Csak az nem sikerül, amit meg se próbálsz - Hozleiter Fanny útravalója
Hozleiter Fannynál kisgyermek korában súlyos betegséget állapítottak meg az orvosok. Kerekesszékbe kényszerült, ám 27 évesen is életvidám, izzik körülötte a levegő. Író-boldogságkutatóként és keresett motivációs trénerként mára több mint 12 ezer példányban eladott saját kötetekkel, 91 ezer feletti facebook-követővel is büszkélkedhet. Most a FIVOSZ fiatal vállalkozóit hengerelte le életvidámságával - de a karrierjüket építők is rengeteget meríthetnek Fanny kreatív optimizmusából.
"Na, már jövök is. Halihó mindenkinek!" - gördült be Fanny a terem közepére egy teljesen egészséges futóbajnokot is megszégyenítő energikussággal. Aztán nem telt bele pár perc, egyből közelebb hívta a terem hátsó soraiban ücsörgőket. Majd felrázta az estefelé már egyre bágyadtabban bóbiskoló publikumot. Ez persze nem véletlen. Fanny energikusságának kulcsa: észrevenni és megtalálni mindenben a pozitívumokat. És örülni mindennek, amivel csak rendelkezünk. Aztán bátran belevágni a dolgokba. Merthogy a pozitív hozzáállás tényleg sorsfordító lehet.
Írt egy hosszú bakancslistát
Fanny 15 évesen tudta meg: állapota alapján és az orvosi előrejezések szerint már csak 3 éve lehet hátra. Ott aztán tényleg válaszút elé került: vagy szomorúan sirdogálva kiszámolja az addig hátralévő perceket és másodperceket - vagy inkább optimistán tekint előre és igyekszik a lehetőségeit kihasználva bátrabban élni. "Írtam egy bakancslistát, sok ponttal és eszembe jutott: a rajta lévőket eddig vajon miért nem kezdtem el megvalósítani?"

"Értékeljétek mindazt, amitek van"
"Soha nem akartam nagy ügyet csinálni például a kerekesszékemből - más meg gyógycipőt hord. De a szemüvegeseket se marasztalják el azért, mert szemüveget viselnek. Egyszer viszont tanulságos élményben volt részem. Épp a naponta szokásos, Lőrinctől az Árpád-hídig tartó BKV-utamat tettem meg, hogy végre eljuthassak a munkába. Aztán vidáman "Jó reggelt!" -tel próbáltam köszönteni a sofőrt. Aki cserébe "Muszáj önnek minden reggel pont erre jönnie?" kirohanással válaszolt, a tekintetében szomorú dühvel, frusztrációval. Én meg bevallom, ahelyett, hogy elmerültem volna az önsajnálatban, inkább őt sajnáltam meg. Mert annak ellenére, hogy egészséges volt, gond nélkül tudott menni és a munkába járás se okozott számára különösebb problémát, nem értékelte, mekkora kincsek az egészsége, az ép lábai, a lehetőségei. De a járműveken is többnyire csak szomorú embereket látok - pedig minden perc egy ajándék, teli lehetőségekkel a kreativitásra. Értékeljétek Ti is mindazt, amitek van!"
Bögrék mentették meg a kilakoltatástól
Fanny két dologban mindenesetre nagyon hisz: abban, hogy bármi is történjen, legalább egy dolgon - a hozzáállásán - mindenképpen tud változtatni. És abban, hogy csak az nem sikerülhet, amit eleve meg sem próbál. Fannynál ez nemcsak buzdító, tréneri PR-szöveg: nem egy helyzetben, tényleg élesben kellett a leckéből vizsgáznia. Például, amikor ki akarták lakoltatni. "4 évvel ezelőtt patthelyzetbe kerültem: mindössze 8 napom volt arra, hogy kifizessek az önkormányzat felé egy 400 ezer forintos tartozást. Nyilván először megpróbáltam haladékot kérni, de hajthatatlanok voltak." Ekkor jött először az egyik oldalán smiley-t, míg a másik oldalán negatív smiley-t ábrázoló "Te döntesz!" bögrék ötlete... "Megfestettem rá a mintákat - majd azt kértem, hogy támogassák az akciómat és vegyenek tőlem bögrét annyiért, amennyit nekik ez megér." Fanny akciója nem várt siker hozott: elkezdtek záporozni az e-mailek a felajánlásokkal, így a kitűzött cél határidőn belül teljesült.

Ráadásul a bögrék szavatossága az akciót követően sem járt le. Ezekből mára 7 ezer darab fogyott, mert a Fanny munkásságát ismerők szívesen ajándékozzák is egymásnak a kreativitás és az életvidám problémamegoldás jelképeként.
Motivációs előadások kirúgás előtt állóknak
Kevésbé éles helyzet - mégis komoly erőpróbát jelentő feladat volt számára, amikor egy cég szintén motivációs előadás megtartására kérte. Mert a feladat igazi optimizmus és lelkesedés-bombák szórása volt... méghozzá épp a kirúgás előtt álló munkavállalóknak... "Kemény dolog lelkesítő történeteket mesélni ebben a helyzetben az embereknek. Így végül azt a megoldást választottam, hogy elmeséltem azokat az élethelyzeteimet, amikben a rossz dolgok a pozitív hozzáállás miatt jóra fordultak." A tematika bejött. "Egy év múlva keresett meg valaki az előadás hallgatói közül és elmondta: elbocsátása után végül sokkal jobb állást talált. De a továbblépéshez ebből az előadásból is erőt merített."
Fotó: (c) Besenyei Gergely
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Mrsán Zoltán egy évvel ezelőtt költözött ki Dániába. Multimédia szakon tanul Kolpingban és részmunkaidőben dolgozik. Hogyan jutott ki? Mennyi... Teljes cikk
Dánia május elsejétől megnyitja álláspiacát a 2004-ben csatlakozott uniós tagországok - köztük Magyarország - munkavállalói előtt. Ez azt... Teljes cikk
Pályakezdők körében nagyobb, ám még több éves munkatapasztalattal rendelkező körében is megfigyelhető bizonytalanság, mit tehet meg a főnök a... Teljes cikk
- Munka kis cégnél: áldás vagy átok? 7 éve
- A békéltetés művészei 7 éve
- Igaz/hamis? (2.) - "Az érettségi semmire sem jó" 7 éve
- Igaz/hamis (4.): Kapcsolatok nélkül nincs állás? 7 éve
- Foglalkozása sörkóstoló 7 éve
- Szakmák mérlegen - zeneművész 7 éve
- Ákos és a HR: hogyan választ ki egy zenész? 7 éve
- Szakmaváltás 30 éves kor felett 7 éve
- Szakmák mérlegen: interim manager 7 éve
- Karrier idegen nyelvű ügyfélszolgálaton 7 éve
- Nyugodt és stresszes munkák toplistája 7 éve

A tudás törvényei: a megértés kulcsa