Ennyivel nő a minimálbér jövőre
A következő három évben átlagosan tizenkét százalékkal nő majd a minimálbér.
Jövőre kilenc, két év múlva tizenhárom, három év múlva pedig tizennégy százalékkal nő a minimálbér. Nem volt egyszerű, de megszületett a bérmegállapodás a kormány, a munkáltatók és a munkavállalók képviselői között - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon, a száz legjelentősebb Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei székhelyű vállalkozást felsorakoztató TOP100 kiadvány ünnepélyes bemutatásán és átadásán.
Czomba Sándor ismertetése szerint így a következő három évben átlagosan tizenkét százalékkal nő majd a minimálbér.
Elmondta, a béremelések teljesítésével a kormány azt szeretné elérni, hogy 2027-re a minimálbér elérje az akkori rendszeres bruttó átlagkereset ötven százalékát. A garantált bérminimum is megmarad és jövőre hét százalékkal nő - emelte ki az államtitkár.
Az államtitkár szerint a bérmegállapodás megszületésével "megvan rajzolva a pálya", ez megadja az elvi lehetőséget arra, hogy 2028-ra a minimálbér összege akár a 400 ezer forintot is elérje. Kiemelte, a vállalkozások fontos feladata lesz a következő időszakban a GDP-be "alaposan beleszóló" termelékenység és hatékonyság növelése, az eredmények elérése érdekében.
Czomba Sándor elmondta, emelkedik a bejelentett munkaerőigények száma és "feszes" a munkaerőpiac, ami azt jelenti, hogy a vállalkozásoknak nehéz megfelelő munkaerőt találniuk. Az elmúlt időszakban nem esett vissza a foglalkoztatás olyan mértékben, amely a gazdasági adatok alapján várható volt.
Kiemelte, ez annak is köszönhető, hogy a vállalkozások az utolsó pillanatig igyekeznek megtartani a megfelelő munkaerőt.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hete
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 4 hete
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 1 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 1 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 1 hónapja
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 1 hónapja
- Mennyit lehet keresni Ausztriában? Itt a friss bérlista 1 hónapja
- A teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete szektoronként - grafikon 1 hónapja
- Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás 2 hónapja
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben