Ezer informatikust képez a NetAcademia Oktatóközpont
A HR szakemberek számára manapság egyre nagyobb fejfájást okoz a magasan képzett informatikusok megtalálása. Igazi hiányszakmáról van szó, melynek enyhítésére a NetAcademia Oktatóközpont november elején ezer informatikai szakember képzésébe kezd. A cég IT Factory néven egyéni módszert dolgozott ki a tömeges, mégis minőségi oktatás megvalósítására, így költséghatékony megoldást kínálva a KKV-k számára is.
A problémát a felsőoktatás a viszonylag hosszú képzési idő miatt nem tudja megoldani, így a szakemberhiány következtében létrejött többéves lemaradás - mivel különösen gyorsan fejlődő területről van szó - óriási veszteségeket okozhat a gazdaságnak.
A nagyvállalatoknál már megszokott, hogy tehetséges fiatalokból saját informatikusgárdát nevelnek maguknak: a Microsoft a Start@Microsoft program keretében már 2007-ben a NetAcademia Oktatóközponttal képeztette saját munkaerő-utánpótlását.
Megoldás KKV-knak: az IT Factory
A NetAcademia most elinduló IT Factory programja ugyanakkor nem csak a nagyvállalatok számára kínál megoldást, hiszen rövid idő alatt költséghatékony módon mintegy ezer .NET fejlesztő és hálózatbiztonsági szakembert képeznek ki. "A célunk az IT Factoryval az, hogy minőségi, ugyanakkor akár a fiatalok vagy kisebb cégek számára is megfizethető képzéssel ezeken a hiányterületeken gyors és érdemi változás következzen be" - mondta Fóti Marcell, a NetAcademia ügyvezetője.
A november elején induló képzés érdekessége, hogy egyéni módon valósítja meg a tömeges tanulást. "Olyan oktatási formát kellett találnunk, amellyel úgy oldható meg akár ezer hallgató képzése, hogy a mennyiség nem megy a minőség rovására. A tantermi órákat interneten keresztül élőben közvetítjük, míg a gyakorlás virtuális gépeken történik, így a képzés bárhonnan, s akár munkaidő után is végezhető" - magyarázta az ügyvezető, aki oktatóként a hálózatbiztonsági szakemberek képzésében vesz részt.
A 12 hetes képzéseken a hallgatók biztonsági fejtörők, illetve innovatív alkalmazások létrehozásán keresztül fejleszthetik tudásukat, ezt követően pedig díjmentesen nemzetközi MCP (Microsoft Certified Professional) minősítést szerezhetnek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 3 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 3 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- A belső mobilitás lehet a munkaerő megtartásának záloga 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 2 hónapja
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 3 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?