Tovább csökken a foglalkoztatottak száma, 222 ezren voltak munka nélkül januárban
A munkanélküliek 43 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást.
2024 januárjában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 699 ezer főt tett ki, azaz 5 ezerrel csökkent a számuk decemberhez képest - derül ki a KSH friss adataiból. A munkanélküliek száma 222 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,5% volt
A 2023. november – 2024. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 718 ezer fő volt, 13 ezerrel több az egy évvel korábbinál. A férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma lényegében nem változott, 2 millió 488 ezer főt tett ki, míg a nők esetében 15 ezerrel, 2 millió 230 ezer főre bővült.
A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 550 ezer fő dolgozott, 17 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A külföldön dolgozók létszáma lényegében nem változott, 105 ezer fő volt, míg a közfoglalkoztatottaké 8 ezerrel, 63 ezer főre csökkent.
A 15–64 évesek körében a 74,6%-os foglalkoztatási arány megegyezett az egy évvel korábbi értékkel. A ráta gyakorlatilag mindkét nem esetében változatlan maradt, a férfiaknál 78,4%-ot, a nőknél 70,8%-ot tett ki. A munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, az összes munkanélküli 43 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 33 százaléka legalább egy éve keresett állást.

-
fotó: unsplash
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Új korszak a magyar munkaerőpiacon: ezért térhetnek vissza a határozott idejű szerződések 2 napja
- Spanyolországban 13 éve nem látott mértékben nőtt a munkanélküliség 2 napja
- Munkaerő-kölcsönzés: költség vagy versenyelőny? 3 napja
- Trendfordulás a munkaerőpiacon: már nem csak a nagyok eszköze a kölcsönzés 3 napja
- Több cég is lépett a Tisza által beígért vendégmunkásstop előtt 3 napja
- A teljes munkaidő felé fordulnak a cégek a növekvő költségek miatt 4 napja
- Előbb költségcsökkentés, csak utána felvétel: ezt üzenik a friss számok 4 napja
- Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát 5 napja
- Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők 5 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 5 napja
- Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk 6 napja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?