,3 százalék. A szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatával érintettek aránya a második Orbán-kormány alatti 32,4 százalékról 31,1 százalékra mérséklődött (2011-2013), ezen belül a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya 25,7 százalékról 23,9 százalékra csökkent. Közölte, azok aránya is csökkent, akiknek fizetési hátralékuk van: a 2011-es 26,4 százalékról három év alatt 24,9 százalékra. A Hvg.hu a könnyebb megértést segítve hozzáfűzi: ezek 1-2 százalékpontos változások, azaz ezer magyarból 257 helyett mondjuk már csak 239 él súlyos nélkülözésben.
KSHBalog elmondta azt is, hogy 2011 óta kevesebben élnek a szegénységi küszöb alatt, mint az EU-átlag. Utóbbihoz azért nem árt hozzáfűzni, hogy relatív szegénységről van szó.
A javulás ellenére még mindig majdnem minden harmadik magyar szegény - írja a gazdasági lap.
400 ezer szegény gyerek
Ferge Zsuzsa szociológus felhívta a figyelmet arra, hogy a hosszabb távú trendeket nézve Balog téved abban, hogy útját állták volna a gyerekszegénységnek: 2009 után olyan drámaian nőtt meg ennek a mértéke, hogy kis csökkenés szinte törvényszerű. A kétmillió legszegényebb magyar közül 700 ezer gyerek, 620 ezer gyerek lakik penészes vagy beázott lakásban, és tízből négy 17 év alatti a legszegényebb ötödbe tartozik. A gyerekek csoportján belül különösen rosszul állnak a 6 éven aluliak.
"Hasad az ország"
A szegénység újratermelődésének pedig jelenleg semmilyen közpolitika nem szab érdemben gátat - mondta Ferge Zsuzsa. A szociológus úgy látja, a tankötelezettség, valamint a büntethetőség korhatárának leszállítása, a köz- és felsőoktatási “reformok”, a jobban élőket segítő újraelosztó rendszer együtt tovább rontják a rosszabb körülmények közé születettek életesélyeit.
KSHA szociológus felhívta a figyelmet arra is, hogy míg 1992-ben a leggazdagabb ötödbe tartozók csupán hatszor annyit kerestek, mint a legszegényebbe soroltak, addig 2012-ben a szorzó már kilencszeres. “Hasad az ország” - kommentálta Ferge a jövedelmi egyenlőtlenségek tendenciózus növekedését. Szerinte a kormányzat tud a tényekről, de ahelyett, hogy lépne, sikerpropagandával félreinformál.
Tóth István György, a TÁRKI munkatársa úgy véli, a mélyszegénységből való kitörést az segítené a legjobban, ha ezeket az embereket képessé tennék arra, hogy versenybe szállhassanak állásokért. Ehhez az iskolai egyenlőtlenséget és szelekciót kellene szerinte csökkenteni, valamint az inaktívakat és az alacsony iskolai végzettségűeket megcélozni különböző közpolitikákkal.
Scharle Ágota arról beszélt, hogy közgazdaságilag is belátható, hogy jó egy országnak a szegénység csökkentése. A humán erőforrásba beruházásból nem csak a gazdaság, hanem a politikai közösség is profitálhat.
Hvg.hu
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A nemzetgazdasági miniszter 2026-ra is 35 ezer főben határozza meg a vendégmunkás kvótát - írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez... Teljes cikk
A juttatás nem jár annak, aki az év utolsó napján már lemondási vagy felmentési idejét tölti. Teljes cikk
Egymás után jelentik be a vállalatok, hogy szenteste napján nem nyitnak majd ki üzleteik, hogy dolgozóik pihenhessenek. Teljes cikk
- A munka nem garancia a megélhetésre – riasztó adatok az EU-ból 1 hónapja
- Hogyan támogassuk a gyászoló kollégát a munkahelyen? 1 hónapja
- Relatív jövedelmi szegénységi arány korcsoportok szerint 2 hónapja
- Feleslegesnek érezzük majd magunkat a feltétel nélküli alapjövedelemtől? 2 hónapja
- Mennyi kell a jó megélhetéshez? A legszegényebb magyarok döbbenetes választ adtak 3 hónapja
- Vihar Vatikánban – miért háborodott fel Elon Musk óriási fizetése miatt a pápa? 3 hónapja
- Állás nélkül 60 felett? Így segíthet a nyugdíj előtti álláskeresési segély 5 hónapja
- Fizikai toborzás okosan: itt vannak a legjobb gyakorlatok 5 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Tóth Zsuzsa, Magyar Telekom 5 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Varga Zoltán, Magyar Suzuki Zrt. 5 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 6 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja