Fontos, hogy a hallgató tudja: hol tart egy tanulási folyamatban
"Jó, ha célként a tanulási eredményeken alapuló megközelítés lebeg a hallgató szeme előtt, ugyanis az önszabályozó tanulás könnyebb, ha a megtett utat mindig az elérendő célhoz tudja viszonyítani" - mondta dr. Vámos Ágnes. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Pedagógiai és Pszichológiai Karának egyetemi tanára szerint, ha a hallgató tudja, hogy hol tart egy tanulási folyamatban, egyszerűbb megfogalmaznia, hogyan lehet eredményesebb.
Fontos sajátossága a tanulási eredmények alapú megközelítésnek, hogy a kimenet oldaláról tekint a tanuló teljesítményére, míg a jelenlegi magyar felsőoktatási rendszer a bemeneti alapú szabályozás szerint működik. "Ha a bemeneti és a kimeneti alapú tanulást szeretnénk összevetni, akkor nem kétséges, hogy fontos, milyen tudással bír az, aki bekerül az egyetemre vagy a főiskolára, hiszen egy felsőoktatási intézményben erre is tekintettel kell lenni a személyiség támogatása, a kulcskompetenciák fejlesztése során. Azonban 3-5 év, néhány szakterületen 6 év alatt nagy változáson esnek át a hallgatók, ezért informatívabb saját maguk és a külvilág számára is az, hogy hova jutott el, mint az, hogy honnan indult el" - fejtette ki. Dr. Vámos Ágnes úgy véli: az oktatónak és a hallgatónak is könnyebb, ha célként a tanulási eredményeken alapuló megközelítés lebeg a szeme előtt. Az oktató szempontjából a tanulásszervezés és az értékelés, a hallgató nézőpontjából az önszabályozó tanulás akkor egyszerűbb, ha a megtett utat mindig az elérendő célhoz tudja viszonyítani - jegyezte meg. Ha a hallgató olyan kérdéseket tud feltenni, hogy Hol tartok? Mit értem eddig el? Milyen messze vagyok a tanulási eredményektől?, akkor könnyebben felteszi azt a kérdést is: Mit kell tennem ahhoz, hogy továbblépjek? Hogyan lehetek eredményesebb a tanulásban?. "Vagyis, ha tiszták a képletek, akkor hatékonyabb az erőforrásokkal való gazdálkodás" - fűzte hozzá az egyetemi tanár.
Miért hasznos ez a megközelítés a hallgató számára?
A tanulási eredményekhez kötődő szemléletmód, és így a Magyar Képesítési Keretrendszer (MKKR) is számos előnyt jelent a hallgatónak. Amennyiben a tanuló külföldön szeretné megmutatni a diplomáját, szakképesítését, és itthon kamatoztatni azt, tehát munkahelyet keres, és tudni szeretné a lehetséges munkaadója elvárásait, illetve van munkája, és figyel arra, hogy folyamatosan fejlődjön, akkor a Magyar Képesítési Keretrendszer mindenképpen hasznos a számára.
Hogy miért is?
Azért, mert az MKKR átjárható, rugalmas, könnyen érthető, kommunikációs eszközként pedig az a szerepe, hogy a diákok, a hallgatók országok közötti mobilitását elősegítse: a tanuló tanulmányai egy részének vagy egészének külföldi elvégzését teszi lehetővé. Erősíti a képesítések iránti kölcsönös bizalmat - nemcsak az országok, hanem az oktatás és a képzés különböző felhasználói között is, megkönnyíti az egész életen át tartó tanulást, lehetővé teszi, hogy az otthon szerzett tudás bemutatható legyen a Magyar Képesítési Keretrendszeren belül, valamint lehetőséget teremt az eddig elsajátított képességek, kompetenciák átláthatóbb dokumentálására. Könnyebbé teszi a képesítések összehasonlítását azáltal, hogy a tanulás eredménye szerint rendszerezi azokat, és a tanuló hatékonyabban kaphat pályaválasztási tanácsokat annak köszönhetően, hogy a képesítések tanulási eredményeken alapulnak. A Magyar Képesítési Keretrendszer segítségével a hallgató képesítése, diplomája valódi értékét, tartalmát a munkaadója számára is érthető módon tudja bemutatni. A közoktatást, a szakképzést, a felsőoktatást és a felnőttképzést egyaránt felölelő hierarchikus rendszernek köszönhetően könnyebben átláthatja, a képesítések hogyan segíthetik a karrierjét, a személyes fejlődését. Emellett megkönnyíti, hogy más, képesíti keretrendszerrel rendelkező országokban tanulhasson, valamint jobban el tudja dönteni, mely területeket kell fejlesztenie, és mely területeken nyújtja a legjobbat.
Edupress
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?