kapubanner for mobile

Jelentős a veszteség a magánkasszáknál

A tagdíjbevételek átirányítása miatt az állami tb rendszerbe a magánnyugdíjpénztárak működési vesztesége közel 2,6 milliárd forint volt az első negyedévben a PSZÁF adatai szerint, míg a kezelt vagyonon 64 milliárd forintos hozamot értek el.

A magánnyugdíjpénztárak az első negyedévben 2,586 milliárd forint működési veszteséget könyveltek el, ami közel hatszorosa a tavalyi első negyedévi 457 milliónak, és meghaladja a tavalyi egész évit (2,382 milliárd forint) - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett adatokból.

A nagy veszteség azzal magyarázható, hogy a kasszák működési célú bevételei a tavalyi első negyedévi 6 százalékára - 4,2 milliárdról 246 millió forintra - csökkentek. (A magánpénztári tagdíjak - havonta 30 milliárd forint - 2010 novembere óta már nem a magánkasszákba, hanem az állami tb rendszerbe kerülnek.)

Bár a működéssel kapcsolatos ráfordítások jelentősen mérséklődtek, a tavalyi első negyedévi mintegy 60 százalékára (4,66 milliárdról 2,83 milliárd forintra), a bevételek csökkenését ez nem tudta ellensúlyozni. A legnagyobb mértékben a tagszervezéssel kapcsolatos ügynöki költségek csökkentek (1,08 milliárdról 21 millió forintra) valamint az adminisztrációs és nyilvántartási feladatok ellátásáért fizetett díjak (1,62 milliárdról 960 millió forintra).

A kasszák portfóliója piaci értéken 3.163 milliárd forintot tett ki március végén, egy negyedév alatt több mint 60 milliárd forinttal nőtt. A magánnyugdíjpénztárak 64 milliárd forintos eredményt értek el a kezelt vagyon befektetésével, ami a vagyonra vetítve 2 százalékos hozamnak felel meg.

Március végén a portfólió 50,8 százaléka (1.605,5 milliárd forint) kötvényekben, ezen belül 47,3 százalék (1.496,4 milliárd forint) magyar állampapírokban volt, míg a részvények aránya 10,8 százalékot (343 milliárd forint), a befektetési jegyeké 34,3 százalékot (1.084,9 milliárd forint) tett ki. A felügyeleti statisztikában még a tb rendszerbe átlépett tagok is szerepelnek, így március végén 3.114.617 tagja volt a 18 magánpénztárnak.

A magánpénztári tagságot sújtó hátrányos következmények ellenére 379 új belépő is volt az első negyedévben. (A magán-nyugdíjpénztári tagok a 2011. december 1. után megszerzett, járulékalapot képező jövedelmeik után nem szereznek további szolgálati időt az állami rendszerben, annak ellenére, hogy fizetésük után a munkaadó továbbra is az állami társadalombiztosításba utalja a 24 százalékos munkáltatói nyugdíj-hozzájárulást, csak a pénztárba utalt 10 százalékos járulékrész után számíthatnak járandóságra.)

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek