kapubanner for mobile

A horvát kormány önfoglalkoztatást segítő támogatásokkal ösztönzi a külföldről való hazatérést

A horvát kormány elfogadta azt a rendeletet, amelyben kibővítette az önfoglalkoztatást elősegítő támogatások összegét azon horvát munkavállalók számára, akik valamelyik európai uniós országból térnének haza, hogy vállalkozást indítsanak - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.

A horvát munkaügyi hivatal (HZZ) eddig 130 ezer kunával (6,3 millió forint) támogatta azokat a horvát állampolgárokat, akik mikrovállalkozást indítottak Horvátországban. Ezt az összeget most 150 ezer kunára (7,3 millió forint) emelték. 

További 50 ezer kunát (2,4 millió forint) igényelhetnek azok, akik eddig az Európai Unió valamelyik országában éltek, és az elmúlt két évben legalább egy évet ott dolgoztak. Az alapösszeg mellett 25 ezer kunás (1,2 millió forint) támogatásban részesülhetnek azok is, akik az ország gazdaságilag fejletteb, városi területeiről áttelepülnének a fejletlenebb, vidéki országrészekbe, és ott alapítanának egyéni vállalkozást.

A támogatásokat 2022. január 1-jétől lehet igényelni. 

A kabinet a Horvátországot választom elnevezésű projekttel szeretné visszafordítani az elvándorlást. Továbbá ösztönözni akarja a demográfiai megújulást azokon a területeken, ahol jelentős a népességfogyás. 

A 2011-es népszámlálási adatok szerint Horvátországnak 4 millió 284 ezer lakosa volt. A 2021-es népszámlálási adatok eredménye csak jövő tavaszra lesz ismert, de becslések szerint a lakosság száma nem éri el a négymilliót. Demográfusok szerint amennyiben nem sikerül megállítani a népességfogyást, 2051-re egymillióval csökken a lakosság száma, elöregedik a társadalom és drámaian csökken a munkaképes korú népesség.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk