kapubanner for mobile

"A munka napja! A harag napja!" - százezrek tüntettek Európában

Százezrek, sőt milliók vonultak fel május elsején a munka ünnepe alkalmából, sok helyütt magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelve.

images

Franciaország

Franciaország-szerte a bérből és fizetésből élők ezrei vonultak az utcákra, s a gazdasági követelések mellett a szakszervezetek elítélték a feljövőben lévő szélsőjobb szólamait. Az előbbiek száma elmaradt a tavalyitól, míg a szélsőjobb, amely Jeanne d,Arc előtt tisztelegve vonult fel, nagyobb tömeget mozgósított, mint 2010-ben. Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke - egy évvel az elnökválasztás előtt - a franciák védelmezőjeként lépett fel az euróval, a globalizációval és a bevándorlással szemben.

Spanyolország

Spanyolországban, amely nehezen próbál kievickélni a válságból, s ahol a munkaképes lakosság több mint ötödének nincs állása, a szakszervezetek nyolcvannál több nagygyűlést és tüntetést hívtak össze, a legnagyobbat a keleti Valenciába. A szomszédos Portugáliában, amely éppen az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól kért pénzügyi segélyről tárgyal, a szakszervezetek erődemonstrációt tartottak az újabb megszorítások bejelentése előtt.

Görögország

Görögországban, ahol egy éve példátlan áldozatokat kérnek a lakosságtól az államcsőd elkerülése érdekében, tüntetők ezrei gyűltek össze Athénban és Szalonikiben, szintén az újabb megszorító intézkedések ellen tiltakozva.

Belgium

A gazdasági és szociális válság mellett példátlan politikai válsággal is küszködő Belgiumban egyes magas szintű vezetők bérének és prémiumainak kérdésére összpontosultak a baloldali felszólalások az ünnepnapon. Rudy De Leeuw, az FGTB szocialista szakszervezeti szövetség elnöke védelmébe vette a bérek Belgiumban alkalmazott automatikus hozzáigazítását az árakhoz.

Németország

Több mint 400 ezren vettek részt vasárnap Németországban a május elsejei felvonulásokon, amelyek középpontjában a tisztességes munka és a tisztességes bér, valamint a szociális biztonság követelése állt. A legnagyobb rendezvényre a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) szervezésében Kassel városában került sor. Ezzel párhuzamosan ugyancsak több városban több mint tízezren vonultak az utcákra a szélsőjobboldal ellen tiltakozva. A munka ünnepe alkalmából tartott megmozdulásoknak különös aktualitást adott, hogy Németország május elsejei hatállyal oldotta fel a munkaerő-piaci korlátozásokat, amelyeket a többi régi tagállammal együtt 2004-ben léptetett életbe az Európai Unióhoz akkor csatlakozott nyolc kelet-közép-európai ország - köztük Magyarország - munkavállalóival szemben. Michael Sommer, a Német Szakszervezeti Szövetség elnöke aggodalmának adott hangot a korlátozások megszüntetése miatt. Attól tart, hogy az új munkavállalók német munkahelyeket veszélyeztetnek. A munkaadókat azzal gyanúsította meg, hogy mostantól a korábbinál is olcsóbb munkaerőt kívánnak foglalkoztatni, és mindez több területen is jelentős mértékben leszoríthatja a béreket. Sommer élesen bírálta a német kormányt, amiért elutasítja az általános minimálbér bevezetését. A DGB elnöke hazugnak nevezte a kormánynak azt az állítását, amely szerint Németországban hiány van a szakképzett munkaerőből, szavai szerint ezt a hiányt a meglévő munkaerő ésszerűbb felhasználásával meg lehetne szüntetni. Azt hangoztatta: nem a munkaerő szabad áramlása ellen van, hanem azon munkaadók ellen, akik az új helyzetet olcsó munkaerő toborzására kívánják felhasználni..

Svájc

Svájc gazdasági fővárosában, Zürichben mintegy tízezren vonultak fel szintén nyugodtan a szakszervezetek és a baloldali pártok felhívására. Tábláikon egyebek közt minimálbért követeltek és "az összes politikai fogoly szabadon bocsátását" - jelentette az AFP hírügynökség tudósítója. A menetet nagyszámú rendőr kísérte, tartva a szélsőjobboldali csoportoktól, amelyek már előzőleg bejelentették, hogy "elűzik" Micheline Calmy-Rey elnök asszonyt a tüntetésről. Az államfő végül elmondhatta beszédét, amelyben egyebek közt kijelentette, hogy "a globalizáció növelte a különbséget a gazdagok és a szegények között".

Ausztria

Osztályharcos hangot ütött meg és a szociális igazságosságról szólt a kormányzó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) Bécsben a hagyományos május elsejei felvonuláson. Ez a szociáldemokrácia "szíve és lelke" - hangoztatta Werner Faymann pártelnök és kancellár a Rathausplatzon mondott beszédében. "De tudnunk kell, hogy van számos ellenfelünk" - figyelmeztetett, óva intve "a spekuláció lobbistáitól" egész Európában.

Lengyelország

Varsóban a legnagyobb lengyel szakszervezeti szövetség, az OPZZ lefújta a hagyományos május elsejei menetet, hogy ne zavarja a néhai II. János Pál pápa boldoggá avatásának szertartásait.

Oroszország

Oroszországban a kormánypárti erők a választások közeledtével erődemonstrációra használták fel a munka ünnepét. Az Egységes Oroszország központi végrehajtó bizottsága arról számolt be, hogy országszerte több mint kétmillióan ünnepeltek, és Moszkvában mintegy 25 ezren gyűltek össze "Az Egységes Oroszország a szociális garancia pártja!", "Medvegyev! Putyin! Oroszország, előre!" és hasonló jelszavakkal. Moszkvában körülbelül ötezer kommunista vonult fel vörös zászlók erdeje alatt. A hatóságok eközben megtiltották, hogy a melegek felvonuljanak Szentpétervár központjában.

Törökország

Több munkát, jobb munkakörülményeket és magasabb béreket követelve mintegy 200 ezren gyűltek össze Isztambulban, a központi Taksim téren, ahol 34 évvel ezelőtt halottjai voltak a felvonulásnak. A térre csak biztonsági ellenőrzés és motozás után engedték be a rendőrök az embereket. 2010 május elseje előtt a téren tilos is volt a tüntetés 1977. május elseje óta, amikor ismeretlenek - a gyanúk szerint szélsőjobboldaliak - tüzet nyitottak a felvonulókra, s a kitört pánikban 34 ember életét vesztette.

Bulgária

Szófiában körülbelül kétezer tüntető követelte a bolgár kormány lemondását, amiért az nem tud megbirkózni az Európai Unió legszegényebb országát sújtó gazdasági válsággal. "Mondjatok le!", "A munka napja! A harag napja!" - ezek voltak az ellenzékben lévő szocialisták szervezte megmozdulás fő jelszavai.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk