kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Nem kényszeríti vissza munkatársait az irodába az Amazon

Továbbra sem tervezik a kötelező irodai jelenlét bevezetését az Amazonnál. A kiskereskedelmi óriás álláspontja jelzésértékű lehet a technológiai szektor szereplői számára, annál is inkább, mert az elmúlt időszakban sok cég fokozta arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a dolgozókat visszatessékelje az irodába.

Nem akarja a közeljövőben visszakényszeríteni az irodába a vállalat dolgozóit Andy Jassy, az Amazon vezérigazgatója - írja a CNN

Jassy egy Los Angeles-i konferencián elmondta, egyelőre nem tervezik a kötelező irodai jelenlét bevezetését. 

Az online kiskereskedelmi óriás tavaly októberben jelentette be, hogy az egyes vezetők és csapatok maguk határozzák meg, hogy mennyi időt töltenek az irodában, Jassy akkor azt mondta, ennek oka, "nincs olyan megközelítés, amely minden csapatnak megfelelne". És úgy tűnik, hogy ez a hozzáállás a belátható jövőben is megmarad a cégnél.

Jassy álláspontja jelzésértékű lehet a technológiai és vállalati világ számára, mivel az elmúlt időszakban sok cég fokozta arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a dolgozókat visszatessékelje az irodába.

A Google idén áprilistól kezdve követelte meg ismét alkalmazottaitól, hogy hetente legalább három napot töltsenek az irodában, míg az Apple hasonló  terve a munkavállalók ellenállásába ütközött ( később pedig a növekvő arányú Covid-fertőzés hatására el is vetették).

A rugalmas távmunka politika az Amazon több ezer kézbesítő sofőrjére és raktári alkalmazottjára, akiknek a munkája nem teszi lehetővé, hogy otthonról dolgozzanak, természetesen nem vonatkozik. Közülük egyébként egyre többen próbálnak szakszervezetbe tömörülni a jobb munkakörülményekért.

 

  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milliárdos nyaralóból megszorítás: 60 főt küld el az MNB

A Magyar Nemzeti Bank új vezetése úgy döntött, bezárja a jegybank Balatonakarattyán lévő Oktatási- és Konferenciaközpontját, ez 60 ember... Teljes cikk

Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon

Félidejéhez érkezett BAT Pécsi Dohánygyár Kft. (BAT PD) új gyártócsarnokának hatvanmilliárd forintos beruházásban zajló építése, amellyel a... Teljes cikk

Debrecenben új ipari park nyílt a kkv-k előtt – jön a második ütem is

A debreceni déli ipari övezetben elkészült a kis-és középvállalkozások parkja (kkv-park) első üteme, amelyet kétmilliárd forint kormányzati... Teljes cikk