A jövő vezetőit tréningezte a GE Budapesten
Júliusban zajlott Budapesten a GE Information Technology Leadership Program kéthetes képzése a Corvinus Egyetemen. Ez egy kétéves informatikai vezetői utánpótlásprogram, amelyen több mint 20 ország közel 160 vezetőjelöltje vesz részt. A jelentkezés folyamatos, a túljelentkezés óriási. A budapesti képzésen érdeklődtünk a programról, a bejutási esélyekről.
Máll Dániel (a képen) az első percektől kezdve otthonosan mozog a programban: a mérnök-informatikus végzettségű fiatalember végre úgy érzi, most kedvére lubickolhat a tesztreszabott szakmai feladatokban. Igaz, a multik világa eddig sem volt ismeretlen a számára... Ám korábbi munkatapasztalatai során nemigen volt alkalma megtapasztalni azokat az inspirációkat, amelyek a mostani programban nap mint nap adottak számára.
Nem látta munkája értelmét

"Korábban bő másfél évet töltöttem egy elég jónevűnek számító multi csapatában IT-sként: de sajnos nem azt kaptam ott, amit vártam. Zavart például az a szemléletmód, hogy minden feladathoz csak utasításokat és határidőket osztogattak a vezetők, indoklás nélkül - de sosem lehetett pontosan tudni, mi az elvégzendő feladat célja és hogy mi, miért történik épp. Én viszont nem szeretek úgy dolgozni, hogy nem látom a feladat értékét és értelmét. A másik zavaró pont az előző munkámban a management-szemlélet teljes hiánya volt: annyira csak a technikai-szakmai részletekre koncentráltunk a munka alatt, hogy semmit nem tanultunk arról, hogyan lehet hatékonyan projekteket szervezni - irányítani - vezetni. Na, ez az, ami a GE ITLP programjában már egész másként van. Itt nemcsak szakmai mentorunk, hanem konkrét feladataink vannak, ahol élesben érkeznek a kihívások - de a mentorálás mellett azonnal korrigálják is, ha valamiben esetleg tévedünk, így bátrabban lehet "feszegetni a határokat."

Turbinákhoz készít IT-s alkalmazást
Dániel azt is pozitívumként értékeli, hogy a résztvevők nem szimulált vagy alibi-feladatokon, hanem valós, "tétre menő" projekteken dolgozhatnak. "Most például turbinákhoz készítünk IT-s alkalmazásokat és applikációkat, direkt manageri felhasználásra." A fiatal mérnök szerint a program során építhető kapcsolatrendszer is aranyat ér - mint ahogy az is, hogy mindennap nemzetközi környezetben használhatja és bővítheti az angoltudását. "A projektek során olyan elismert GE-s nemzetközi felsővezetőkhöz lehetek "bejáratos", akikhez átlagos munkavállalóként ritkán juthatnék be, ha egyáltalán. Ráadásul mindig is angolnyelvű munkakörnyezetre vágytam: ez már akkor is felmerült, amikor még csak nyaralni jártam külföldre."
Mi alapján választ a GE a pályázók közül
A résztvevők így akár életre szólóan megalapozhatják a karrierjüket: ám a túljelentkezés miatt erős versenyre számíthatnak a pályázók. Épp ezért a diploma, a szükséges szakmai háttér és az angoltudás mellett a vezetőjelöltek "mozgatórugóit" is figyelembe veszik a kiválasztásnál.
"A mély, alapos szakmai háttérismeretek megléte mellett a jelöltek motivációit is alaposan átvizsgáljuk. A kreativitás, a vállalkozó szellem megléte mindenképp pluszpontot ér - éppúgy, mint a saját vállalkozói tapasztalat vagy a részvétel akár egy-egy formálódó start-up projektben vagy IT-fejlesztésben. Fontos a nyitottség, az érdeklődés, és a tettrekészség. És persze az is, hogy a jelöltben legyen tűz, legyen belső igénye valami pluszra a hétköznapi munkavégzésen túl is"-mondta el Paál Laura, a GE ITLP program regionális vezetője (alsó kép), hozzátéve: lehet, hogy szigorúnak hangzanak ezek a követelmények.

Nem fénymásolnak az új gyakornokok
Ám cserébe nem fénymásolást-kávéfőzést-passzív irodai időtöltést kínálnak, hanem tényleges vezetői karrierre készítenek fel, profi nemzetközi környezetben. "A leendő IT-vezetők évente 5 hetet töltenek elméleti képzéssel, tantermi környezetben: ebből három hetet az USA-ban részben az Indiana University-n, kettőt pedig Budapesten. Emellett folyamatosan jelen vannak a GE nemzetközi cégeinél, mentor közreműködésével az éppen folyó projekteken dolgozva."
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 7 éve
- A békéltetés művészei 7 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 7 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 7 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 7 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 7 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 7 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 7 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 7 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 7 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 7 éve

A tudás törvényei: a megértés kulcsa