kapubanner for mobile

Gépesített munka és független dolgozók lesznek 2020-ban

Nemcsak a humán erőforrás, de a technológia és az információáramlás területén is jelentős változásokat prognosztizál a Knowledge Work 2020 címmel elkészült tanulmány, melyet a Világgazdaság közöl.

A Xerox innovációs csoportja által készíttetett felmérés azt vizsgálta, milyen irányba változik az emberek és a vállalatok munkához fűződő viszonya a következő tíz évben.

A tanulmány megállapítása szerint technológiai szempontból 2020-ban az embereket már szó szerint több ezer számítógép veszi körül. Az olcsóbbak darabonként akár egy centért is megvásárolhatók lesznek, míg az ezer dollár értékű számítógépek már 1000 GHz-es sebességet is kínálnak, miközben a processzorok megközelítik az emberi agy teljesítményét.

A valós és a digitális világot finoman kötik össze a virtuális és a kibővített személyes valóságok, amelyeket az internet révén teremthetünk meg.

A beépített arc-, mozdulat- és beszédfelismerő rendszerek révén a számítógépek néhány emberi gesztus felismerésére is képesek lesznek. Következésképpen automatizálni tudják az egyszerű munkafolyamatokat, és önálló döntéseket is hoznak. Ugyanakkor az intelligens gépekben rejlő tudás továbbra is élő emberek közreműködésével válik elérhetővé.


Automatizálódó munkafolyamatok



A tanulmány kitér arra, hogy 2020-ig a tudásmunka automatizálódása követi a gyárak automatizálásának menetét. Azok a feladatok, amelyek értékesek, de rutinszerűek vagy megterhelők, automatizálódnak. Az a fajta munka viszont, amihez egyedi meglátások vagy szerteágazó tudás kell, vagy ami az emberi kapcsolatok ismeretére épül, továbbra is az emberek felügyelete alatt marad. Többségüket intelligens eszközök is támogatják, így minimális betanítás után egyre több kezdő és általános képzettségű ember is el tudja látni őket.

A gyártással szemben a legtöbb szellemi munka bárhol elvégezhető majd, akár itthonról, akár a tengerentúlról, otthon vagy útközben, részmunkaidőben vagy szabadúszóként. Ebben nagy segítségünkre lesznek a mai mobileszközök korlátait megszüntető virtuális terek. Ha pedig az adott munka egy a helyszínen lévő személyt igényel, akkor egy alacsonyabb képzettségű dolgozót távolról is könnyen végig tudunk vezetni a feladat lépésein.


Személyre szabott képzés, "cégfüggetlen" állások



Ahogy a munkaerő öregszik és egyre kevesebb lesz a szakértő, a cégek egyre inkább rákényszerülnek arra, hogy a könnyen megtanulható eszközökre és az automatizálásra támaszkodjanak. Az intelligens betanító készülékek és a széles körben elérhető információ segítségével mindenkinek lehetősége lesz személyre szabott képzésre.

A vállalatok ehhez kapcsolódó változásait abban látja a tanulmány, hogy 2020-ban a legtöbb munkát kisebb cégek és független dolgozók végzik el világszerte. A nagyvállalatokat egy kisméretű stabil mag és a körülötte álló független, ideiglenes, helyi vagy mobil alkalmazottakból és alvállalkozókból álló óriási felhője alkotja. A legtöbb tudásmunkás kiterjedt csapatokban dolgozik, és tagjaik a virtuális környezetek segítségére is támaszkodhatnak.

A vállalatoknak folyamatosan és gyorsan kell alkalmazkodniuk a változó igényekhez, a piaci környezethez. Ehhez decentralizált szervezeti felépítésre, kiszervezett munkákra lesz szükségük.

Világgazdaság
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk