kapubanner for mobile

A Starbucks dolgozói világszerte összefogtak, hogy segítsék a helyi közösségeket

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A globális kávézólánc, a Starbucks kezdeményezésére tavasszal hatvanezer önkéntes harminc országban és négy kontinensen összesen több mint százötvenhatezer órát fordított közösségi munkára. Magyarországon a Starbucks csapata 253 órával járult hozzá a nemes ügyhöz, áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

A Starbucks nemcsak barátságos kávézóiról és finom kávékülönlegességeiről nevezetes, hanem felelős vállalati stratégiájáról is. A Starbucks filozófiája szerint a vállalatoknak képességeikből kifolyólag is szükséges hozzájárulniuk a helyi közösségeik fejlődéséhez. A Starbucks 1971-es megalakulása óta odafigyel arra, hogy etikusan járjon el a társadalomban és a környezetben végzett tevékenységei során. A kávézólánc 2015-ös céljai között szerepel például, hogy 100 százalékban fair trade, vagyis etikus forrásból származó kávét vásároljon, illetve, hogy a partnerek (dolgozók) és a vásárlók közreműködésével egymillió órát fordítsanak különböző közösségi tevékenységekre.

Az utóbbi cél megvalósításának egyik lépése volt az a tavaszi kezdeményezés, amely során közel hatvanezer Starbucks partner, vásárló és non-profit szervezet a világ harminc országában, négy kontinensen összefogott, hogy a helyi közösségek életében pozitív értékeket teremtsen. A változatos kezdeményezésekben résztvevő önkéntesek összesen több mint százötvenhatezer órát töltöttek közösségi munkával.

Magyarországon a Starbucks csapata és segítőik 253 órával járultak hozzá a nemes célhoz. A kávézólánc 40. születésnapja alkalmából például 50 önkéntes szépítette a Reformáció Emlékparkot, ahol kerítést, illetve padokat festettek, sövényt nyírtak, hulladékot szedtek, a játszóteret újították fel és egy virágágyást tettek rendbe. A Király utcai üzlet dolgozói egy tó környékét tisztították, a Westendben lévő kávézó csapata pedig az üzlet előtt lévő szobrot, padokat és az utcát takarította le szabadidejében, írják közleményükben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek